Tordai Bence: a náci beszédnek nincs helye a magyar országgyűlésben

  • narancs.hu
  • 2020. február 24.

Belpol

Az ellenzéki képviselő szerint már az is veszélyes, amikor magányos őrültek vitték a szélsőséges politikát, de amikor az államhatalom támogatja a fajgyűlöletet, annak olyan következménye lesz, mint a Holokauszt.

Tordai Bence, Párbeszéd képviselőjének napirend előtti felszólalásával kezdődött a parlament hétfői ülése. Az ellenzéki képviselő a február 23-i, megemlékezéssel egybekötött demonstrációról beszélt és felidézte a tíz évvel ezelőtti romagyilkosságokat is, párhuzamot vonva  a jelenleg zajló eseményekkel.

Tordai szerint sem a romák elleni gyilkosságsorozat, sem pedig a kilencvenes években neonácik által agyonvert roma fiú ügye nem volt előzmény nélküli. Előtte uszító cikkek jelentek meg, uszító beszédek hangzottak el, és félkatonai csoportok masíroztak településeken.

Mint mondta, ugyanez a folyamat indult el nemrég, egy hete egy fideszes szélsőjobboldali és egy fidesz által kreált szélsőjobboldali párt képviselője közösség elleni uszítást követett el parlamenti felszólalásában, ezért feljelentést tesz ellenük – jelentette ki Tordai.

„Ma ismét szélsőjobboldali, félkatonai szervezetek masíroznak a cigánytelepeken, ma ismét gyilkos szavakat olvashatunk az újságokban, és gyilkos szavakat, kell, hogy halljunk a Parlamentben is." –fakadt ki.

Hétfőn a parlamentben Tordai azt mondta, már az is veszélyes, amikor magányos őrültek vitték a szélsőséges politikát, de amikor az államhatalom támogatja a fajgyűlöletet, annak olyan következménye lesz, mint a Holokauszt.

„Térjenek észhez, Orbán úr. Cselekedjenek az európai kultúra szerint, ne uszítsanak tovább, ne támogassák a gyűlöletbeszéd terjedését. Ne engedjék, hogy megint vér folyjon, mert az a kezükhöz fog tapadni (...) a náci beszédnek nincs helye a magyar országgyűlésben" – mondta.

A Párbeszéd sajtóosztálya által szombaton az MTI-hez eljuttatott videofelvételen Tordai Bence közölte, Horváth László, aki Gyöngyöspata országgyűlési képviselője is, nem hogy enyhítené, inkább szítja a feszültséget és azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy az ügy áldozatai valójában tettesek. Azt hazudja, hogy azok, akik kártérítést kaptak egytől egyig tanárverők – tette hozzá. Az ellenzéki politikus szerint erre tett rá egy lapáttal Dúró Dóra, aki törvényesítené a szegregációt.

Ezért feljelentést tesz gyűlöletbeszéd és közösség elleni uszítás miatt Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a fideszes Horváth László és a Mi Hazánk színeiben politizáló Dúró Dóra független országgyűlési képviselő ellen.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.