Tíz százalékos béremelést jelentett be Kásler a pedagógusoknak

  • narancs.hu
  • 2020. február 24.

Belpol

A pedagógusok legutóbb decemberben tüntettek a Kossuth téren, béremelést, órateher-csökkentést követeltek, illetve azt, hogy a kormány vonja vissza az egyeztetés nélkül átvitt szakképzési törvényt és azt az új szabályt, amely a szülők és az iskola kezéből a központi államapparátushoz csoportosítja a gyerekek iskolaérettségéről szóló döntést.

Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.

Kásler Miklós újságírók előtt elmondta: az emelésre minden pedagógus munkakörben dolgozó jogosult. Hozzátette, a gyakornoki besorolású pedagógusok esetében a garantált diplomás bérminimumon felül érvényesül az ágazati pótlék, amely január elsejétől már 8 százalékkal emelkedett. Ezzel az újabb 10 százalékos emeléssel fél év alatt 18 százalékkal nő a gyakornokok bére.

A köznevelés hatékonyságának és színvonalának további emelése érdekében a kormány úgy döntött, hogy az intézményvezetők és helyetteseik júliustól a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek – jelezte a miniszter.

A minőségi oktatás elismerése és támogatása érdekében az intézmény vezetője a kiemelkedő teljesítményt tovább ösztönözheti, havonta legfeljebb bruttó 101 500 forinttal – közölte a miniszter.

Kásler Miklós úgy fogalmazott: a kormány feladata, hogy biztosítsa a pedagógusok képzését és továbbképzését, folyamatosan javítsa munkakörülményeiket, fizetésüket és elismerje tevékenységüket.

A miniszter felidézte, hogy a kormány a pedagógus-életpályát a fontosságának megfelelően a gazdasági csőd fenyegetésének elhárítása után 2013-ban elsőként vezette be, illetve alakította ki.
A pedagógusok bére 2013-tól átlagosan 50 százalékkal emelkedett, ami nagyban hozzájárult munkaerőpiaci helyzetük javulásához, szakmai és társadalmi megbecsültségük emeléséhez, és érdemben növelte a felsőoktatásban pedagóguspályára készülők számát - hangoztatta Kásler Miklós. Hozzáfűzte: az emelt juttatások biztosítása érdekében a kormány az elmúlt évben 355 milliárd forinttal többet költött pedagógusbérekre, mint 2010-ben. A jelenlegi intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint.

A pedagógusok legutóbb decemberben tüntettek a Kossuth téren, béremelést, órateher-csökkentést követeltek, illetve azt, hogy a kormány vonja vissza az egyeztetés nélkül átvitt szakképzési törvényt és azt az új szabályt, amely a szülők és az iskola kezéből a központi államapparátushoz csoportosítja a gyerekek iskolaérettségéről szóló döntést. Erről akkor ezt írtuk: „A lendület egyelőre nem tűnik olyan átütőnek, mint a 2016-os tiltakozások idején, de az elégedetlenség tapintható az iskolákban; ezt jól jelezték a tanév eleji bődületes tanárhiányról született beszámolók. A kormány ugyanis átverte a pedagógusokat. A 2013-ban beígért béremelést öt évre elnyújtva adta meg, hogy minden évben erről harsoghasson a propaganda; ráadásul időközben megszüntették a pedagógusbérek minimálbérhez kötöttségét, amivel havonta súlyos tízezreket vesznek ki minden egyes tanár zsebéből. A pedagógusok 'megbecsülése' olyan jól sikerült, hogy a kezdő tanárok bértábla szerinti bérét jelenleg ahhoz is ki kell egészíteni, hogy elérje a bruttó 195 ezer forintos garantált bérminimumot. A NER oktatáspolitikusai közben folyamatosan a tanárok megosztására törekszenek – az új szakképzési törvénnyel például emelkedni fog a szakképzésben oktatók bére, miközben elveszítik a közalkalmazotti státussal járó biztonságot –, és időről időre meg is alázzák a pedagógusokat. A múlt heti tanártüntetés mögé például az ellenzéket és a 'Soros-hálózatot' vizionálták az illetékes minisztériumok – ennyit tud mondani az Orbán-kormány azoknak, akik erőn felül teljesítve úgy-ahogy még a felszín fölött tartják a magyar közoktatást."

Jobban teljesít?

Minden területen javult a 15 éves magyar tanulók teljesítménye - büszkélkedett Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a tavaly felvett legfrissebb PISA-teszt kedden közzétett eredményével. E kijelentéssel szűken vett számszaki értelemben nehéz lenne vitatkozni, a magyar diákok a 2015-ös adatokhoz képest szövegértési pontszámukat 470-ről 476-ra tornázták fel, matematikai és természettudományos teljesítményük 477-ről 481 pontra emelkedett.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.