Toroczkaiék felmelegítették a Fidesz ötletét a szúrópróbaszerű politikus-drogtesztről

  • narancs.hu
  • 2019. október 22.

Belpol

A Mi Hazánk mozgalom szerint tiszta tudatra van szükség a közélethez. Most jutott eszükbe lecsapni a Borkai-ügyre.

A meglepetés erejére alapozó, szúrópróbaszerű drogtesztet vezetne be a parlamenti képviselőknek, kormánytagoknak és polgármestereknek a Mi Hazánk Mozgalom, mondván, tiszta tudatra van szükség a tiszta közélethez.

Keddi budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a párt politikusa, független országgyűlési képviselő elmondta: még a nap folyamán eljuttatják Kövér László házelnökhöz erről szóló kezdeményezésüket.

Szerinte beszédes lesz, hogy a javaslat mellé áll-e az Országgyűlés elnöke, ahogy az is "fél beismerés", ha egy képviselő a mentelmi jog mögé bújva kerüli ki a vizsgálatot.

Az önkormányzati kampányban megjelent ügyekre utalva "kokainkormányról" és "kokainbaloldalról" beszélt az ellenzéki politikus, aki azt hangsúlyozta: komoly jellemhibára utal a kábítószer-élvezet, és felveti a kérdést, hogy az adott közszereplő ellen tud-e állni más csábításnak, például a korrupcióénak.

Apáti István a sajtótájékoztatón felmutatta a közlése szerint friss, hat fontos kábítószer-komponens esetében is negatív drogtesztjét.

Hasonló javaslattal próbálkozott 2014-ben a Fidesz, a javaslatot Rogán Antal akkor frakcióvezetőként tárta anno az újságírók elé.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.