Totál veszteséges a makói fürdő, de a kormány most beletol még 8 milliárdot

  • narancs.hu
  • 2017. december 30.

Belpol

Ettől majd biztosan fellendül a látogatottság.

Az év végi Magyar Közlönyökből általában szaftos részletek derülnek ki a kormány pénzköltéseivel kapcsolatban: a napokban mi is megírtuk, hogy 1,4 milliárdot kap az Orbán János Dénes vezette Előretolt Helyőrség Íróakadémia, de lesz itt lórehabilitációs központ 2,2 milliárdból. Ma is folytatódott a Magyar Közlöny-szemlézés, és kiderült, hogy 620 millióval segítjük a szíriai katolikus oktatást, de a dubaji világkiállításra is felkészülünk, méghozzá cirka 700 millióból.

A 444.hu pedig azt vette észre, hogy az egyik legjelentősebb tételt az év végi osztogatás során a Makói Városi Termál- és Gyógyfürdő, a Hagymatikum kapta. A fürdőt Makovecz Imre tervezte, és 2012-ben lett kész teljesen. Ahogy arról tavasszal már a Hír Tv is beszámolt,

a Hagymatikum megnyitása óta veszteségesen üzemel,

az önkormányzatnak is be kell szállnia a finanszírozásba, hogy működni tudjon.

false

 

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ehhez képest a kormány most 8 milliárdot ad a fürdőnek, „Makovecz életművének gondozása címen”. Az összeget három részletben utalják át a makói önkormányzatnak, a Makovecz Imre Alapítvány bevonásával.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”