Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2022. július 7-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
„Nem hiszem, hogy az emberek felfogják, mekkora a humánerőforrás-hiány, egy külső szemlélőnek ez nem is nyilvánvaló. Nem tudják, hogy egy ápoló vagy egy műtőssegéd mennyit túlórázik, egy orvos hányat ügyel pluszban, hány szakrendelés lesz rövidebb vagy ritkábban elérhető azért, mert nincs személyzet. Vagy, hogy hány ágyat kell üresen hagyni, mert nem tudnak mellé ápolót kiállítani. Ezek a problémák akkor szoktak bekerülni a köztudatba, amikor a helyzet tarthatatlan lesz, például ha valahol nem lehet szülni vagy megszűnik az ügyelet. Magam is kíváncsi vagyok, hány helyen van az országban olyan pattanásig feszült helyzet, hogy ha két ember kiesik, vége mindennek” – foglalja össze tapasztalatait egy budapesti kórházban dolgozó orvos.
Folyamatos, lassú elszivárgás
Az elmúlt hetekben többször is azzal szembesülhettünk, hogy bizonyos ellátások szünetelni fognak: például Várpalotán, Mohácson, Szolnokon, a fővárosi Uzsoki Utcai Kórházban a szülészet, a Békés Megyei Központi Kórházban a gyermek intenzív, Karcagon a fül-orr-gégészet. Ezek azok az esetek, amelyek elérték a sajtót, holott forrásaink szerint ennél sokkal több helyen vannak bajok. A nyár rendszerint a legnehezebb időszak az egészségügyben, a szabadságolások és a helyettesítések miatt előfordulhat, hogy időszakosan leállnak osztályok,
de mára a helyzet egyre tarthatatlanabb lett a humánerőforrás-hiány miatt.
Mindennek ráadásul még csak nem is az az oka, hogy június 1-jével megszűnt az egészségügyi dolgozók felmondási tilalma. A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején a kormány megtiltotta, hogy orvosok, ápolók és egyéb egészségügyi dolgozók munkahelyet váltsanak. A rendelet 2020 novemberében lépett életbe, és csak egyszer szakadt meg néhány hónapra: 2021 júniusa és novembere között, 2021 novemberével viszont ismét élesedett. Ennek lett vége idén május 31-ével, amikor ugyan elrendelte a kormány a háborús veszélyhelyzetet, de a felmondási tilalmat nem hosszabbította meg.
Arról, hogy a tilalom megszűnése után hányan mondtak fel, megkérdeztük a kamarákat és a szakszervezeteket, de mindenhonnan az Országos Kórházi Főigazgatósághoz (OKFŐ) irányítottak, mivel erről ott gyűjtik az adatokat. Mint megtudtuk, „az OKFŐ eseti adatszolgáltatásból származó adatai alapján – a felmondási tilalom megszűnését követően – 2022. június 7-ig a 110 398 fő egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyből mindösszesen 330 fő, vagyis a dolgozók csupán 0,3 százaléka közölte az egészségügyi szolgálati jogviszonyának felmondás útján történő megszüntetésére irányuló szándékát. Ezen belül összesen 18 705 orvosból 35 fő, 72 433 egészségügyi szakdolgozóból pedig 230 fő jelezte felmondási szándékát.” Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint ebben kora ősszel fogunk tisztábban látni, mert egyrészt ha valaki felmondott is, még a felmondási idejét tölti, másrészt sokan megvárják a nyár végét a felmondással; ha ugyanis munkahelyet váltanak, a próbaidő alatt nem mehetnek szabadságra. Egyébként ő sem számít hirtelen tömeges felmondásra, úgy véli, inkább a hosszú évek óta tartó, folyamatos és lassú elszivárgás folytatódik majd. Ezt mutatja a jóhírnév-igazolási kérelmek száma is (amely a külföldi munkavállaláshoz szükséges): a MESZK elnökéhez átlagosan heti 5–8 kérelem fut be, az elmúlt másfél hónapban ez a szám 1–2-re csökkent.
Azzal, hogy a lassú elvándorlás folytatódik, minden forrásunk egyetért. Egyikük megjegyezte, sokkal többen mentek el a rendszerből, amikor az egészségügyi dolgozóknak 2021. március 1-jével alá kellett írni az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. AZ OKFŐ-től erről is kértünk adatokat: mint írták, 110 699 dolgozóból összesen 3941 fő nem írta alá az új szolgálati munkaszerződést. Az adatokból az látszik, hogy ezek nagy része egészségügyi szakdolgozó volt (a 73 400 fő egészségügyi szakdolgozó közül 2537 fő).
Egy a fővárosban dolgozó ápoló szerint „néhány éve az osztály fele elment nyugdíjba. Azóta aki akart, felmondott, aki maradt, az már csak a nyugdíjazását várja. Nekem is csak néhány évem van hátra. Kérdezték is a kollégák, hogy visszajövök-e nyugdíj mellett is dolgozni. Dehogy jövök, alig várom, hogy elmehessek, utána a közelébe sem megyek az egészségügynek”.
A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) május elején készített felmérést arról, hogy a felmondási tilalom feloldása után hányan váltanának munkahelyet. A kérdőívet kitöltők 25 százaléka közölte, hogy amint lehet, elhagyja a szakmát, 9 százalék a magánszektor, 4,5 százalék pedig külföld felé venné az irányt. Soós Adrianna, a FESZ elnöke kérdésünkre elmondta, a felmérés óta nincs újabb adatuk a távozók számáról, viszont sok kollégával beszélgetnek, és ezek alapján az országos intézetekből, a fővárosi vagy megyeszékhelyeken lévő nagyobb intézményekből nagyobb mértékű az elvándorlás, hiszen ilyenkor az egészségügyi dolgozó könnyebben talál helyben másik intézményt, míg a kisebb településeken sokkal nehezebb a váltás. A nagyvárosokban, a fővárosi intézményekben ráadásul az alapbér mellett magasabbak lehetnek a pótlékok vagy a túlmunka után járó összegek, míg a kisebb helyeken két intézmény között általában nincs nagy különbség. „Volt olyan kolléga a környezetemben – említi meg a FESZ elnöke –, aki már csak azt várta, hogy felmondhasson, mindennap azt kérdezte, meddig tart még ez a tilalom. Folyamatosan fogyunk, egyre csak rosszabb lesz.”
Pontos adatok nincsenek arról, hogy hol mennyien hiányoznak a rendszerből. Négy éve azt írtuk, hogy az állami egészségügyi rendszerből 25 ezer ápoló hiányzik, míg a nővérhiány a három-négyszerese az orvoshiánynak (lásd: Többet ugyanannyiért, Magyar Narancs, 2018. június 9.). A helyzet azóta semmit sem javult. Balogh Zoltán azt mondja, az ő adataik alapján a rendszerből jelenleg is nagyjából 25 ezer szakdolgozó hiányzik. Megerősíti ezt az OECD adatsora is, amely az ezer lakosra megállapított orvos-nővér arány alapján szintén 25 ezres hiánnyal kalkulál Magyarországon.
Rossz állapotú betegek
Az eleve fennálló hiánynak a Covid sem tett jót: a járvány miatt a kórházi osztályok átrendeződtek, orvosokat és ápolókat vezényeltek át, két évig folyamatos készültségben kellett lenniük. Több forrásunk arról számolt be, hogy a visszarendeződés máig nem történt meg, mert a megmaradt dolgozókkal nem lehet a 2020 márciusa előtti ellátásokat nyújtani: egyszerűen nincs elég kapacitás. Ráadásul a járvány miatt rengeteg az „elhanyagolt” beteg: egy budapesti orvos szerint most sokan olyan állapotban kerülnek be az intézménybe, hogy az a rendszert is jobban terheli, mert sokan hosszasan fekvőbetegekké vagy akár rokkantakká válnak. „Ezt látjuk például az agydaganatoknál, az agyi áttéteknél. Mostanában többször előfordult, hogy egy tüdődaganatos beteg úgy jön hozzánk áttéttel a fejében, hogy fogalma sincs arról, hogy rákos. De látunk brutális gondozatlan szívelégtelenséget, cukorbetegséget is. Egy alapból leterhelt, kifacsart rendszerre szakad rá ez a plusz beteganyag.” Ez a helyzet aztán még nagyobb terhelést ró mind az orvosokra, mind a szakdolgozókra.
Soós Adrianna szerint
az is óriási probléma, hogy nincs utánpótlás.
„Évente nagyjából 4 ezer egészségügyi szakdolgozó megy nyugdíjba, amit a frissen végzettek akár pótolni is tudnának. De nem jelentkeznek elegen az egészségügyi szakközépiskolákba, se az egyetemekre, ha pedig elvégzik is az iskolát, vagy el sem kezdenek dolgozni a szakmában, vagy külföldre mennek, esetleg a próbaidő után rögtön elhagyják a pályát.” Úgy látja, arra sincs már kapacitás, hogy az idősebb kollégák átadják a tudást a fiatalabbaknak, megszerettessék velük a szakmát, és így maradásra bírják őket. A nyugdíjba vonuló állomány pótlása a MESZK elnöke szerint is rengeteg problémát okoz majd a jövőben. A kamarán belül 21 szakmai tagozat van, és ha csak azon belül nézzük az életkori görbéket, már azokból is jól látszik, mekkora a baj. „Mindössze három olyan tagozat van, ahol a korösszetétel ideális, azaz vannak fiatalok és folyamatosan érkezik az utánpótlás: a védőnőknél, a gyógytornászoknál és a dietetikusoknál. Ők nagyjából 10 ezren vannak. A többi 18 tagozaton belül az átlagéletkor meghaladja a 45-öt. A legrosszabb a helyzet a labordiagnosztika területén, ott 55 év az átlagéletkor” – mondja Balogh Zoltán, majd hozzáteszi: a nyugdíjba vonulás után lehetne még foglalkoztatni a szakdolgozókat, de ha valaki hosszú éveken át havi 220–260 órát teljesít, folyamatosan nagy a terhelés és még így is nehezen él meg a béréből, akkor az nem fog a nyugdíj mellett az egészségügyben dolgozni.
A nyugdíjhoz közelítő budapesti szakdolgozó forrásunk szerint „aki marad, azt kinyírja a rendszer. Rohadt rossz irányba mennek a dolgok”. A MESZK által kiadott Nővér című folyóirat friss számában megjelent egy Kiégés és depresszió az egészségügyi szakdolgozói társadalomban című kutatás, amely az év elején online kérdőívvel mérte fel az egészségügyi szakdolgozók állapotát (körülbelül 10 ezren töltötték ki a kérdőívet). Az eredmények alapján elmondható, hogy a válaszadók 64,4 százaléka szenved a kiégés tüneteitől, 42 százaléknál pedig olyan súlyos a kiégés, hogy kezelésre szorul. A válaszadók 19,9 százaléka mondta azt, hogy enyhe depressziós tünetei vannak, 6,8 százalék pedig súlyos depresszióban szenved. Ahogyan a kutatás megállapítja: „Jelenleg hazánkban a betegek gyógyulási esélye alatta van annak, mint amit az egészségügyi ellátórendszerünk képes lenne biztosítani, köszönhetően részben annak, hogy a betegeket ellátó egészségügyi szakdolgozók súlyos lelkiállapotban vannak.”
„Én a mostani munkahelyemről akartam nyugdíjba menni. Amikor sok évvel ezelőtt kezdtem, akkor úgy éreztem, itt a szerint a szemlélet szerint dolgozhatok, ahogy akarok, ahogy a családoknak a legjobb. Ehhez képest fél éve pszichológushoz járok, mert azt vettem észre magamon, hogy kezdek kiégni. Én, aki soha semmi mást nem akartam csinálni. De ezt nem lehet bírni, nem lehet állandóan nyolcfelé szakadni, helytállni éjjel-nappal, hétvégéken és karácsonykor is” – meséli egy szülésznő forrásunk, aki nemrég adta be a felmondását a munkahelyén. Nem ő az egyetlen, vele egy időben több kolléganője is így tett, továbbá van, aki félállásba kérte át magát. „Elindult egy lavina – folytatja –, nagyon kevesen voltunk már így is, és egyre csak fogyatkozunk. A szülésznők a 12 órás műszakokban egyik szobából rohannak a másikba, egyre inkább nő a hibalehetőség, aminek következtében egyre több anya és gyerek sérülhet.” Ő most a magánellátásban próbál szerencsét, ahol, reméli, jobbak lesznek a körülmények. A fizetés viszont nem igazán. „Alig néhány tízezerrel fogok többet keresni, mint a mostani, állami munkahelyemen. A bérfeszültség a másik dolog, ami iszonyúan frusztrálja a szakdolgozókat: egy szülészorvosnak közel tízszer akkora az órabére, mint egy szülésznőnek, holott egy komplikáció nélküli élettani szülésnél orvosra a legritkább esetben van szükség, mindent a szülésznő csinál.”
Egy délkelet-magyarországi kórházban dolgozó orvos tapasztalatai szerint a bérfeszültség náluk is óriási: a szakdolgozók számára semmiféle életpályamodell nincs, így nagyon sürgős bérrendezésre van szükség. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár június végén az IME Országos Egészség-gazdaságtani Konferencián kijelentette: „Van arra kormányzati szándék, hogy a szakdolgozók bére kövesse az orvosokét, hogy ne nyíljon tovább a bérolló. Ha legközelebb orvosi bért emelünk, akkor a szakdolgozói bérekkel is foglalkozni kell.” Állítólag dolgoznak is a szakdolgozói bérrendezés módszertanán. Balogh Zoltán arról számolt be, hogy a MESZK soron következő elnökségi ülésén részt vesz az államtitkár is, akivel a béremelésről is tárgyalnak majd. „Fontos, hogy ne egy egyszeri felzárkóztatásról legyen szó, hanem többlépcsős béremelésről. Az orvosi bértáblák belső arányait követő szakdolgozói bértáblát kell kialakítani, amely méltó folytatása tud lenni a 2016-os megállapodásnak. Szeretnénk megtudni, hogyan gondolkodik az ágazati vezetés a következő három évről, nemcsak a bér tekintetében, hanem a kapacitások bővítéséről és a terhelés csökkentéséről is” – mondja az elnök, aki szerint egyelőre sokkal nagyobb nyitottságot mutat Takács Péter és Pintér Sándor a szakmával való tárgyalásra, mint korábban Kásler Miklós és csapata.
Ugyanez a tapasztalata Soós Adriannának is: a FESZ nevében ő is küldött szakmai anyagokat Takácsnak, aki azt ígérte, velük is egyeztetni fog. Az államtitkárnak szeptember 1-jéig kell előállítania a szakmai anyagokat, és eddig úgy tűnik, ebben a kamarákra és a szakszervezetekre is számít. A kérdés az, hogy a kormány valóban átérzi-e a probléma súlyosságát. Mert, ahogy egy orvos forrásunk megjegyzi, a „szakdolgozók sokáig tűrtek, de ha a békésen tűrő embereket kihozzák a sodrukból, abból katasztrófa lehet”.
