Tőzsde: Mindhalálig bessz

szerző
Halász Tibor
publikálva
1997/45. (11. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A múlt héten kisebb földrengés rázta meg a világ tőzsdéit, az elmúlt évszázadok tőzsdei történetéből jól ismert pénzügyi-gazdasági, illetve szociálpszichológiai hatásokat produkálva. Mindez jó okot szolgáltat arra, hogy a jövőbe vetett hitünket is újraértékeljük.

A múlt héten kisebb földrengés rázta meg a világ tőzsdéit, az elmúlt évszázadok tőzsdei történetéből jól ismert pénzügyi-gazdasági, illetve szociálpszichológiai hatásokat produkálva. Mindez jó okot szolgáltat arra, hogy a jövőbe vetett hitünket is újraértékeljük.

Miközben a távol-keleti térség és néhány fejlődő piac esetében a gazdasági problémák indokolják a válságot, az Egyesült Államok, Európa - többek között Magyarország - esetében a részvényárak korábbi magas szintjéről ugyan lehet vitázni, ám abban konszenzus van, hogy a gazdasági helyzet és a vállalati szektor kilátásai nem indokolnak visszarendeződést az értékpapírpiacon. Az erős gazdasági növekedés - az átalakulóban lévő gazdaságokat leszámítva - általában alacsony infláció mellett valósul meg, és a tőzsdei optimizmus csökkenésével az eddig fenyegető kamatlábemelések indokoltsága is megszűnik. Ennek ellenére az elmúlt két hét eseményei jó néhány befektetőt alaposan fejbe kólinthattak, főleg az elmúlt évek tőzsdei fellendülésén nevelkedett, puskaport még nem szagolt fiatal alapkezelőket és hurráoptimizmusra hajlamos kisbefektetőket. Nehéz lesz folytatni az árfolyamok töretlen emelkedését.

Keleten a helyzet változott

A folyamat Hongkongban kezdődött két héttel ezelőtt, amikor a Hang Seng-tőzsdeindex többszöri nekifutásra - a csütörtöki 10,4 százalékos egynapos zuhanás és az azt követő 6,9 százalékos javulás után - egy hét alatt összesen 18 százalékot vesztett értékéből, minden jel szerint ok nélkül. Ezt követte a múlt hét hétfőjén további 5,8 százalékos esés, majd a Dow Jones-index (amely a New York-i tőzsde harminc ipari részvényének árfolyamváltozását mutatja) 547 pontos, vagyis 7,2 százalékos esése. Az amerikai piac reakciójában sokkszerű volt, hogy az 1987. évi tőzsdekrach tapasztalatai alapján, a nagyobb egyszeri árfolyamesések megfékezése érdekében bevezetett kereskedési szüneteknek köszönhetően először csak félórára, majd végül délután a nap hátralevő részére bezárták a tőzsdét, vagyis számos eladási megbízás nem is teljesülhetett. Aznap éjszaka egy Wall Street-i veterán ismerősömmel beszéltem New Yorkban, aki már délelőtt felhívta feleségét, hogy adja el a nyílt végű részvénybefektetési alapjaikat, de az asszony nem kapott vonalat a Fidelityhez, a legnagyobb amerikai alapkezelőhöz. Hát ez bizony nem volt túl jó előjel a következő napi nyitás előtt. (Néha a túl jól informáltság sem jó, mert a következő nap a Dow Jones jelentősen felment, és mivel én voltam a legpesszimistább a cégünkben kötött fogadás során, ez a visszatérés számos Fekete-erdő-tortámba került, amit optimistább kollégáim fogyasztottak el a baljós események után.)

Ezek után a főbb európai részvénypiacok átlagosan 7-9 százalékos, a fejlődő piaci tőzsdék 10-20 százalékos esésükkel dominószerűen követték az amerikai piacot. A Budapesti Értéktőzsde indexével, a BUX-szal mérve a magyar piac 16,8 százalékot esett a múlt keddi kereskedési napon. Az árfolyamesés mértéke és indokoltsága közötti rés talán Magyarország esetében volt a legnagyobb, hiszen az évek óta kiemelkedő vállalati eredmények mellé a makrogazdasági eredmények minden várakozást felülmúló javulása párosult, így a tőzsdeválság valóban váratlanul érkezett. A nagy árfolyamkilengések egy másik sajátossága is megnyilvánult a zuhanás során: a nagy társaságok papírjai - amelyek elméletileg a legstabilabbak - estek a legnagyobbat. A nagy távközlési társaságok majdnem mindenütt többet vesztettek értékükből, mint a piaci átlag; nálunk a Mol, a Graboplast és a TVK húszszázalékos esése vezetett az aznapi kereskedés bezárásához.

Törvényszerűség és meglepetés

Az árfolyam-emelkedés mindig törvényszerű, csak az esés okoz meglepetést. Ami most történt a világ tőzsdéin, az nem is annyira az esés mértéke miatt volt megdöbbentő, hanem az események gazdasági tényezőkkel való megmagyarázhatatlan volta és a gyakorlatilag minden piacot érintő hatása miatt. Noha a világ tőzsdéin az elmúlt két évben tapasztalt felívelés már jó ideje ébren tartotta az elemzők szkepszisét, drasztikus visszaesésre csak a nyári távol-keleti pénzügyi válság által sújtott piacok, illetve gazdaságok esetében volt alapos ok. Még akkor is, ha a piacok értékelése túlzottan optimista, rendkívüli eseményeknek, illetve drasztikusan változó gazdasági körülményeknek kell bekövetkezniük ahhoz, hogy egy ilyen világméretű tőzsdeválság indokolt legyen. Tekintve, hogy a legdrasztikusabb eseményként nyilvántartott amerikai kamatemelés hónapok óta nem következett be, és az amerikai gazdaság továbbra is alacsony, szinte érzékelhetetlen infláció mellett valósít meg egy a gazdaság méreteihez és a dollár árfolyam-alakulásához képest meglepően dinamikus (a legutóbbi negyedév adatai alapján 3,5 százalékos) gazdasági növekedést, a világvége-hangulatnak nincs sok alapja. A részvények vitatható drágaságának pedig önmagában inkább egy a jövőben csökkenő ütemű, esetleg lapos árfolyam-emelkedést kellene előidéznie, s nem egyszeri nagy eséseket.

A részvénytőzsdék visszaesése a gyenge láncszem jól ismert elméletét követve vezetett több fejlődő piac devizája, illetve kötvénypiaca elleni spekulációhoz. Miközben a forint kismértékben, bár hosszú ideje először kilépett a sáv aljáról, és a hozamok is emelkedtek a forintpiacon, a kevésbé stabil gazdaságokban főleg az adósságpapírok árzuhanása volt látványos, ami a hozamok több százalékponttal történő emelkedéséhez vezetett. Ez további versenyt jelent a részvényeknek, hiszen a hozamok emelkedésével a fejlődő piacok adóssága is jóval vonzóbb befektetési célponttá válik. Egyes vélekedések szerint az összeomlásszerű folyamat hongkongi indulása elsősorban a nagy fedezeti alapok hongkongi dollár elleni spekulációjával magyarázható, ám ez vélhetően egyik legrosszabb döntésük volt idén: nyereségüket valószínűleg már az az árfolyamveszteség is többszörösen meghaladta, amit az egyik legnagyobb vesztesként nyilvántartott orosz piacon elszenvedtek egy héttel később. Legendás befektetők is komoly veszteségekről számoltak be. Soros György Quantum csoportja a hírek szerint kétmilliárd dollárt bukott, Soros egyik közeli barátja, Victor Niederhoffer a határidős spekulációra szakosodott alapjainak mind a 120 millió dollárját elvesztette. (Niederhoffer - azon túlmenően, hogy írt egy nagy port kavart könyvet a spekulációról, kereskedési tevékenységét mezítláb végezte, sohasem élt szexuális életet egy-egy nagyobb tranzakció előestéjén, néha máskor se, és a hatvanas évek squash-bajnoka volt - mint a Wall Street egyik nagy túlélője vált híressé. Legutóbb a nyári thaiföldi krízis idején alapjainak felét vesztette el és nyerte vissza pár hét leforgása alatt.)

Jelenség

Az egzotikus befektetések révén elérhető nagy nyereségek vagy bukások kedvéért már nem kell messzire menni, hiszen a magyar határidős kereskedés hatalmas forgalmának és a rendkívüli módon megnövekedett lombardhitel-állománynak köszönhető tőkeáttétel révén ma már pár millió forinttal bárki beléphet a komoly spekulációk tíz- és százmilliós világába. A jelenség lényege, hogy viszonylag kevés saját tőkével (aminek egy része a rokonoktól összetarhálható) is nagy részvénycsomagokat lehet mozgatni a határidős piacon, illetve értékpapír-fedezetre felvett hitel révén. Az így létrejövő magas tőkeáttétel kétélű fegyver, ami árfolyam-emelkedés esetén hatalmas haszonnal, csökkenés esetén a teljes tőkét vagy annak többszörösét kitevő veszteséggel jár. Tegyük fel, hogy egymillió forint vagyonunkra kapunk kétmillió forint kölcsönt, és hárommillió forintért részvényt vásárolunk. Ha a részvényárfolyam húsz százalékot esik (ez múlt kedden több céggel is megtörtént), akkor pozíciónk árfolyamvesztesége húsz százalék, vagyis hatszázezer forint, de saját tőkénkre - a nyomorult egymillióra - vetítve ez hatvanszázalékos veszteségnek felel meg. A határidős piacon a helyzet a magasabb tőkeáttétel miatt még durvább. Ugyanezzel az egymillió forinttal mintegy tízmillió forintnyi BUX-pozíciót tudunk kézben tartani, amelynek húszszázalékos esése már kétmillió forint veszteséget jelent, vagyis saját tőkénk duplájával egyenlő. Az egyéni befektetőre kifejtett pusztító hatásán túlmenően a piaci közösségre is nagy veszélyt jelentenek a magas tőkeáttételű veszteséges pozíciók. A befektető, amennyiben saját tőkéjét meghaladó veszteségeit nem tudja finanszírozni, veszélybe sodor más piaci szereplőket, és a jelenség tömeges terjedésével a piaci elszámolási rendszer kerül veszélybe. Ennek első jeleként több értékpapír-forgalmazót kellett felfüggeszteni az elmúlt héten fedezetképzési problémák miatt. A hosszra játszó brókerek és ügyfeleik kollektív vesztesége egy hete becslésszerűen öt- és tízmilliárd forint között mozgott, amiért - egy angol befektető barátom szavaival élve - már jó sok téliszalámit lehet venni. Ezeknek a veszteségeknek a fedezése, hasonlóan, mint a lombardhitelek esetében, további pozíciófelszámolásokkal valósítható meg a legegyszerűbben, ami a jól ismert hólabdahatást idézi elő mindaddig, amíg van eladni való papír.

Mi jön ezután?

Az elmúlt hetek eseményei óvatosabbá tették a befektetőket. Ugyanakkor egy olyan bizonytalansági tényezőt vittek a tőzsdék működésébe, ami a magas áringadozásokon keresztül ceteris paribus növeli az értékpapír-befektetések rövid távú kockázatát. Technikai elemzői szempontból szinte minden tőzsde kritikus alátámasztási szinteket szakított át, és ez - függetlenül a részvények értékelésétől - a tartós hossz megtorpanását eredményezheti. A pénzügyi válság által jobban sújtott távol-keleti térség gazdasági problémái fékezőleg hatnak az amerikai gazdasági növekedésre, de hatásuk nem túlzottan erős. Ugyanakkor az ezen országokból érkező import alacsonyabb dollárszintje és a térségbe eddig irányuló export részbeni amerikai piacra orientálódása önmagában további inflációcsökkenést vihet az amerikai gazdaságba, és ezzel még kevésbé indokolt az amerikai jegybank kamatemelése. Ráadásul a részvénypiacok bizonytalansága tartósan növelheti a kötvénybefektetéseket, amelyeknek köszönhetően azok hozama csökken. Mindaz tehát, ami miatt eddig az amerikai gazdaság és piac kapcsán félelmek fogalmazódtak meg, és az, ami a tőzsdei árfolyamok esését vetítette előre, most éppen a tőzsdei árfolyamok esése miatt megoldódott. Jó okunk van tehát remélni, hogy ha kisebb-nagyobb kilengésekkel is, de a helyzet stabilizálódik. Ezt elsősorban a befektetők bizalomvesztése akadályozhatja meg: egy elhúzódó bizalmi válság a tőzsdéken önbeteljesítő folyamatként hatna; és amilyen elsöprő optimizmussal működtette idáig az árfolyamok emelkedését, ugyanolyan lelkesen küldheti őket lefelé is.

Jaksity György

A Hang Seng-index, az influenzavírus meg a magyarok

"Mér´ pont a késő októberi hétfők!", borong meteorologikus-misztikusan a New York-i Newsday cikkírója, miért mindig ez idő tájt omlanak össze a világ nagy tőzsdéi? 1929. október 29-én a New York-i tőzsde fekete hétfője indította el a Nagy Gazdasági Világválságot, "amely sok országot a fasizálódás útjára sodort, de az Egyesült Államok megúszta, mert egy New Deal nevű, nagyon okos gazdasági szakember megoldotta a problémát", mint erre Tuzson Aladár, a Magyar Néphadsereg főhadnagya, a 32. Budapesti Forradalmi Ezred (Kalocsa) 2. zászlóaljának politikai tisztje egy gazdaságfilozófiai előadásában már 1978-ban nagyon lényeglátóan rámutatott.

1929-ben, azon a hétfőn 12,8 százalékot esett a Dow Jones-index. Az igazi problémát azonban az jelentette, hogy azt a hétfőt egy hasonló természetű kedd követte (további 11,9 százalékos zuhanás), nem csoda, hogy még egy olyan kivételes kvalitásokkal rendelkező embernek is, mint New Deal, évekbe tellett, míg gyógyírt talált. 1987. október 19-én viszont egyetlen nap alatt 22,6 százalékkal esett a Dow Jones - nem függetlenül a reagenomics alatt felgyülemlett fals részvények tömegétől, ami miatt például a nyolcvanas évek olyan tőzsdecárjai, mint Michael Milken, még mindig valamelyik szövetségi korrekciós intézet vendégszeretetét élvezik egy félreeső, sivatagi államban.

Az 1997. október 27-i tőzsderobbanás is Ázsiából indult, mint az amerikai kampányfinanszírozási botrány (Demokrata Párt), vagy a hongkongi influenzavírus. (Gazdaság)történészek sokáig fogják még vitatni: mi volt Hongkong szempontjából fontosabb 1997. június 30-a táján: a visszacsatolás a népi Kínához, vagy a délkelet-ázsiai devizaárfolyam-összeomlás? Mindenesetre június végén szabadesésbe kezdtek az utóbbi évek legdinamikusabban fejlődő országainak valutái, a maláj ringgit, a thai baht, az indonéz rupiah és a kevésbé dinamikus, bukni azonban ezzel együtt jól tudó Fülöp-szigeteki peso; a mostani krízis a hongkongi dollárhoz kötődik. Az árfolyamrobbanást lelketlen árfolyamspekulátorok tevékenységéhez kötik a régióban: Csurka István tejtestvére, Mahatir Mohammad maláj miniszterelnök rögtön Soros Györgyéhez, akit "bűnözőnek" nevezett, mondván, politikai célból kezdett országa valutája ellen spekulálni. Nota bene: az állítás nem bizonyított, mármint az, hogy Sorosnak köze lenne a maláj nemzeti fizetőeszköz balvégzetéhez; inkább arról van szó, hogy agyaglábakon álló papírtigrisek voltak az évi 10-18 százalékot növő délkelet-ázsiai gazdaságok. Ám ha Sorosnak köze volna a dologhoz (és egyes elemzők ilyenkor politikai okként Myanmar - egykor: Burma - szélsőségesen elnyomó katonai diktatúrájának a nemzetközi tiltakozások ellenére az ASEAN-ba, a Délkelet-ázsiai Gazdasági Közösségbe való felvételét szokták megjelölni), szóval, ha Soros netán ezért kezdett volna magánháborúba az "ázsiai értékeket" - értsd: szabadság és demokrácia helyett fogyasztás és paternalista állam - előtérbe helyező kormányok ellen, akkor ez a nyolcvanas években megkezdett emberi jogi politikájának lenne folytatása, ami nélkül nem lett volna sok minden például Közép- és Kelet-Európában. A New Yorker magazin évekkel ezelőtt Sorost úgy jellemezte, mint az egyetlen amerikai állampolgárt, akinek saját külpolitikája van, és azt implementálni is tudja.

Október végén a hongkongi dollár látszott meginogni, pedig ez olyan valuta, melynek árfolyama az utóbbi 14 évben fixen az amerikai dollárhoz van kötve, és ezen a vöröskínai kádereknek sincs eszük ágában változtatni. Október 17-én Taiwan, pedig megfigyelők szerint a nemzeti valuta nem állt komprádor spekulánsok támadásainak kereszttüzében, leértékelte a taiwani dollárt, ekkor fordultak a Gonosz erői Hongkong hasonnevű fizetőeszköze ellen. A hongkongi sajtó szerint a Moody´s Investor Service vezette ezt a hadjáratot, és az elmúlt időszakban 27 százalékos esést mutat a Hang Seng-index, a hongkongi tőzsdemutató. Ez söpört végig a világon, és ezt állították meg az amerikaiak. A New York Times múlt szerdai címoldalán Birinyi László, a Birinyi Associates piacelemző cég elnöke számol be arról, hogy a Fal utcát a Fő utca mentette meg (Wall St. és az amerikai kisvárosok Main St.-je, amely elsősorban Cecil Wright Mills munkássága nyomán mint a Middle-America, a kispolgári, középosztályi átlag szinonimája vonult be a szociológia nyelvébe). Vagyis az amerikai kisbefektetők élénksége és tőkeátcsoportosításai, a nagy tömegek gyors reakciója mentette meg a világtőzsdét az összeomlástól. (Birinyi kapcsán hívnám fel újságíró-iskolások és médiatanoncok figyelmét Zsolt Béla Ars Scribendi című alapvetésére, mely a harmincas évek második felében jelent meg a Szép Szó című folyóiratban. Ebben rámutat, hogy világesemények kapcsán mennyire előremutató és a példányszámra nézve építő hatású felhívni a figyelmet egyes szereplők magyar származására. Könnyű délutáni alcímnek nevezi például, hogy "1922-ig budapesti viceházmester volt a bosznabródi hétszeres sorozatgyilkos".)

Azóta is folyik a vita, hogy a pénzpiacok teljes globalizációja jó dolog-e, vagy esetleg mégsem, mindenesetre David Wyss, a Standard Poor vezető elemzője megjegyezte, hogy bizony-bizony "néhány éve még azt hitték volna a Hang Seng-indexről sokan, hogy az egy hullamlovaglásban használt szakkifejezés", azt most meg tessék. A South China Morning Post szerint a hongkongi adminisztráció mindenesetre bizakodó, Tung Chee-hwa Peking által kinevezett kormányzó szerint a gazdaság alapjai erősek, kibírnak egy ilyen érzelem vezérelte piaci hisztit. Sir Donald Tsang Yam-kuen pénzügyminiszter szkeptikusabb: a befektetők már látták a legrosszabbat, de átfogó reformokra van szükség. Ennek egyik része a Zhou Beifang-izmusnak nevezett jelenség megszüntetése - Zhou Beifang pekingi üzletember kiürített kínai cégeket vitt a hongkongi tőzsdére meghamisított adatokkal, néhány év alatt másfél milliárd dolláros birodalmat hozott össze, jelenleg szabadságvesztését tölti Kínában -, másrészt a banki és a túlértékelt ingatlanszféra megreformálása tűnik a legfontosabbnak. Elemzők, a Wall Street Journaltól a már idézett Timesig és a japán lapokig, azt bizonygatják, hogy az ázsiai csodának nem kell hogy vége legyen, de mindenki felhívja a figyelmet, hogy mélyreható és szigorú reformok nélkül vége lesz. Folyik arról is vita, hogy a legerősebb gazdaságok kormányainak, az Egyesült Államoknak és Japánnak be kell-e avatkozniuk egy-egy kialakulni készülő tőzsdepánik korai szakaszában, ha már ennyire összefügg minden mindennel, vagy hagyják folyni (laissez faire) az eseményeket. Új helyzetek, régi viták.

- vágvögyi -

(Tokyo)

Útmutató

Hiába állnak jól a Mi Hazánkban az ügyek - beütött és ráadásul be is gyűrűzött a tőzsdeválság. A tőzsdekrachimportban már profik vagyunk; nemhogy felzárkóztunk hozzá, de le is hagytuk a fejlett világot. Esnek a tőzsdeindexek, hullanak a gyengébb idegzetű befektetők, és - szeretjük, nem szeretjük - nagyok a bukások. A brókerek nyugtatgatják az ügyfelet, az ügyfél a bankot, amelytől a lombardot felvette, mint párbajozó a kesztyűt, a tisztségviselők vadul nyilatkoznak a piac védelmében. Itt valaki elvesztette a betétkönyvét (meg talán még annál is többet), és az a valaki nem én voltam - mondaná Micimackó. Micimackónak persze könnyű, konzervatív befektetési politikája következtében mérlegében nem holmi részvények, ne adj´ isten, buxok és egyéb egzotikumok szerepelnek, hanem szinte kizárólag a méz. Azt sem hitelre vette fel a Központi Mézellátóból, hanem jól bevált kétkezi munkával termelte: figyelte a méheket, fára mászott, kipakolta és göngyölegbe szerelte ki a szajrét.

A medvével történő találkozásnak léteznek jobb és rosszabb változatai. Na már most. Legyen a tőzsde az erdő és a medve a bessz. Az árfolyamzuhanás. A vadász és a családi vagyonok megtépázója. A két és fél éve tartó tőzsdei fellendülésnek köszönhetően az intézményi befektetők teljes generációja élte át az elmúlt napokban ezt a találkozást, életében először. Ez az összefutás a befektetők értékpapír-piaci pozícióitól függően okozott hideglelést (részvénybefektetésekkel rendelkezők) és halálfélelmet (határidős long pozíciókkal, illetve lombardhitellel működő delikvenseknél), vagy ritkábban, a besszre spekulálók esetében, a medve micimackós image-nek reneszánszát. A veszteségek súlyosságától függően a jelenség felfogása a pszichológiából, illetve a tanatológiából ismerős mentális szakaszok szerint zajlik: düh, tagadás, alkudozás, depresszió és belenyugvás. Aki látta a Mindhalálig zene című műalkotást, gondoljon Roy Scheiderre.

Düh. Már tegnap el akartam adni a részvényeket, csak a hülye brókerem lebeszélt róla, vagy a családi ügyek intézése, esetleg a munkahelyi problémák elterelték a figyelmemet, pedig tudtam, éreztem, hogy el kell adni. De most már késő. Elvesztem.

Tagadás. Jó, jó, a tőzsde néha esik, de miért pont most. Semmi sem indokolja. Különben is miért pont nekem kell elbuknom a család nyaralásra félretett pénzét? (Kurt Vonnegut erre azt mondaná: Miért pont más?)

Alkudozás. Oké, akkor most itt a húsz százalék bukó, de ezek után már csak felfele megy. Csak annyira, amíg kiszállok a rohadt részvényekből meg lezárom a -nomen est omen - bukszaimat. Utána tőlem le is eshet. Omoljon össze. Soha többé nem veszek részvényt, megígérem.

Depresszió. Kész. Itt a világ vége. Tönkrementünk. Mert nekünk semmi sem sikerül. Mert nekünk nem adtak esélyt. Van, akinek minden az ölébe hullik, mi meg gürizünk minden forintért. Kimaradtunk a keletnémet márkából, a kubai szivarral és pesóval való seftelésből, sohasem nyertünk a lottón, és amikor először nem kötöttünk biztosítást a kocsira, másnap megfújták. Kár volt megszületni. A gyerek is egyest hozott az iskolából.

Belenyugvás. Le kell vonni a konzekvenciákat. A világ megy tovább. Ha egyszer nem megy a tőzsdézés, akkor nem megy. Sebaj, akkor többet nem spekulálok. Majd többet melózom. Az egyik haver azt javasolta, hogy adjak neki kölcsön havi tíz százalékra, mert van valami buli, ami állítólag hónapok alatt megduplázza az ember pénzét. Odaadom neki a maradék pénzünket. Nem kell a gyors meggazdagodás.

J. Gy.

szerző
Halász Tibor
publikálva
1997/45. (11. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra