Tudatformáló táborokkal szólítaná meg a fiatalokat a kormány egy előterjesztés szerint

  • narancs.hu
  • 2020. február 12.

Belpol

A programba a Magyarságkutató Intézetet és Demeter Szilárdot is bevonnák.

Keresztény, nemzeti értékek elmélyítése, tudatformálás - ezek lennének a fő feladatai a 16-18 éveseknek szervezett "Vándordiák 10.000" táboroknak egy minisztériumi előterjesztés szerint - írja a Magyar Hang.

A lap úgy tudja, az előterjesztést kedden tárgyalta az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetői értekezlete, szerdán pedig akár a kormányülés elé is kerülhetett. Az persze nem garantált, hogy az ötlet meg is valósul, a Magyar Hang szerint egy korábbi változatot házon belül is annyira kínosnak tartottak, hogy jegelték a dolgot.

Az előterjesztés szerint mindenesetre a Magyarságkutató Intézet lenne a program felelőse, de szerepet kapna Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója is. Utóbbi elismerte, hogy létezik ilyen terv, döntés-előkészítési fázisban.

A táborokat 2020 és 2022 között tervezi a minisztériumi anyag, összesen 4,5 milliárd forintot szánnának tízezer fiatal megszólítására.

(Leadképünkön: fiatalok a Fidelitas 2019. március 14-én (!) tartott március 15-i flashmobján. Fotó: MTI/Mónus Márton)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.