Úgy megütötték Jászapátiban a DK képviselőjelöltjét, hogy mentő vitte kórházba

  • narancs.hu
  • 2024. április 29.

Belpol

Épp ajánlást gyűjtött.

Ajánlásgyűjtés közben támadtak rá Jászapátiban a DK helyi önkormányzati képviselőjelöltjére

számolt be az esetről Dobrev Klára a Facebookon. A DK közlése szerint az eset vasárnap történt, amikor Ungvári Istvánt – aki a település egyetlen ellenzéki jelöltje – a nyílt utcán támadták meg.

"Egy újabb borzasztó támadás bizonyította be, hogy az Orbán-rendszer már nemcsak esetenként, hanem a választási kampány szerves részeként, az ország egész területén hajlandó politikai erőszakot alkalmazni" – közölte Dobrev.

"Az ellenzéki politikust már napok óta fenyegetették, ami végül odáig fajult, hogy támadója ököllel olyan erővel mért ütést a képviselőjelölt fejére, hogy mentőknek kellett őt kórházba szállítani" – adta hírül a DK közleményében. A párt múlt csütörtökön arról adott hírt, hogy szervezetten, három helyszínen támadtak aktivistáikra – mindeközben a rendőrség egy, Deák téri esetről tudott. Azt a támadót rövid időn belül elfogták, de olyan részeg volt, hogy akkor nem lehetett kihallgatni.

Jászapátiban úgynevezett egyéni listás rendszer van, a település minden lakója ugyanabból a névsorból választja ki a neki szimpatikus jelölteket. 2019-ben a nyolc képviselői helyre öt fideszes, két helyi civil szervezeti jelölt és egy független került. Most eddig 22 jelöltről tudni, közülük nyolc fideszes, tizenhárman függetlenként indulnak, és Ungvári az egyetlen ellenzéki pártjelölt.

A DK közleményéből az nem derült ki, tettek-e az ügyben feljelentést, és ha igen, van-e gyanúsított, Ungvári felismerte-e a támadóját, ahogy az sem, milyen súlyos a képviselőjelölt sérülése.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.