Új választást írtak ki Jászberényben

  • narancs.hu
  • 2019. október 19.

Belpol

A Területi Választási Bizottság helyt adott a korábbi fideszes polgármester beadványának.

Új szavazást írnak ki Jászberényben: a Területi Választási Bizottság helyet adott Szabó Tamás fideszes jelölt beadványának, és megsemmisítette a vasárnap polgármesterválasztás eredményét – írta meg a 444.hu

A túlnyomórészt fideszes városban az ellenzék színeiben indult jobbikos Budai Lóránt 14 szavazattal legyőzte a korábbi polgármestert, Szabót. A helyi választási bizottság határozatában azt írta, a helyi Idősek Otthonában történhetett valami, ami befolyásolta a választás eredményét. Az új választás november 10-én lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.