Gulyás Gergely a múlt héten azt mondta: ha Karácsony Gergely győz a főpolgármester-választáson, akkor az Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester által 2018 novemberében aláírt paktum érvényét veszti. A kancelláriaminiszter mondatai tökéletesen jelképezik a Fidesz Budapest-politikáját, amelynek lényege, hogy a főváros jövője a kormány jóindulatától függ, és ez a jóindulat pedig csak akkor jár a főváros népének, ha az a Fidesz jelöltjére szavaz.
Noha az Orbán–Tarlós-paktum jelentős része gyakorlatilag értelmezhetetlen (utolsó pontja például arról szól, hogy be kell tartani az előző 14-et), szerepelnek benne olyan alapvető fővárosi szükségletek, mint a 3-as metró felújításának finanszírozása vagy az ivóvízvezetékek cseréje. Nem látványberuházások tehát, hanem a város mindennapi működéséhez elengedhetetlen közszolgáltatások feltételeinek megteremtése.
A tavaly ősszel aláírt megállapodásban szerepel az is, hogy a kormány garantálja Budapest önállóságát, ezt azonban nehéz nem cinizmusként értelmezni. A főváros ugyanis a paktum aláírásakor már rég nem volt önálló. A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta a kormány módszeresen csorbítja a főváros önkormányzatának jogköreit, pénzügyi mozgásterét, autonómiáját. Budapest önállósága nem értelmezhető, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt két önkormányzati ciklusban a kormány – a többi önkormányzathoz hasonlóan – Budapesttől is elvette az egészségügyi és az oktatási hatásköröket, illetve jobbára az ezzel járó infrastruktúrát. Ugyancsak a főváros önállóságának hiányát mutatja a feladatfinanszírozás bevezetése, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a főváros még a saját – egyre kevesebb – pénzét is csak a kormány jóváhagyásával költheti el.
Lesz kapsz
A főváros azonban olyan jogköröket és vagyonelemeket is átadott a kormánynak, amelyekre nem kötelezte törvény. A Tarlós-féle városvezetés ellentételezés nélkül adta át az államnak a kormány által szándékosan finanszírozhatatlanná tett agglomerációs közlekedést, a Városligetet vagy az Erzsébet teret.
Nem járt jobban a főváros azon vagyonelemek átadásával sem, amelyekért a kormány adott valamit cserébe. Az egyébként magas osztalékot fizető Főgáz még önkormányzati tulajdonú részvényeit a Tarlós-féle városvezetés kevesebb mint 42 milliárd forintért adta el az államnak, noha az előző városvezetés 2008-ban 100 milliárd forint feletti összegért sem volt hajlandó megválni a pakettől. (Jellemző, hogy Tarlós István a fővárosi ellenzék vezetőjeként akkor a családi ezüst elherdálásáról, padlássöprésről beszélt, noha az akkori városvezetés a részvények árát uniós beruházások önrészére akarta költeni, tehát a részvények árának segítségével európai pénzeket akart becsatornázni – a mostani viszont a 3-as metró szinte szó szerint égetővé vált felújítására fordította.)
A legolcsóbb, így a legtöbb budapesti számára megfizethető Dagály fürdőt 2015-ben a főváros azért adta át az államnak, hogy annak területén épülhessen fel a 2017-es vizes világbajnokság fő helyszíneként szolgáló, a városkép szempontjából minimum vitatható Duna Aréna. A Dagályért az állam átvállalta a BKV 52 milliárd forintos adósságát. Ez akár jó üzlet is lehetett volna a főváros számára, ám ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez a pénz akkor már elment a közlekedési vállalat működésére, akkor egyértelművé válik, hogy az önkormányzat gyakorlatilag felélte egy fontos és nagy értékű vagyontárgyát.
Hasonló sorsra jutott az eredetileg CET névre hallgató, de a tarlósi átnevezési hullámban Bálnára keresztelt épületegyüttes is. Az egykori Közraktárak épületeiből kialakított, ikonikus külsejű létesítmény szerződéseit a főváros a 2010-es hatalomátvételt követően az elsők között mondta fel. Az újonnan felállt városvezetés és a beruházó közötti perpatvart látva a bérlők fejvesztve menekültek a Bálnából, amellyel aztán a főváros évekig nem tudott mit kezdeni. A közben megnyitott, de gyakorlatilag üresen kongó épülettől a főváros hármas nyomás alatt vált meg. A Bálna a saját működési költségeit sem tudta kitermelni, így nem hozta, csak vitte a pénzt az önkormányzattól, másrészt a fővárosnak minden elérhető fillérre szüksége volt a metrófelújításhoz. Ezt tetézte még a már megszokott kormányzati presszió: bár a Bálnát eredetileg a Matolcsy György vezette Nemzeti Bank szemelte ki magának, végül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vette meg 11 milliárd forintért; az épület további sorsát ma még csak sejteni lehet.
Semmiért vesztek el
Az önkormányzat adatai szerint a főváros 2010 és 2017 között összesen 520 milliárd forinttal lett szegényebb: ez az összeg tartalmazza a forgalomképtelen, a korlátozottan forgalomképes és a forgalomképes vagyon, valamint a pénzeszközállomány csökkenését is. A helyzeten némiképp javít, hogy 2014-ben elkészült a 452 milliárd forintos értéket képviselő 4-es metró, enélkül ugyanis az önkormányzat vagyonvesztése megközelítené az ezermilliárd forintot, ami a jelenlegi büdzsé bevételi összegével számolva nagyjából Budapest négyévnyi költségvetésének felel meg.
Ha már az önkormányzat zsebében kutakodunk, a költségvetés is megér egy bekezdést: míg 2010-ben Budapest költségvetésének főösszege 524 milliárd forint volt, 2019-ben az önkormányzat már csak 266 milliárd forint bevétellel és nem mellesleg 114 milliárd forint hiánnyal számol. A Tarlós-féle városvezetés a büdzsé csökkenését általában az egészségügy és az oktatás állami átvételével magyarázza, a tény azonban az, hogy a főváros bevételei e két ágazat költségeit meghaladó mértékben csökkentek. Elég csak arra gondolnunk, hogy ma már az idegenforgalmiadó-bevételek sem a fővárost, hanem a kerületeket gazdagítják – már amelyiket.
Tarlós István 2010 előtt még azzal kampányolt, hogy az előző vezetés eladósította Budapestet, a főváros adósságállománya azonban ma szinte megegyezik az akkori összeggel, noha az állam 2013-ban átvállalta annak 60 százalékát, azaz több mint 100 milliárd forintot.
Ugyancsak újratermelődik a főváros örökös pénznyelője, a BKV már említett adóssága is, amit jól mutat, hogy 2019-ben a főváros 19 milliárd forintos megtakarítást vár el az amúgy is a működőképessége határán egyensúlyozó közlekedési vállalattól. Szomorú tény, hogy a lesújtó helyzetben a BKV az adatok kozmetikázásával próbálja védeni a mundér becsületét: a múlt év végén közel 6 milliárd forintos többletet emlegettek, pedig mindössze annyi történt, hogy az eredetileg 15 milliárdosra tervezett hiány megállt bő 9 milliárd forintnál.
Az Orbán-kormány – a városvezetés tétlen szemlélődése mellett – 2011-ben azzal az ígérettel rúgta fel az előző kormány és városvezetés által kötött, a budapesti közösségi közlekedés finanszírozását rövid és középtávon megoldó szerződést, hogy kötnek majd jobbat. Spoiler: nem kötöttek. A 2010-ben még 32 milliárd forintos állami szerepvállalás 2015-ben 24, 2016-ban 18, 2017-ben pedig 15 milliárd forintra csökkent, 2018 óta 12 milliárd forint.
Noha Gulyás Gergely arról beszélt, hogy az Orbán–Tarlós-paktum Karácsony Gergely győzelme esetén semmissé válik, annak egyik fontosabb pontját a kormányzat már hónapokkal ezelőtt megszegte. A miniszterelnök ugyanis nem teljesítette a Tarlósnak adott azon ígéretét, miszerint a budapesti szemétdíjakat a Nemzeti Hulladékhasznosítási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., azaz a kukaholding helyett 2019 márciusától ismét az FKF Zrt. szedheti be. Noha Tarlós néhány nappal később úgy finomított, hogy csak a havi számlázásra állnak át a negyedéves helyett, valójában ez sem történt meg.
Budapesti Stockholm-szindróma
A kukaholding létrehozása, a szemétdíjak beszedésének elvonása a főváros cégétől, valamint a Tarlósnak tett ígéret figyelmen kívül hagyása nem csupán a főpolgármester maradék tekintélyét tépázta meg, de a budapestiek számára is kézzel fogható károkat okozott.
A szükséges szakértelem nélkül tevékenykedő holding ugyanis 2018 őszére már 13 milliárd forinttal tartozott az FKF-nek, amely a neki járó pénz hiányában a város több pontján nem tudta elszállítani a szemetet, takarítás híján pedig észrevehetően koszosabbá vált a város.
Fontos figyelembe venni, hogy a Tarlós által az irracionalitásig támogatott kormány abban az aranytojást tojó tyúkban forgatja a tőrt, amelyik a magyar GDP 37 százalékát adja; ha Budapesttel szervesen összetartozó agglomeráció teljesítményét is hozzászámítjuk, a hazai bruttó termék közel fele ebben a régióban keletkezik. Budapest nélkül az egy főre jutó GDP a negyedével lenne kevesebb Magyarországon – vagyis ha a kormány Budapest versenyképessége elé gördít akadályokat, az ország fejlődését is gátolja.
A fentiek alapján kirajzolódik a minta: a kormány módszeresen ellehetetleníti az önkormányzat vagy valamely cégének működését, majd mielőtt az végképp letérdelne, időben érkező jó tündérként megmenti azt. Mellesleg kér cserébe valamit, aminek eredményeként az önkormányzat vagy a gazdasági társasága kijön nullára, viszont a főváros elbukik egy hatáskört vagy valamely vagyonelemet. Ez nem más, mint az önkormányzat módszeres függőségi helyzetben tartása, kivéreztetése, leépítése. Az így kialakult helyzetet gyakran hasonlítják a lélegeztetőgéphez, pedig sokkal inkább emlékeztet a fullasztásos kínzásra, amikor az áldozatot fojtogatják, majd a kritikus pillanatban hagyják némi levegőhöz jutni.
Noha mindeddig az Orbán-kormány következetes Budapest-ellenes politikájáról beszéltünk, Tarlós István felelőssége a főváros leépülésében megkérdőjelezhetetlen. E felelősség a legegyszerűbben úgy ragadható meg, hogy Tarlós István érdemi ellenállás nélkül nézte végig a kormányzati ámokfutást. Habár a főpolgármester szívesen emlegeti, hogy a Fideszen – vagy ahogy ő szereti nevezni, az ő „gondolkodói körén” – belül Kövér László mellett ő mer egyedül nyíltan beszélni, néhány keresetlen hangvételű odadörmögésen túl Tarlós alig tett valamit annak érdekében, hogy a kormány ne húzza le az utolsó bőrt is Budapestről. (Más kérdés, mennyire tekinthető „gondolkodói körnek” egy olyan közeg, ahol mindössze ketten fogalmazhatnak meg a központi állásponttól esetlegesen eltérő véleményt.)
A városházi Fidesz frakcióvezetőjeként, majd frissen megválasztott főpolgármesterként Tarlós István közismerten rossz viszonyt ápolt Rogán Antal V. kerületi és Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármesterekkel, ezek a konfliktusok azonban – különösen az utóbbi – később elcsitultak vagy legalábbis nem a nyilvánosság előtt zajlottak. Tarlósnak az Orbán-kormánnyal való konfrontációja a legtöbb esetben kimerült a Lázár János korábbi kancelláriaminiszterrel folytatott nem túl magas színvonalú odamondogatásban, a miniszterelnökkel azonban egyszer sem vállalt nyílt konfliktust.
Még 2015 decemberében sem, amikor a BKV finanszírozásáért a kormánynál lobbizó főpolgármester szentpétervári tárgyalása idején a parlament úgy alakította át a fővárosi forrásmegosztást, hogy azzal Budapest valójában rosszabbul járt, mint a döntést megelőzően. Tarlós akkor sem hibáztatta Orbánt, noha aki kicsit is ismeri a Fideszen belüli viszonyokat, annak nyilvánvaló, hogy Rogán Antal akkori miniszterelnöki kabinetfőnök nem a saját szakállára és a miniszterelnök tudta nélkül nyomta át a Tarlóst megkerülő és a főváros számára káros módosítást az Országgyűlésen.
Nem az én dolgom
Vendégjárás Budapesten című, 2008-ban megjelent könyvében Tarlós István még arra panaszkodott, hogy „a fővárosnak nincs semmi kapcsolata az Akadémiával, és mint kiderült, az egyetemekkel sincs”. Tarlós akkor így fogalmazott: „Az természetes, hogy nincs függelmi kapcsolat, nem is szabad, hogy legyen, de mégis, Közép-Európa egyik egyetemi, tudományos központja vagyunk, és ennek a ténynek nem szabadna ennyire, hogy úgy mondjam, hidegen hagynia a városvezetést.”
Tarlós tehát bő egy évtizeddel ezelőtt a fővárosi ellenzék vezetőjeként is el tudta különíteni a hatáskört és a felelősséget, ám hangsúlyozta utóbbi fontosságát. Ezzel szemben főpolgármesteri időszaka során megannyi alkalommal hivatkozott a hatáskör hiányára.
A 2008-ban még a főváros és az MTA kapcsolatának hiánya miatt aggódó Tarlós az Akadémia kutatóhálózatának einstandját mindössze elhamarkodottnak nevezte, a megannyi külföldi és magyar hallgatóval rendelkező, világszínvonalú képzést nyújtó CEU elüldözéséről pedig azt mondta, hogy „nem tudom, mitől a világ egyik legjobb egyeteme ez”.
Tarlós István észrevehető ellenállás nélkül fogadta el a budapesti iskolák és a kórházak államosítását, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy e két ágazat szabad szemmel is látható budapesti minőségromlása sem érte el az ingerküszöbét. Az oktatáson és az egészségügyön túl a főpolgármester számtalan kisebb-nagyobb horderejű témában tagadta meg az egyételmű választ, így máig nem tudjuk például, hogy mit gondol Tarlós a múzeumi negyed városligeti kialakításáról (noha a programjában ő még a Nyugati pályaudvar mögötti területre szánta elhelyezni ezeket az intézményeket).
Tarlós volt az, aki állítása szerint nem tudott az elektronikus jegyrendszer csődjéről, aki szerint a 3-as metró régi-új szerelvényeinek hibája a „gonosz erők játéka”, aki egy bizottságra kente a sokakat zavaró Red Bull Air Race engedélyezését, aki az előző városvezetés és az EU ügyének tekinti a dugódíjat, aki örült, hogy Uber-ügyben nem a főváros van lépéskényszerben és aki a 2018/2019 fordulóján országos botrányt okozó túlóratörvényről is a hatáskör hiányára hivatkozva nem nyilvánított véleményt.
Bár a főpolgármester szívesen tekint magára úgy, mint akit a kormány a budapesti politikusok közül egyedüliként vesz komolyan, Gulyás Gergely szavai valójában nem ezt tükrözik. A miniszteren keresztül megüzent fenyegetéssel Orbán Viktor nem pusztán a budapestieket zsarolta meg, de Tarlós Istvánt is megalázta. Egyértelművé tette ugyanis, hogy a főváros működése és fejlődése nem a főpolgármester, hanem kizárólag a kormány kezében van. Tény, hogy Tarlós megítélését a kormány Budapesthez való hozzáállása, a város fejlődésének előmozdítása vagy akadályozása alapjaiban határozza meg, ám a főpolgármester sorsa október 13-án nem a kormány, hanem kizárólag a budapestiek kezében lesz.
A szerző a Republikon Intézet várospolitikai szakértője.
(Sorozatunk második részében a legfontosabb szakpolitikák alapján értékeljük a főpolgármester munkáját, így szó lesz Tarlós Istvánnak a városüzemeltetés, a közlekedésfejlesztés, a zöldpolitika és a szociálpolitika terén elért – vagy csupán hangoztatott, de el nem ért – eredményeiről.)
