Újabb öt kerületben szedik le a Soros-plakátokat

  • narancs.hu
  • 2017. július 11.

Belpol

A DK is csatlakozott az Együtt akciójához.

A héten összesen hat budapesti kerületben folytatódik az Együtt által szervezett plakáteltávolítás.

Az első akcióra vasárnap került sor a XVI. kerületben, az ottani eseményen felszólaló Vajda Zoltán önkormányzati képviselő azt mondta, „az uszító propagandaplakátokat nem titokban, sötétben bujkálva, hanem fényes nappal, a nyilvánosság erejét használva” kell eltávolítani, ahogy „büszke hazafiak teszik”.

Legális plakáteltakarítás a gyűlöletkampány ellen

Vajda Zoltán, az Együtt XVI. kerületi képviselője szervezett „nagytakarítást” a Rákosi úton található „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” feliratú plakátokhoz. A plakátok eltávolítását 72 órával korábban bejelentette, így az eseményt a rendőrség biztosította.

Vajda szerint  bárki szervezhet hasonló akciót a lakókörnyezetében, ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy az esemény előtt 72 órával bejelentést tesz a rendőrségen.

Ezt tették az alábbi kerületekben is:

Szerda, 18 óra, Dél-Buda

Nagytakarítás Dél-Budán is!

Dél-Budán is ömlik a kormány propagandája – a mi pénzünkön – a legújabb gyűlöletkeltő plakátokkal. Ezért mi is akciót hirdetünk: 2017. július 12-én, 18...

Péntek, 10 óra, Pesterzsébet és Kispest

Nagytakarítás Pesterzsébeten és Kispesten.

Péntek, 18.30, Zugló

Lemossuk a gyalázatot Zuglóban is

 

Az akcióhoz közben csatlakozott a Demokratikus Koalíció is. Gy. Németh Erzsébet, a párt fővárosi képviselője és Varju László, a párt alelnöke performansszal egybekötött sajtótájékoztatón festette át a Soros-plakátokat.

Demokratikus Koalíció

Átfestjük! Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője és Varju László, a párt alelnöke performansszal egybekötött sajtótájékoztatón festette át a Soros-plakátokat.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.