Újabb állami pénzek Orbán gyülekezetének

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 3.

Belpol

Állami támogatásból fejezik be Orbán Viktor kormányfő gyülekezetének parókiáját.

A Svábhegyi Református Egyházközség hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásban döntött arról, hogy a Mozaik Kft. fejezheti be a Felhő utca 10. szám alatti lakóépület 2016 végén elkezdett kivitelezését. Első körben azonban „az alacsony fedezeti összeg miatt” (összesen csaknem 120 milliót költöttek az építkezésre) csökkenteni kellett a műszaki tartalmat. Az elmaradt feladatokra az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kértek támogatást és minő meglepetés, a tárcánál pozitívan bírálták el Orbán Viktor gyülekezetének kérelmét, így csaknem 27 millió forintot kaptak a parókia befejezésére – írja a Népszava.

Orbán Viktor gyülekezete idén februárban kapta meg teljesen ingyen a több mint hétezer négyzetméternyi terület tulajdonjogát, hogy a templom köré református központot építhessenek. A Felhő utca 6. és 8. szám alatti telkeket december közepén 650 millió forintért vásárolta meg az állam, majd ingyenesen továbbadta a gyülekezetnek. Egy tavaly nyári kormányrendeletben pedig nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánították a Református Központtal kapcsolatos hatósági ügyeket.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.