Újabb közvélemény-kutatás mutatta ki, hogy a Tisza megelőzte a Fideszt

  • narancs.hu
  • 2024. október 24.

Belpol

A Publicus Intézet szerint a Tisza támogatottsága már a teljes népességen belül is több egy hajszálnyival a Fideszénél. 

Miután szerdán közzétett közvélemény-kutatásában a 21 Kutatóközpont arra az eredményre jutott, hogy a biztos pártválasztók körében hibahatáron belül ugyan, de a Tisza Párt támogatottsága már megelőzi a Fideszét (42-40 százalék), csütörtökön a Népszava közzétette a Publicus Intézet kutatását, amely hasonló eredményre jutott. 

A felmérés szerint a választási részvételüket biztosra ígérők és pártot is választókserint csoportjában a Tisza 39, a Fidesz pedig 37 százalékon áll, de a Publicus szerint a Tisza már a teljes népességen belül is előzi a Fideszt egy százalékkal (24 és 23 százalék). 

Ami a többi pártot illeti, a Publicusnál csak a DK-t mérték valamivel a bejutási küszöb fölött, a teljes népességben 5, a biztos pártválasztóknál pedig 8 százalékra. Utóbbi kategóriában a Mi Hazánk és a Kutyapárt közelíti meg ezt 4-4 százalékkal, itt a Momentum és az MSZP 2-2, a Jobbik pedig 1 százalékot ért el. Az LMP-t a Publicus Intézet a teljes népességben nulla, a biztos pártválasztók között pedig 1 százalékra mérte.

A választási részvételüket biztosan vagy valószínűleg ígérők csoportja 82, illetve 6 százalékos a felmérés szerint. A válaszadók 70 százaléka mondta azt, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok, ennek ellenkezőjét viszont csak 28 százalék állítja. Ebben szerepe van annak is, hogy minden harmadik (32 százalék) fideszes is azt mondja, hogy nem elégedett az iránnyal.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.