Újabb tüskék a státusztörvény-javaslatban

  • narancs.hu
  • 2023. július 1.

Belpol

A módosító indítvány értelmében ezután az egyik tanárszakszervezettel muszáj lenne tárgyalni, a másikkal nem.

75 oldalas, új módosító csomag készült a pedagógus jogállási törvényhez, ismertebb nevén státusztörvényhez – írja a Népszava.

A lap szerint a kormány eredetileg csak azokat a szakszervezeteket tartotta volna reprezentatívnak, és ezért törvényes tárgyalópartnernek az oktatási szférában, amelyeknek a foglalkoztatottak legalább tíz százaléka tagja.  Ez esetben a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sem számított volna törvényes tárgyalópartnernek.

A csomagba bekerült módosítás már arról szól, hogy ha egyik szakszervezet sem éri el a tíz százalékos tagsági küszöböt, akkor a legnagyobbal kell konzultálni. A Népszava szerint lehet, hogy ezt a könnyítést az Európai Bizottság nyomására építették be a jogszabály tervezetébe. Így is megfogyatkoznak majd a kormány tárgyalópartnerei az asztalnál, mert a mintegy 14 ezres tagsággal rendelkező Pedagógusok Szakszervezetével muszáj lesz egyeztetni, a kisebb létszámú Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével viszont nem.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője azt mondta, szerinte ez a javaslat egyértelműen „lex PDSZ”, a célja az lehet vele a kormánynak, hogy egymás ellen fordítsa a két érdekképviseleti szervezetet, amelyek egyébként közös sztrájkbizottságot hoztak létre.

Elfogadhatatlannak tartja a javaslatot a PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor is, ugyanezen okból.

A módosító csomagban szerepel másik érdekes javaslat is: a jövében csak a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Karral kell megvitatni a köznevelési szakmai javaslatokat, a szakszervezettel csak a munkaügyi és szociális témájú ügyeket.  Ez Gosztonyi Gábor és Nagy Erzsébet szerint is értelmezhetetlen, hiszen a szakmai és munkaügyi javaslatokat gyakran nem lehet így szétválasztani. A szakszervezeti vezetők jellemzőnek tartják, hogy a 160 oldalas törvényjavaslathoz 75 oldalas módosító csomag készült, szóval a kormány sem tarthatta jól előkészített munkának az eredetit.

A törvényjavaslatról várhatóan jövő kedden szavaz az Országgyűlés.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.