Komoly fájdalmai voltak a koronavírussal fertőzött újbudai háziorvosnak

  • narancs.hu
  • 2020. március 29.

Belpol

Fájt a bőre, az izmai, végtagjai, a szeme és úgy érezte, még a haja is.

Szombaton közölte Újbuda polgármestere, hogy a kerület két háziorvosa koronavírussal fertőződött. Dr. László Imre elmondta, az egyik doktor Őrmezőn dolgozott, és mivel a körzet másik két háziorvosa veszélyeztetettnek számít, a terület orvos nélkül maradt. A másik házi karanténba vonult doktor Gazdagréten dolgozott.

Az egyik fertőzött háziorvos név nélkül, telefonon nyilatkozott az ATV Híradójának: elmondása szerint a betegsége két hete kezdődött magas lázzal és hidegrázással. „Gyanús is volt, hogy esetleg lehet a koronavírus, úgyhogy azonnal szóltam mindenhova, ahova szükséges volt, és önkéntes karanténba helyeztem magam” – mondta, majd hozzátette: a magaslázas időszakában mindene fájt, a bőre, az izmai, a végtagjai, a szeme, és „szinte még a haja is”.

A doktornak hőemelkedése, hasmenése volt, köhögött és nagyon fáradtnak érezte magát, a tünetei pedig időnként visszatértek. A koronavírus-tesztet otthon végezték el rajta a mentősök. Másnap érkezett meg az eredmény, azóta házi karanténban van.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.