Ujhelyi nyilvánosságra hozná a korrupciós jelentést, aminek a publikálását a kormány letiltotta

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. június 26.

Belpol

De legalábbis belenézne.

A  magyar korrupciós jelentés nyilvánosságra hozatalát kezdeményezte az Európa Tanácsnál szerdán Ujhelyi István.

A szocialista európai parlamenti képviselő levelet küldött a szervezet korrupcióellenes testületét (GRECO) vezető Marin Mrcelának, s ebben azt kérte, hogy hozzák nyilvánosságra a magyarországi korrupcióról szóló vizsgálati jelentést vagy legalább biztosítsanak számára betekintést a dokumentumba.

"Mint ismert, az Orbán Viktor vezette kormány ebben az évben is megakadályozta, hogy a GRECO elérhetővé tegye a Magyarországot érintő éves korrupciós jelentését. A Fidesz nem először tiltja meg, hogy az objektív tények alapján vizsgálódó szakértői szervezet publikálja az Orbán-kormány maffiaszerű működése miatt hazánkra nézve nyilvánvalóan szégyenteljes vizsgálati eredményét" - írta közleményében Ujhelyi.

A GRECO tegnap hozta nyilvánosságra éves korrupciós jelentését, de a magyar kormány 2017 után idén sem járult hozzá a magyar helyzetet vizsgáló rész publikálásához. Rajtunk kívül még egy ET-tagállam tiltotta le a róla szóló megállapításokat: Fehéroroszország.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.