Pikó: "Azzal riogatnak, hogy a Fidesznek már a választás előtt van 1500 szavazata"

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2019. június 26.

Belpol

Ki tudja, mióta hallgattuk őt a Klubrádión, főleg reggelente. Egy ideje azonban már nincs ott a hangja, belefogott a kampányba, mert a „nyóckerben” lenne polgármester.

Az ismert újságíró függetlenként venné be a Fidesz egyik fővárosi bástyáját. A politikához vezető útjáról és elképzeléseiről a Mátyás téren beszélgettünk.

A Pikó Andrással készült interjúnkat a friss Magyar Narancsban találja, ízelítő a beszélgetésből:

MN: Mi volt a fordulópont? Amikor először eszébe jutott, hogy „akár polgármester is lehetek”.

PA: Tavaly ősztől lógott a levegőben, hogy ha az a józsefvárosi civil csoport – amely ott volt a tavaly nyári Győri Péter-kampány mögött – „közéletet csinál”, abban benne lesz, hogy elindulok. Képviselőként vagy polgármesterként. Az ambícióm megvolt ehhez, és januártól jöttek az első telefonok.

MN: Honnan kapta az elsőt?

PA: Sok civil barátom biztatott, de az MSZP-től jött az első telefon. Az első beszélgetés kudarcos volt, nagyon mást gondoltunk az együttműködésről.

MN: Mit akartak? Pikó András pártlogóval, vörös háttérrel, szegfűvel integet egy óriásplakátról?

PA: Ha nem is ezt, de valami garanciát, ami becsatornáz a pártvilágba. Ami bizonyos szempontból érthető. Egy civil mindig kockázat, nincs benne a struktúrában, ki tudja, mit csinál holnap.

(...)

MN: Tényleg „roma maffiafőnökkel” kell itt megállapodni, ha egy párt szavazatot akar venni? Erre is utalt Győri Péter, amikor kipakolt a tavalyi kampányról.

PA: Büszke vagyok, hogy úgy ismerem a kerületet, mint a tenyeremet. Azt is tudom, milyen árfolyamok szoktak lenni.

Pikó András

Pikó András

Fotó: Németh Dániel

MN: Avasson be!

PA: Ötezer forint, úgy tudom. Az idézett megjegyzés egyébként sokakat sért itt, ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy láttam arra utaló jeleket a Magdolna-negyedben, hogy vásárolnak szavazatot. Volt olyan aktivistánk, akinek oda is szóltak: „van pénzünk”. A Fidesznek vannak ilyen vállalkozói, mégis vannak kételyeim. Nem is abban, hogy van ilyen jelenség, inkább az elterjedtségében, miután ez az a negyed, ahol a legkevesebben szavaznak. Ezzel együtt azzal riogatnak, hogy a Fidesznek már a választás előtt van 1500 szavazata.

Pikóval arról is beszéltünk, hogy győzelme esetén kész-e arra, hogy alkukat kössön a Fidesszel, lesz-e elszámoltatás a 8. kerületben, képes lesz-e kemény kézzel irányítani a kerületet és mire számít a kampányban.

A részleteket a Magyar Narancsban találja, a friss lapot pedig csütörtöktől az újságárusoknál. Vagy előfizethet rá itt is:

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.