Ujhelyi: Orbán államtitkára lebuktatta a nemzeti konzultációt

  • narancs.hu
  • 2022. december 18.

Belpol

Az a kérdés, a szankciók tényleg ártanak nekünk, vagy Orbán mentességet harcolt ki nekünk azok alól, amelyek ártanának.

 

 

A három napja véget ért nemzeti konzultáció közpénzmilliárdokból arról igyekezett meggyőzni az embereket, hogy az Európai Unió által bevezetett szankciók tehetnek minden rosszról, ami a magyar családokat most éri – erről szól Ujhelyi István európai parlamenti képviselő vasárnapi nyílt levele.

A baloldali politikus szerint a konzultáció mint közvélemény-kutatás alapgondolata jó lenne, de a kormány kizárólag saját politikájának alátámasztására, választói bázisának megerősítésére, kisebb-nagyobb hazugságok terjesztésére használja,  és ettől nem hiteles. Viszont működik, úgy is lehet a szankciós politika ellen hergelni, hogy a magyar kormány az összes uniós szankciós csomagot támogatta, a miniszterelnök pedig az állami tévének arról nyilatkozott, minden olyan szankciót támogatni fognak, amiben az Unió egységes. 

„Ehhez képest arról »konzultálni«, hogy a szankciók rosszak, nem működnek, nem ártanak az orosz agresszornak, sőt, valójában a magyar közértekben kapható sajt is csak emiatt drágult a többszörösére, hát minimum pofátlan. De konkrétan hazugság” – írja Ujhelyi.

Beszámol arról, hogy korábban levelet küldött a miniszterelnöknek, egyetlen kérdéssel: milyen megfontolásból támogatta az összes eddigi, Oroszországgal szemben meghozott uniós szankciót. A válaszra három teljes hónapot kellett várnia. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, Dömötör Csaba reagált Ujhelyi kérdésére. Az EP-képviselő azt mondja, Dömötör tehetséges politikus: „több alkalommal is volt szerencsém nyilvánosan vitázni vele: azon kevés fideszesek egyike, akinek általában a kötelező, stílustalan személyeskedésen túl valódi érvei és felkészült tudása is van azzal kapcsolatban, amiről beszél. Éppen ezért most is figyelmen kívül hagytam levelének azokat a nyilvánvalóan kötelező részeit, ahol burkoltan hazaárulózik, rutinszerűen márkizaypéterezik és okosan el-elcsúsztatja a tényeket”.

Ujhelyi szerint a levél érdemi része lebuktatja a nemzeti konzultáció alapállításait.

„Dömötör Csaba ugyanis azt írta Orbán Viktor kormányfő nevében adott válaszként, hogy »a miniszterelnök az Ön állításával szemben mentességet harcolt ki Magyarország számára azon szankciók alól, amelyek gazdasági károkat okozhatnak.« Értem, köszönöm. Ezek szerint a »brüsszeli szankciók« nem okoznak gazdasági károkat, hála és köszönet Orbán Viktornak. Halleluja. De akkor ezek szerint nem igaz a magyar kormány közpénzekből fizetett propaganda-hadjárata, miszerint a »brüsszeli szankciók tönkretesznek minket«. Vagyis hazugság az egész. Értem, köszönöm. Sajnálom, uraim, de ez még az Önök rendszerszinten hajlított valóságában is erősen ellentmondásos” – állapítja meg Ujhelyi.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.