Válaszolt a kormány az Európai Bizottság azon állásfoglalására, amelyben az EB pontokba szedte, miről hazudnak Orbánék

  • narancs.hu
  • 2019. március 3.

Belpol

Tippeljen, mi szerepel a válaszban.

„A magyar kormány az őszinte párbeszéd útját választja, még akkor is, ha ez vitákkal jár” – áll a kormány honlapjára feltöltött dokumentumban, amelyben pontról-pontra veszik azokat az állításokat, amelyekről az Európai Bizottság (EB) szerint a magyar kormány hazudik, és nem fogják kitalálni, de válaszban az áll, hogy valójában az EB hazudik.

A kormány olvasatában az EB korábbi közleménye nem cáfolja, hogy az Európai Unió nem akar egyre több bevándorlót Európába hozni és rákényszeríteni ezzel kapcsolatban bármire a tagállamokat, hanem épp ellenkezőleg. A kormány szerint a közleményben foglaltak „valójában megerősítették azon tervek és javaslatok létezését, amelyek fokoznák a bevándorlást Európába” – írják.

A teljes dokumentum itt érhető el, az EB állásfoglalása pedig itt.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.