Varga Judit szerint néhány a veszélyhelyzet idején hozott intézkedésre a későbbiekben is szükség lehet

  • narancs.hu
  • 2020. április 12.

Belpol

Az igazságügyi miniszter szerint a "liberális véleménydiktatúra" megnyilvánulását jelentő "álhír", hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló új magyar törvény kiüresíti a demokráciát.

A Die Welt című konzervatív német lap "Magyarország csak azt teszi, amit mindenki megtesz Európában" címmel közölt írást vasárnap a hírportálján Varga Judit igazságügyi miniszterrel folytatott beszélgetés alapján.

A lap tudósítója, Boris Kálnoky írásának bevezetőjében kiemelte, Varga Judit szerint a "liberális véleménydiktatúra" megnyilvánulását jelentő "álhír", hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló új magyar törvény kiüresíti a demokráciát. A miniszter hangsúlyozta, hogy a rendkívüli jogrendnek vége, amint elmúlt a veszély, ami "objektív kritérium", hiszen nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is "meglehetősen világos lesz", hogy mikor ér véget a világjárvány, és vele együtt a veszélyhelyzet.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy másokkal egyeztetve szüntetik majd meg a veszélyhelyzetet. Erről "minden országnak önállóan kell döntenie" – mondta Varga Judit az MTI szemléje szerint.

A miniszter visszautasította az Európai Bizottság európai értékekért és átláthatóságért felelős tagja, Vera Jourová azon követelését, hogy a kormány rövid időn belül adja vissza különleges felhatalmazását. Mint mondta, a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet a megfelelő időpontban "a szükségesnél egy nappal sem korábban, és egy nappal sem később" vonják majd vissza.

Azzal kapcsolatban, hogy az uniós biztos szerint a számos tagországban bevezetett veszélyhelyzeti törvények a demokráciát potenciálisan fenyegető veszélyt jelentenek, a miniszter kiemelte, hogy az általánosítás helytelen. Amíg ezek a jogszabályok az alkotmány keretein belül vannak és működik az alkotmánybíróság, nincs veszélyben a demokrácia sem Magyarországon, sem más európai államokban.

Hozzátette, hogy a veszélyhelyzet megszüntetéséről az Országgyűlés dönt, a járvány elleni védekezésről szóló törvény így éppen a parlamentet erősíti. Arra a felvetésre, hogy a Fidesz kétharmados többséggel rendelkezik a testületben, így nemigen várható, hogy a kormány szándékaival ellentétes döntést hoz, kijelentette, hogy aki ezt kifogásolja, annak valójában a magyar választókkal van gondja.

Mint mondta, ez nem jogi, hanem politikai kérdés. Rámutatott, hogy a választók két éve úgy döntöttek, hogy kétharmados parlamenti többséggel ruházzák fel a kormányt, két év múlva pedig ismét döntenek majd.

Arra a kérdésre, hogy miért nem rögzítettek időbeli korlátot a jogszabályban, Varga elmondta, hogy ennél jóval erősebb parlamenti ellenőrzést építettek be. A parlament bármikor visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazást, ami "sokkal erősebb garancia" annál, mintha beleírtak volna a törvénybe egy időhatárt, amelynél "az ég tudja milyen helyzetben lehet az ország".

Hozzátette, hogy a veszélyhelyzet idején tett intézkedések e jogrend megszűnésével automatikusan érvényüket vesztik. Azonban elképzelhető, hogy egyes intézkedésekre továbbra is szükség lesz, de erről a parlament dönt majd, így ezek a döntések "szabályos törvények, és nem rendeletek" lesznek.

Varga Judit hangsúlyozta, a parlament félreállításáról tett kijelentések azt mutatják, hogy a nyugati sajtó valamit nagyon félreértett. A törvényhozás egészen az ülésszak végéig, június 15-ig "teljesen normálisan" dolgozik tovább, működnek a bíróságok és működik az alkotmánybíróság is, vagyis továbbra is érvényesül "a fékek és egyensúlyok" rendszere.

A kormány csupán az azonnali döntést igénylő ügyekben jár el a megszokott jogszabályalkotási eljáráson kívül, például azért, mert az állampolgárok és a gazdaság érdekei miatt azonnal fel kell függeszteni a hitelek törlesztését. A különleges felhatalmazás ilyen ügyek rendezésére való, és csak ezekre korlátozódik – fejtette ki az igazságügyi miniszter.

Így az EU és az Európai Néppárt (EPP) részéről megfogalmazott vádak, amelyek szerint Magyarországon a rendkívüli állapot révén kiüresítik a demokráciát, valójában "álhírek", és egy európai "liberális véleménydiktatúra" megnyilvánulásai.

"Ezeket az embereket valójában az zavarja, hogy Magyarországon konzervatív kétharmados többség van" – jelentetett ki Varga Judit.

Hozzátette, hogy különösen a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminiszterével, Michael Rothtal – a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusával – folytatott tárgyalása volt csalódást keltő. Mint mondta, német tárgyalópartnere telefonbeszélgetésük alkalmával nem mutatott érdeklődést a válaszaira, csupán dokumentálni kívánta, hogy kifejezte aggodalmát, és kérése ellenére nem volt hajlandó megnevezni a törvény azon részeit, amelyeket kifogásolhatónak tart.

Varga Judit hangsúlyozta, hogy felháborítónak tartja ezeket a jelenségeket, és kiemelte, hogy több "bátorságot" és nagyobb "szolidaritást" vár a német Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) és testvérpártjától, a bajor Keresztényszociális Uniótól (CSU).
Felvetette, "kereszténydemokrata barátaink" nem jelentik ki "nyilvánosan, bátran és szolidárisan, hogy nem úgy áll a helyzet, ahogyan a sajtóban lefestik".

Hozzátette, az EPP vezetése a tagpártok többségének akaratával szembeszegülve "szándékosan feszültséget kelt", ami "rendkívül káros", hiszen amint Orbán Viktor kormányfő a CDU-elnökéhez, Annegret Kramp-Karrenbauerhez intézett levelében kiemelte, az olyan időkben, mint a mostaniak "fontos, hogy megőrizzük egységünket".

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.