Varga Judit: Ütnek, rúgnak, harapnak, ősszel új gyermekvédelmi intézkedések jönnek

  • narancs.hu
  • 2023. április 7.

Belpol

Szerinte szomorú, hogy több tagállami kormányzat felült „a Brüsszelből és a tengerentúlról gerjesztett gender-propagandának”.

„Nem fogunk engedni a nyomásgyakorlásnak, meg fogjuk védeni a gyermekeinket!” – kezdi pénteki Facebook-bejegyzését Varga Judit. 

Az igazságügyi miniszter szerint a balliberális sajtó örömmámorban számolt be arról, hogy „a korrupt Európai Parlament” mellett mely országok csatlakoztak az Európai Bizottsághoz a magyar gyermekvédelmi törvény ellen indult perben.

 
Varga Judit igazságügyi miniszter a Batthyány Lajos Alapítvány Globus sorozatának Magyarország európai kihívások közepette címmel rendezett kerekasztal-beszélgetésén a budapesti Lónyay-Hatvany Villában 2023. március 16-án. 
Fotó: Bruzák Noémi / MTI
 

„Azt azért már most szögezzük le, hogy egy ilyen eljárásban nem a beavatkozók száma dönt, hanem – már amennyiben bízhatunk az Európai Bíróság független ítélethozatalában – az uniós jog rendeltetésszerű/megfelelő értelmezése, például, hogy hol válik el a nemzeti hatáskör az uniós hatásköröktől. A magyar érvelés teljes mértékben összhangban van az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglaltakkal, mely kimondja, hogy a gyermekek nevelése kizárólag a szülők joga. Továbbá, az Európai Unió működéséről szóló szerződés szerint az oktatás nemzeti hatáskörbe tartozik” – írja Varga Judit. 

A miniszter szerint szomorú, hogy több tagállami kormányzat felült „a Brüsszelből és a tengerentúlról gerjesztett gender-propagandának”, arról nem is beszélve, hogy a Bizottságnak ma már minden kisebbség lényegesen fontosabb, mint például az őshonos nemzetiségek.

„Ütnek, rúgnak, harapnak, megbélyegeznek, de senki sem mehet szembe a tavaly áprilisi népszavazás eredményével és 3,7 millió magyar ember egybehangzó akaratával.

Meg fogjuk védeni gyermekeinket és ki fogunk tartani a gyermekvédelmi törvényünk mellett, sőt, ősszel újabb intézkedéseket fogunk benyújtani az Országgyűlésnek. Magyarországon lesz Európa legszigorúbb gyermekvédelmi szabályozása” – írja Varga Judit .

Ahogyan arról a Narancs.hu is beszámolt csütörtöki határidőig 15 uniós tagország jelentette be, hogy részt vesz az Európai Bizottság (EB) oldalán a melegek jogait sértő törvényi rendelkezések miatt Magyarország ellen indított európai perben

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.