Nagybajom
A 3400 lakosú belső-somogyi település kicsinosított főterén utánozhatatlan nyugalommal karikázó embereket, "mijáratbankomám" pillantásokat, nagybetűs Vendéglő, Eszpresszó feliratokat, emberléptékű falusi portákat látunk.
Távolsági busz hoz Kaposvárról Nagybajomba; és ha vonat nem is, de madár azért jár erre: a település európai gólyafalu. A fél évig távol lévő madarakon kívül a lakosokat sem igen szondázta a helyi képviselő-testület a pályázat benyújtása előtt, akarnak-e faluságuknak búcsút mondani. "A Híradóból tudtuk meg" - mondta több helybéli is. Az örömtől a vállvonogatáson át a lokálpatriotizmuson is felülkerekedő szkepszisig mindenféle reakcióval találkoztunk, a viszonyulások középhányadosa a meglepetéssel vegyes kétkedés körül van.
Ha a polgárok ruhára, tartós fogyasztási cikkre, szórakozásra, a Kultúrcikkbolt kínálatán kívüli tárgyi kultúrára akarnak áldozni, akkor a közeli Marcaliba vagy Kaposvárra mennek "teszkózni", de akkor is ki kell mozdulniuk, ha komolyabb egészségügyi problémájuk adódik. A megkérdezett lakosok nem is remélik, hogy a városi rangtól a település különösebb karrier előtt állna. Az 1990 óta hivatalban lévő polgármester, Ács Attila szerint azonban ez a cím olyan lesz a településnek, mint agárnak a nyúl: "Növeli majd a magunkkal szembeni elvárásokat, hogy meg akarunk felelni a bizalomnak, amit a városi ranggal az államtól kaptunk."
A várossá nyilvánítással a település 20-25 milliós többlethez juthat, ami a 380 millió forintos éves büdzséhez képest már valami. (Lásd Felszabaduló energiák című keretes anyagunkat.) Az előléptetés, a helyi szippantós legmélyebb bánatára, talán meghozza a csatornázásra régóta kért központi támogatást is.
A település téesze, fafeldolgozója, ruhagyára (mely ortodox zsidó kaftánokat is varr amerikai exportra) révén gazdaságilag teli talpon áll. A fejlődés érdekében az önkormányzatnak a városi sarzsival az a szándéka, hogy idecsábítsa a Befektetőt és a Turistát; ebben a sorrendben, hiszen az utóbbi szálláshely híján most csak leparkol a lombos árokparton, kattint a Nikonnal gólyára, aztán huss.
"A befektetők nem segítettek a pályázatnál, de örültek, hogy város leszünk" - mondja a polgármester. A még csak papíron létező gyógyfürdő és a város határában jövőre épülő elegáns villapark jól passzolnak majd egymáshoz. A házak előzetes kalkulációk szerint 25-50 milliót kóstálnak. Az urbanizáció fogalmához szorosabban köthető egyéb fejlesztés egyelőre csak a fejekben él. A 60-as években négy évet megélt gimnázium újraélesztése távlati terv, az orvosi rendelőt, ahol a váróban az AIDS nevű betegség terjedésére figyelmeztető viaszsárga, ´82-es plakát kókad, viszont szeretnék gyorsan fejleszteni.
Bejárva a régi nemesi kúriákkal teleszórt faluvárost meggyőződünk, hogy az állam jóindulatú tanerőként viselkedett, amikor inkább a megelőlegezett bizalom, mint az eddigi városiasodásra kapott jegyei alapján magasabb közigazgatási osztályba engedte Nagybajomot. A nagyközség könnyen elhasalhatott volna "a település határain túlmutató szolgáltató intézmények" hiánya miatt, vagy olyan infrastrukturális durrdefektből kifolyólag, mint a szennyvízcsatorna 0 százalékos kiépítettsége, de vannak enyhítő körülmények is. Költségvetési deficitre csak a legöregebb önkormányzati tisztviselők emlékeznek, a munkanélküliségi ráta pedig alacsonyabb az országosnál.
Ám ennyi kevés lett volna az üdvösséghez. Még akkor is, ha Nagybajom városhiányos térségben fekszik. Jövőre választások lesznek, és a millennium várossá nyilvánítási hulláma még nem fulladt ki. Az sem hátrány, hogy Boross Péter exminiszterelnök, exbelügyminiszter, Orbán Viktor jelenlegi tanácsadója Nagybajom hű szülötte. A polgármester szerint is lehetett ennek némi szerepe abban, hogy első nekifutásra sikerült a mutatvány.
Borsodnádasd
Az egykori kohászati fellegvár, "zd mellett sarjad egy újabb város, Borsodnádasd, amely nehezen szabadul az észak-magyarországi szanálási övezet jellegzetes problémáitól. Országos átlagot meghaladó munkanélküliség (15 százalék), nagyszámú szakképzetlen munkaerő, forráshiányos önkormányzat, a költségvetés tartós deficitje (idénre 82 millió Ft az előirányzott hiány) jellemzi. Vajon a negyedszeri pályázásra elnyert városi rang lenne az, amitől minden megváltozik?
Borsodnádasdot 1970 óta írják tízes betűnagysággal a térképeken, akkor lett nagyközség. Akkor még működött a bánya; a lemezgyár pedig, amely az 1860-as évektől kezdve a környék fő munkáltatója volt, harminc település kétezerháromszáz lakosának biztosított munkát.
A Bükk lankáin elszórtan épült községben két központ alakult ki (a Lemezgyár és a falusi rész körül). A tanács még bírta a dupla intézményhálózat finanszírozását (két posta, két takarékszövetkezet stb., és persze két kultúrház). Az önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzat manapság ezt az infrastruktúrát igyekszik szinten tartani, álmodozásra önköltségen nem futja. Víziói egy részét ugyanakkor előírták. Az ÁNTSZ 2003-ra rendelte el az elöregedett ivóvízhálózat cseréjét, mert a gyakori csőtörések már a vízminőséget veszélyeztetik, és a meglévő kábeltelevíziós rendszert szintén két éven belül kell csillagpontossá alakítani. De még a hajdan munkásfiataloknak készült sífelvonót is fel kell újítani a rendeletileg meghatározott módon, ha egyszer falusi (városi) síturizmusról mernének álmodni. Sárváry Tamás, Borsodnádasd egykori tanácselnöke, aki immár a harmadik ciklusban polgármester, úgy véli: egy városnak talán több forrás jut, és a "Vízügy" is "befogadta" a vízhálózat felújításának a tervét. Az önerős vállalásokról szólva a "csinosítjuk-szépítjük"-féle mondatokban megérezni a szegény önkormányzatok nyomorúságát: "Az avatási ünnepségre bontott anyagból kicseréljük a templom körüli korlátokat"; "Saját pénzen elhelyeztünk harminc fából készült szemeteskukát"; "Új lépcsőt és esőbeállót építettünk a ravatalóhoz."
Népi közgazdászok szerint ha egy településen túl olcsó az alkohol, és reggel tíz körül is vannak a kocsmában, ott problémák lehetnek a foglalkoztatással. A nádasdi Krajcáros vendégei szerint a Lemezgyár "tönkretételében" és a bányaművelés leállításában keresendő a munkanélküliség oka. A helyi bányát már 1976-ban bezárták, de Putnokon a közelmúltig dolgoztak nádasdi bányászok. A Lemezgyár felszámolása 1991-ben kezdődött. A törzsgyári részt a Kovács Acél- és Fémszerkezet Készítő Rt. vásárolta meg (tulajdonosa az egykori MLSZ-elnök Kovács Attila), de az ígért beruházás elmaradt, a hatalmas ipartelepet széthordták, "ami meg beolvasztható volt, azt közúton Pestre szállították", mesélik a helyiek. Noha a Kovács Rt. tervezte, hogy az üzem egy részén külföldi partnerekkel alufelnit gyártanak, ez nem valósult meg. Sárváry szerint a magyar foci megmentésére beígért 1,4 milliárd forintra az akkori Lemezgyár lehetett a fedezet. Ha nem működne az iparterület egy részén a teherjárműkerekeket gyártó Ples Rt. és a dolgozói privatizáció során magánosított Lapátkészítő Kft., a lerobbant üzemterületen kívül semmi nem emlékeztetne egy száznegyven évig uralkodó ipari kultúrára.
A polgármester szerint a legégetőbb teendő a törzsgyár tulajdonviszonyainak a tisztázása, hogy végre működő vállalkozás telepedhessen meg a városban, amely szabad szemmel is látható iparűzési adót hagy a város kasszájában; hiszen a Ples Rt.-n kívül (évi 20 millió Ft helyi adót fizet) a borsodnádasdi iparosok (lapátosok, nyúlszőrme-feldolgozók, keramikusok és késesek) nem hagynak mély nyomot a költségvetés bevételi oldalán.
A városnak csupán általános iskolája van, a helyi tudásalapú társadalom kimunkálása a közeli "zdra és Egerre vár. "Noha volt róla szó, de szakiskolát egyelőre nem indítunk. Inkább arra törekszünk, hogy az iskolánkból kikerülő tanulókat felvegyék a szomszédos középiskolákba. A továbbtanulási arány ennek megfelelő, 98 százalékos." Iskola indítását a népesség sem indokolja: a kohászati mintaközség ötezres lélekszáma mára 3800 főre apadt, a bölcsődét átmenetileg bezárták.
Sárváry Tamás bízik a falusi turizmus élénkülésében, ezért tervbe vették egy hatszobás vendégház kialakítását. A kérdés csak az, hogy elég vonzó-e Márk Gergely bácsi - a körzeti orvos apósa - millenniumi rózsaparkja vagy a speciális légköri viszonyok, melyek lehetővé tették, hogy Nádasd a Magyarországon valaha mért legalacsonyabb relatív páratartalommal (1978 - 9 százalék) a földrajzi évkönyvekbe kerülhessen.
Kerekegyháza
A kecskeméti kistérség települését, Kerekegyházát a múlt századi újjáalapítás óta a helyiek Kukáliának csúfolták a betelepített németek, tótok és magyarok egymás mellett élésének kommunikációs vonzatai miatt. Kerekegyháza környéke ma is idegen szótól hangos: a helyieket megragadta Bugac idegenforgalmi sikere, és már húsz éve bátran építenek a nyugati turista "Pu§ta"-imádatára. Hivatalos adatok szerint a település vonzáskörzetében lévő kunpuszta-kunhegyi majorokban, tanyákon éjszakázik a megyébe érkező turisták egyharmada. A terepen egymást érik a lovas kocsik, fényképezhető távolságban delel a szürke marha, rendelésre pattog az ostor, játszik a cigányzenekar. Mindez eurokonform folklóradásban: az alföldi manírhoz szauna, uszoda, fallabda-, tenisz- vagy tekepálya társul. 1990 óta nyolcvan nyugati család vásárolt ingatlant üdülési célra. A tanyaingatlanok ára az országban itt a legmagasabb, építési telkeket viszont kedvező áron kínál az önkormányzat.
"A turizmus ugyan egyre fontosabb tényező, de Bács-Kiskunban már a 60-as, 70-es években megindult az ipartelepítés, és ennek köszönhetően ma színes gazdasági környezet jellemzi a települést" - vázolja Czakó István polgármester a lakosság megélhetési hátterét. Kerekegyházán gyártanak buszablakokat, üdítőitalokat és száraztésztát, jelentős a faipar, és kisebb varrodák is dolgoznak. Az igazi pálya azonban a 80-as évektől kezdve a kisüzemi baromfitenyésztés. A helyi Domján sör helyett Kaisert kortyolgató lakosok is alátámasztják, hogy Kerekegyházán nincs munkanélküliség, "csak az nem dolgozik, aki nem akar". Az önkormányzat nyeresége a "baráti" 1,5 százalékos iparűzési adó mellett is 30-40 millió forint évente.
A civil kurázsi nemcsak a gazdaságon érződik; lakossági kezdeményezésre már a rendszerváltozás előtt kiépült a vezetékes gáz- és vízellátás, a nyolcvanas évek közepén automata telefonközpontot állítottak fel, 1994-re az egész települést lefedte a vonalhálózat, az utak 98 százaléka betonozott volt.
"Nagyrészt önerőből" - ismételgeti Czakó, mert kiderül, hogy nem mindig előny, ha egy településnek jól megy, hiszen a fejlesztési céltámogatásokon kívül más térségkiegyenlítő pénzalapok zárva maradnak. "Csatornázni eddig azért nem tudtunk, mert a település vízbázisát környezeti hatások nem veszélyeztetik (a térség vízhiányos), így például a környezetvédelmi alapból nem részesülhettünk, a céltámogatás pedig egyedül édeskevés."
Kerekegyházán nem a várossá válástól várják a település sorsának a jobbra fordulását: "A városi cím azért kellett, hogy a település alanyi jogon, helyben kínálhasson bizonyos szolgáltatásokat (okmányiroda, gyámügyi és építési hivatal felállítása). Tavaly, amikor még nagyközség is adhatott ki építési engedélyt, 560 esetben jártunk el, két ember is alig győzte a munkát. Jövőre, a törvénymódosítás értelmében, ha nagyközség maradunk, ezt a jogot elvették volna tőlünk." A lakossági építési kedv egyébként az önkormányzatot is meglegyintette: elkészültek a településközpont rendezési tervei, megújul a városháza és a főtér.
Miközben a polgármester rutinosan idegenvezet, a kis- és középtávú programok ecsetelésénél gyakran utal az uniós elvárásokra: "A helyi tűzoltóság EU-s normán belül - tíz perc - érhet a tűzesethez"; "ISPA-pénzen mégis megépül a kistérségi csatornahálózat"; "komoly kihívást jelent, hogy az uniós önkormányzati szabályokat hogyan lehet majd megvalósítani a gyakorlatban". Azt sem mulasztja el, hogy az agrártárcát kissé altájon billentse, hiszen a SAPARD-program milliárdjainak pályáztatására, amit vidék- és falufejlesztésre, hagyományőrzésre stb. bocsátana az unió az ország rendelkezésére, még mindig nem állították fel a megfelelő intézményrendszert. Pedig mennyi terve van még Kerekegyházának!
Bogár Zsolt
Linder Bálint
Felszabaduló energiák
Idén a városi címre pályázók kérelmeit bíráló bizottság 23 indulóból nyolcat - Gönc (BAZ), Gyömrő (Pest), Komádi (Hajdú-Bihar), Nagybajom (Somogy), Répcelak (Vas), Tét (Győr-Sopron), Vecsés (Pest), Vésztő (Békés) - rendben lévőnek, tizenötöt könnyűnek talált, ám a belügy további hét települést tett be a kalapba. 2001. július elsejével Kerekegyháza (Bács-Kiskun), Borsodnádasd, Emőd (Győr-Sopron), Várospércs (Hajdú-Bihar), Tura, Tököl (Pest), Demecser (Szabolcs-Szatmár) is városi rangot nyert.
"A kormányok alulról jövő nyomásnak engednek" - mondta Bartke István, az MTA Településtudományi Bizottságának elnöke, amikor az utóbbi idők várossá nyilvánítási dömpingjéről faggattuk. Úgy véli, hogy az idén a belügy által benyomott "hetek" ötlete a politika háza tájáról származik. (Közülük négy település önhibáján kívül hátrányos helyzetű, azaz speciális támogatásra szorulnak a költségvetésből.) Nézzük, mik az érvei azoknak, akik ellenzik a városkulcsok osztogatását.
Magyarország 150 kistérsége számára 150, környezetének legalább középfokú szolgáltatást nyújtani képes (középiskolával, szakkereskedelemmel, szakrendelő intézettel rendelkező) város elvileg elegendő. 1990-ben 166 városi rangú településünk volt, ma 252 van.
Bartke István szerint Magyarországon - tudományos értelemben - nem beszélhetünk olyan urbanizációs fejlődésről, amely indokolná a városok számának gyarapodását: sem a városok lakossága, sem a népesség, sem a népsűrűség nem nő, valamint az urbánus életkörülmények sem terjednek rohamosan. Városaink jó része ugyanakkor funkcióhiányos, s környezetük ellátására csak más városokkal összefogva képesek: ez például indokolhatja a mesterséges szaporítást. A szakirodalom szerint a várossá nyilvánítás társadalmi energiákat szabadít fel, aktivizálja és revitalizálja a helyi erőforrásokat. Utólag soha senki nem vizsgálja, hogy a településnek és környezetének hozott-e jelentős fejlődést, előrelépést az átminősítés.
Közvetlen negatív társadalmi vagy gazdasági hatása nincs, ha a városok száma indokolatlanul növekszik, eltekintve attól, hogy inflálódik a rang.
A várossá válás iránti igény mozgatórugói lehetnek anyagi, pszichikai, illetve stratégiai természetűek, külön-külön és együttesen is. Míg a rendszerváltozás utáni önkormányzatok bőségesen részesültek a helyi lakosság személyi jövedelemadójából (szja), a mostani települési közigazgatásnak minden forintra szüksége van a működéshez. A városoknál az egy főre jutó szja- és iparűzésiadó-bevételt a községekkel szemben nem 13 943, hanem 20 százalékkal többre, 16 530 forintra egészíti ki a költségvetés (ha ezt nem éri el), illetve a várossá nyilvánítás után rendszerint a telekárak is emelkednek.
Hogyan legyünk város?
A községi képviselő-testületek a várossá nyilvánítási kezdeményezést - a választások évét kivéve - minden év január 31-ig terjeszthetik fel a belügyminiszterhez. Mellékelniük kell egy részletes önértékelést a település fejlettségéről és térségi szerepéről. Bármekkora a kísértés, nem ajánlatos helytörténeti dolgozatot beadni: a belügyet elsősorban az infrastruktúra állapota, a gazdasági, foglalkoztatási mutatók és főleg a település határain túlmutató szolgáltatások léte, minősége, hatósugara érdekli. Legalábbis papíron.
A minisztérium 15 tagú, szakmai pályázati értékelő bizottságot állít fel - ennek mandátuma az adott kormányzati ciklus időtartamára szól -, amely a településtudomány, a közgazdaságtan, a közigazgatás- és műszaki tudományok, az országos önkormányzati érdekképviseleti szervezetek és a Központi Statisztikai Hivatal meghívott szakértőiből áll.
A testület az összehasonlító elemzés módszereinek alkalmazásával hoz döntést. Mivel nincs kodifikálva, hány lakossal (az európai városok nem hivatalos létszámminimuma 2000 fő) kell egy városnak rendelkeznie, azt nézik, hogy az adott lélekszámú pályázó község mutatói hogyan viszonyulnak a hasonló méretű városok mutatóinak átlagához. Testületi tájékozódás a helyszínen nincs, a belügyből érkezik csak egy magányos revizor.
A szabályok szerint "a belügyminiszter a bizottság javaslatainak figyelembevételével május 31-ig tesz javaslatot a köztársasági elnöknek, aki június 30-ig dönt a várossá nyilvánításról". A gyakorlatban a belügy, ha úgy látja jónak, figyelmen kívül hagyhatja a bizottság javaslatát. A szakmai bizottság döntése ellenére a lobbizó verseny, illetve a "megfelelő helyen megfelelő poharazás" típusú gyakorlatok eredményeként többen kaphatnak városi címet, mint az indokolt lenne.
2000 elején azonban megtörtént az is, hogy kettő, bizottságilag javasolt községet levakart a belügy a befutók listájáról; emiatt idén egy bizottsági tagból a belügy illetékesei előtt ki is bukott a kérdés: "Csak a demokratikus látszat kedvéért hívtak össze minket, vagy ezúttal mértékadónak is fogják tekinteni állásfoglalásunkat?"
