Vasárnapra meglehet a 100 ezer aláírása a momentumosoknak?

  • narancs.hu
  • 2017. február 4.

Belpol

Már játékapplikáció is van a NOlimpiáról.

Játékot fejlesztett a Momentum Mozgalom a NOlimpia kampányhoz. A Doodle Jumphoz hasonló NOlimpia játék (ez itt) használata közben az olimpia költségvetését lehet értelmesebb dolgokra költeni, miközben egyre feljebb és feljebb jutunk a budapesti olimpiát szimbolizáló ikonnal – a leesésen kívül érdemes a helikopterező oligarchákra is figyelni, a játék során ezek is vesztünket okozhatják. A cél az, hogy vizualizálják, mi minden hasznos és szükséges dologra lenne elég a becsült 774 milliárd forint, amelyből a játékban lehet metrókocsikra, tantermekre, autópálya-kilométerekre, otthonokra és kórházi férőhelyekre pénzt szerezni. (Az elszabadult kormányzati költekezésről itt olvashatnak bővebben.)

false

false

Félidőnél tart a Momentum Mozgalom az olimpiaellenes népszavazás aláírásgyűjtésében. Kevesebb mint két hetük van még; pénteki közlésük szerint arra számítanak, hogy aznapra meglett a 85 ezer aláírás, vasárnapra pedig az Együtt, PM és LMP gyűjtéseivel reményeik szerint elérik a 100 ezret. A népszavazás kezdeményezéséhez legalább 138 ezer aláírásra lesz szükség. „Nem állunk rosszul, de annyira jól sem, hogy hátradőlhessünk.”

A Medián felmérése szerint a budapestiek harmada tervezi aláírni a népszavazási kezdeményezést és csaknem kétharmaduk ellenzi a budapesti olimpiát, ezért úgy vélik a momentumosok, hogy „jó esélyünk van a győzelemre”. Ennek érdekében az aláírók mellett továbbra is várják aktivisták jelentkezését is.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.