„Vissza fog hullani a fejére” – interjú Kis Jánossal az Orbán-rezsimről és az ellenzék lehetőségeiről

  • narancs.hu
  • 2013. március 27.

Belpol

Orbán Viktor rendszere vagy a demokrácia teljes leépítése árán konszolidálható, vagy sehogy – állítja Kis János. Ajánló a csütörtökön megjelenő Magyar Narancs interjújából.

„Leginkább a két világháború közötti parlamentáris autoritarizmusra hasonlít, amikor volt országgyűlés és abban több párt volt, de volt egy leválthatatlan kormányzó párt, amelynek nem nagyon kellett az ellenzékével törődnie. A két világháború közti rezsimre emlékeztet az állam túltengése és a gazdasági nacionalizmus is. A Horthy-kultusz mindehhez igen jól illeszkedik” – mondja Kis János a Narancs holnapi lapszámában megjelenő nagyinterjúban, amikor a jelenlegi magyar politikai berendezkedést jellemzi. A filozófus leszögezi: ha „a NER működik, a demokrácia nem működik”.


Fotó: Németh Dániel


Kis szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszerét kétféleképp lehet konszolidálni. „Az egyik út: teljes gazdasági bezárkózás, a piacgazdaság felszámolása, kilépés az EU-ból, a politikai ellenzék totális kiszorítása. Ez az út Belaruszba vezet. A másik út: kompatibilissé tenni a rendszert a kapitalista piacgazdasággal, a többpártrendszerű demokráciával, az Európai Unióval. Ez a NER vége lenne.”

Interjúalanyunk szerint, noha az Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása a rezsicsökkentés hatására jelentős Fidesz-erősödést mutatott, még korántsem biztos, hogy tendenciózus emelkedés lesz. Ráadásul „nem tudhatjuk, mikor következik be egy olyan krízis, amelyen már nem képes úrrá lenni” a kormány. „Még nincs vége a forint megingásának, amit az alaptörvény negyedik módosítása okozott. Ki látta előre a módosítást? Ki látta előre, hogy a pénzpiac közvetlenül reagálni fog egy politikai aktusra? A NER valójában igencsak törékeny rezsim. Ha pedig előáll egy komolyabb krízis, azon rezsicsökkentéssel vagy hasonló trükkökkel már nem lehetne segíteni.”

Kis János szerint egy ilyen komolyabb krízis esetén nem lehet gyógyszer a kormánypárt által oly kedvesen használt szociális demagógia és nacionalizmus sem. Sőt, „amikor nyakunkon lesz a baj, erre nemcsak az ország fog ráfizetni, hanem Orbán is. Az általa éveken át módszeresen táplált indulatok ellene fognak fordulni. Elvégre ő a kormány, neki kell majd a mentőcsomagról megalkudnia, azonnali, durva megszorító intézkedéseket keresztülvinnie. (…) Azzal fogják vádolni, hogy kiszolgálja az általa szünet nélkül támadott bankokat, multikat és nemzetközi szervezeteket, és ez a vád épp az ő retorikájára fogékony közönségben fog megtapadni.”


A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban Kis János ezen kívül beszél még a magyar Beppe Grillo feltűnésének veszélyéről, a kormányzásképtelenség lehetőségéről, az MSZP és az ellenzék dilemmáiról, a bal- és jobboldal közti kiegyezés és az új alkotmány szükségességéről is.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.