Visszaszólt a törvényszék Márki-Zay Péternek

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. szeptember 3.

Belpol

A bíróság nem hajtott végre „politikai igényt” .

Visszautasította a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) hódmezővásárhelyi polgármester kijelentéseit, amelyeket az őt elmarasztaló bírósági ítélettel és az ellene indult eljárással kapcsolatban tett – közli az MTI.

Pénteken délelőtt két hódmezővásárhelyi politikus ügyében hozott ítéletet a Szegedi Törvényszék.

Bakos Éva bírónő tanácsa úgy találta, Márki-Zay Péter nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében bűnös, mert a becsület csorbítására alkalmas tényt állított Lázár János (Fidesz) országgyűlési képviselőről, ezért 200 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie.  Márki-Zay az ítéletet szokása szerint értékelve azt mondta, hogy a törvényszék felülbírálta az ügyben első fokon született határozatot, lényegében elismerve, hogy az koncepciós eljárás volt, de a most megszületett jogerős döntés is annak a politikai igénynek tesz eleget, hogy őt el kell ítélni.

A törvényszék közleménye szerint a másodfokú bíróság tényleg megváltoztatta az első fokon eljárt Szegedi Járásbíróság ítéletét, és enyhítette a kiszabott pénzbüntetést, Márki-Zaynak az az állítása azonban nem felel meg a valóságnak, hogy a másodfokú bíróság azt állapította volna meg, hogy az elsőfokú bíróság koncepciós eljárást folytatott le. Azt is visszautasítja a törvényszék, hogy Márki-Zay elítélésével valamiféle politikai igénynek akart volna megfelelni.

A bírósági döntés és eljárás a szabad véleménynyilvánítás keretei között kritizálható, és a jogerős ítélettel szemben is létezik Magyarországon rendkívüli jogorvoslat, ugyanakkor – hangsúlyozza a közlemény – az alaptörvény szerint a bírák függetlenek, csak a törvénynek vannak alárendelve, és ebben az ügyben is az Alaptörvénynek és az irányadó eljárási törvénynek megfelelően jártak el.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.