Vita az árfolyamsávról: Kívánja-e törölni?

  • Máté Dániel
  • 2007. március 29.

Belpol

Talán a jól sikerült elnökváltás teszi, mindenesetre meglepő nyíltságú és elvszerű vita folyik az utóbbi időben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által követendő kamatpolitikáról. Érvek és ellenérvek sorakoznak, és csak néha jut szerephez a szakmai vitákat általában zátonyra futtató hit. A forint közben erősödik.
Talán a jól sikerült elnökváltás teszi, mindenesetre meglepő nyíltságú és elvszerű vita folyik az utóbbi időben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által követendő kamatpolitikáról. Érvek és ellenérvek sorakoznak, és csak néha jut szerephez a szakmai vitákat általában zátonyra futtató hit. A forint közben erősödik.

A jegybankelnökváltás előtt úgy tűnt, hogy az új elnöknek a szekértáborokból felé áramló "szélsőséges" nézetek között kell majd lavíroznia a monetáris politikai döntések meghozatalakor. Két, a laikus szemlélő számára nehezen elkülöníthető iskola csapott össze az elnökváltást megelőzően - időnként nemtelen módszereket is felvonultatva. Leegyszerűsítve a dilemmát, azt mondhatjuk, hogy a monetáris politikát a reálgazdaságot befolyásoló tényezőként értelmező tábor csapott össze azokkal, akik a mai mainstream gondolkodást követve úgy vélik, hogy a jegybanknak minden rendelkezésére álló eszközzel az infláció leszorítására kell törekednie, akkor is, ha az ellentmond úgymond a "gazdaság" céljainak.

A rejtélyes elnök

Az új jegybankelnök Simor Andrásban az a szép, hogy róla aztán senki nem tudhatja, hányadán is áll a monetáris politikával. A kinevezését megelőző időszakban a szakma és a szaksajtó lényegében az összes többi jelöltet besorolta valamelyik zászló alá, Simorról azonban nem tudtak semmit. Az ok egyszerű: a jelenlegi jegybankelnök korábban egy árva szóval sem minősítette a monetáris politikát, nem írt tanulmányokat a tárgyban, és jelöltként történő felbukkanása előtt nem is kérdezték róla soha. Simor úgy lett jegybankelnök, hogy korábban nem foglalkozott a monetáris politikával, félve írjuk le, nem is értett hozzá. Az elnök tanul, és talán éppen ez az, ami a vitát normális mederbe tereli: sokan szeretnének a mesterévé válni.

A vita tárgya nem új keletű. Összeegyeztethető-e a Magyar Nemzeti Bank által folytatott inflációs célkövetés rendszere az árfolyamsáv létével?

Az inflációs célkövetés lényege, hogy a várakozások befolyásolásával győzi meg a piac szereplőit arról, hogy döntéseikkel, árképzésükkel vagy a béremelésekkel önként és dalolva hozzájáruljanak a kitűzött inflációs cél teljesüléséhez. A módszer lényege, hogy ha sokszor és kellő hitellel állítjuk, hogy nálunk az infláció jövőre márpedig 3 százalék lesz, akkor az úgy is lesz. Egyszerűen azért, mert mindenki avval számol, ahhoz igazodik, amit mondunk. A hangsúly a hitelességen van, mert a döntéshozók, a devizapiaci spekulánsok vagy az árakról döntő szolgáltatók, termelők és kereskedők pont olyanok, mint a mosóporvásárlók vagy a választók. Ha nem hisznek az embernek, nem vásárolnak, vagy nem az ő szája íze szerint döntenek.

A hitelességért folytatott küzdelemben a jegybank eszköztára korlátozott. A kommunikáción kívül szinte semmi más nem áll rendelkezésére, csak a kamatszint befolyásolása. A Monetáris Tanács havonta összeül, és dönt úgymond a jegybanki alapkamatról. Hogy a jegybank ezt az alapkamatot konkrétan hogyan és kinek fizeti, tulajdonképpen mindegy is, a lényeg, hogy - mivel a kereskedelmi bankok is ehhez az "alapkamathoz" áraznak - evvel csökkenti vagy növeli a forintmegtakarításokon vagy -befektetéseken elérhető kamatot. A végtelenül egyszerű játékszabály a következő: ha az infláció várható mértéke kisebb a célul kitűzött értéknél, akkor a jegybank kamatot csökkent (és serkenti ezzel az általános pénzszórást), ha magasabb, akkor kamatot emel (és takarékosságra csábítja a széles lakossági és befektetői tömegeket). A várható infláció mértékét hónapról hónapra áttekinti a szakmai stáb, majd a Monetáris Tanács, és ennek alapján hozzák meg döntésüket.

Túlerő

A dilemmát az okozza, hogy míg az inflációs célkövetéses rendszerben elvben semmi sem fontosabb a cél követésénél, a magyar árfolyamrendszer egy ezt felülíró feladatot is ad az MNB-nek, jelesül az árfolyamsáv védelmét. Az MNB-nek van egy olyan kötelezettsége, hogy az euró árfolyamát valahol 240 és 328 forint között tartsa. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy minden 240 forintnál olcsóbban adott eurót megvesz, és 328 forintnál drágábban mindig odaadja az euróját; amíg a készlet tart. Ez a nagyon tág árfolyam-ingadozási sáv eddig egyszer jelentett valódi cselekvési kényszert az MNB-nek (a 2003-as forintvásárlási láz megfékezésekor), vagyis nem beszélhetünk fenenagy kényszerről - csakhogy most kinéz egy olyan helyzet, amiben ez a szabály ismét tényleges korláttá válhat.

A forint ugyanis erősödik - részben tőlünk független (régiós devizák szárnyalása), részben általunk előidézett okokból (csökkenő fizetésimérleg-hiány) - és elég sokan okoskodnak úgy, hogy ez a tendencia folytatódik. Ha az MNB el akarja kerülni, hogy rengeteg eurót kelljen neki a sáv szélénél megvennie, akkor ki kell ábrándítania ebbéli hitéből ezt a sok embert. Nem lévén más eszköze, ezt avval teheti meg, ha csökkenti a kamatot, így a forint nem lesz olyan vonzó azok számára, akik csak a magas magyar kamatokon akarnak jó sokat keresni, mondjuk úgy, hogy jenben vesznek föl hitelt, fizetik rá a félszázalékos kamatot, a suskát meg átváltják forintra, beteszik a bankba, és felnyalják érte a 7-8 százalékot. Ha ezek a palik a csökkenő magyar kamat miatt máshová viszik a pénzüket, kevesebb forintot vesznek, így csökken a pénzpiacokon a forint iránti kereslet, az euró drágább lesz, és az erősödési nyomás lanyhul.

Csakhogy egy ilyen lépés ellentétes lehet az inflációs célkövetés egyszerű játékszabályaiból levezethető kamatdöntéssel. Most még csak-csak beleférhet egy kis kamatcsökkentés, de a jelenlegi magas infláció és a koccosan teljesülő célok mellett ez is furán venné ki magát. Ha azonban az inflációs várakozások romlanának, mert mondjuk drágulna a benzin, akkor az árfolyamsáv szélét elkerülni hivatott kamatcsökkentés nagyon hülyén venné ki magát. Ugrana a hitelesség, ami egy önmagát éppen most felépítő jegybankelnöknek finoman szólva is nagy tehertételt jelentene hátralévő csaknem hatéves elnöki pályafutása során. Ennek a kézzelfogható közelségbe került problémának a feloldása az lenne, ha eltörölnék az árfolyamsávot, és a forint oda menne, ahová akarna. Ezzel lényegében korlátlanná válna az MNB mozgástere, ahogyan az inflációs célkövetést alkalmazó országokban ez egyébként lenni is szokott. A másik igen határozott érv a sáv megtartása ellen az, hogy annak puszta léte tartalmaz egy üzenetet: azt tudniillik, hogy közepe, azaz a paritás valamiféle egyensúlyi árfolyamot fejez ki. Márpedig ez nem így van. A paritás olyannyira nem fejez ki semmit, hogy a forint soha nem ingadozott körülötte, a sáv hatéves pályafutása során az árfolyam néhány órától eltekintve mindig az erős oldalon tartózkodott.

Kimatekozzák

A sáv ennek ellenére nem véletlenül van, és annak eltörléséről, módosításáról nem véletlenül kell közösen döntenie az MNB-nek és a kormánynak. A forint árfolyama ugyanis egyfelől visszahat az inflációra, másfelől számos magyar vállalkozás megélhetését érinti. A jelenlegi, a feltörekvő piacok devizái iránt kitüntetett figyelmet tanúsító befektetési környezetben a forint a sáv elhagyása után túlerősödhet a 240 forintos euróárfolyamon, akár lényegesen is, amivel eddig senki nem számolt. A piaci szereplők ezt a jelentős erősödést szinte kivétel nélkül átmeneti jelenségnek tartják, de abban teljesen egyetértenek a lépéstől eddig elzárkózó kormányzattal, hogy már maga a jelentős ingadozás ténye sem tesz jót a gazdálkodási környezetnek. Sőt az általában inkább a szigorúan az inflációt szem előtt tartó jegybanki szerepfelfogást előnyben részesítő elemzők némelyike most azt is elismeri, hogy megszorítások idején, a belső kereslet potenciális csökkenésével szembenéző gazdaság számára egyedüli húzóerőt jelentő exportcégeket most nem kellene egy jelentős forinterősödéssel nehéz helyzetbe hozni. (Erősödés után ugyanis az exportálók a külföldön eladott termékeikért kapott euróért kevesebb forintot kapnak idehaza, vagyis csökken a nyereségük. Ezt úgy tudnák elkerülni, ha odakint euróban árat emelnének, ez viszont rontaná termékeik versenyképességét.) Ugyancsak a sáv eltörlése ellen szól az is, hogy előbb-utóbb ismét vissza kell térni a maival megegyező ±15 százalékos árfolyamsávhoz, ez ugyanis az eurózónába való belépés egyik feltétele.

A döntés egyelőre várat magára, de az biztos, hogy az elutasítás, a halogatás vagy a lépés megtétele nemcsak a szakmával most barátkozó Simor Andrásról, illetve a Monetáris Tanácsról, hanem a közös döntés miatt velük egy fedél alatt háló miniszterelnökről, sőt az összes nevezett együttműködési készségéről is kiállítja majd a bizonyítványt. A Járai-féle MNB-vezetés a hírek szerint háromszor kérte a kormánytól a sáv eltörlését, mindháromszor sikertelenül - és a kormány oldalán most is az ellenérvek vannak túlsúlyban.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.