Vita az árfolyamsávról: Kívánja-e törölni?

  • Máté Dániel
  • 2007. március 29.

Belpol

Talán a jól sikerült elnökváltás teszi, mindenesetre meglepő nyíltságú és elvszerű vita folyik az utóbbi időben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által követendő kamatpolitikáról. Érvek és ellenérvek sorakoznak, és csak néha jut szerephez a szakmai vitákat általában zátonyra futtató hit. A forint közben erősödik.
Talán a jól sikerült elnökváltás teszi, mindenesetre meglepő nyíltságú és elvszerű vita folyik az utóbbi időben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által követendő kamatpolitikáról. Érvek és ellenérvek sorakoznak, és csak néha jut szerephez a szakmai vitákat általában zátonyra futtató hit. A forint közben erősödik.

A jegybankelnökváltás előtt úgy tűnt, hogy az új elnöknek a szekértáborokból felé áramló "szélsőséges" nézetek között kell majd lavíroznia a monetáris politikai döntések meghozatalakor. Két, a laikus szemlélő számára nehezen elkülöníthető iskola csapott össze az elnökváltást megelőzően - időnként nemtelen módszereket is felvonultatva. Leegyszerűsítve a dilemmát, azt mondhatjuk, hogy a monetáris politikát a reálgazdaságot befolyásoló tényezőként értelmező tábor csapott össze azokkal, akik a mai mainstream gondolkodást követve úgy vélik, hogy a jegybanknak minden rendelkezésére álló eszközzel az infláció leszorítására kell törekednie, akkor is, ha az ellentmond úgymond a "gazdaság" céljainak.

A rejtélyes elnök

Az új jegybankelnök Simor Andrásban az a szép, hogy róla aztán senki nem tudhatja, hányadán is áll a monetáris politikával. A kinevezését megelőző időszakban a szakma és a szaksajtó lényegében az összes többi jelöltet besorolta valamelyik zászló alá, Simorról azonban nem tudtak semmit. Az ok egyszerű: a jelenlegi jegybankelnök korábban egy árva szóval sem minősítette a monetáris politikát, nem írt tanulmányokat a tárgyban, és jelöltként történő felbukkanása előtt nem is kérdezték róla soha. Simor úgy lett jegybankelnök, hogy korábban nem foglalkozott a monetáris politikával, félve írjuk le, nem is értett hozzá. Az elnök tanul, és talán éppen ez az, ami a vitát normális mederbe tereli: sokan szeretnének a mesterévé válni.

A vita tárgya nem új keletű. Összeegyeztethető-e a Magyar Nemzeti Bank által folytatott inflációs célkövetés rendszere az árfolyamsáv létével?

Az inflációs célkövetés lényege, hogy a várakozások befolyásolásával győzi meg a piac szereplőit arról, hogy döntéseikkel, árképzésükkel vagy a béremelésekkel önként és dalolva hozzájáruljanak a kitűzött inflációs cél teljesüléséhez. A módszer lényege, hogy ha sokszor és kellő hitellel állítjuk, hogy nálunk az infláció jövőre márpedig 3 százalék lesz, akkor az úgy is lesz. Egyszerűen azért, mert mindenki avval számol, ahhoz igazodik, amit mondunk. A hangsúly a hitelességen van, mert a döntéshozók, a devizapiaci spekulánsok vagy az árakról döntő szolgáltatók, termelők és kereskedők pont olyanok, mint a mosóporvásárlók vagy a választók. Ha nem hisznek az embernek, nem vásárolnak, vagy nem az ő szája íze szerint döntenek.

A hitelességért folytatott küzdelemben a jegybank eszköztára korlátozott. A kommunikáción kívül szinte semmi más nem áll rendelkezésére, csak a kamatszint befolyásolása. A Monetáris Tanács havonta összeül, és dönt úgymond a jegybanki alapkamatról. Hogy a jegybank ezt az alapkamatot konkrétan hogyan és kinek fizeti, tulajdonképpen mindegy is, a lényeg, hogy - mivel a kereskedelmi bankok is ehhez az "alapkamathoz" áraznak - evvel csökkenti vagy növeli a forintmegtakarításokon vagy -befektetéseken elérhető kamatot. A végtelenül egyszerű játékszabály a következő: ha az infláció várható mértéke kisebb a célul kitűzött értéknél, akkor a jegybank kamatot csökkent (és serkenti ezzel az általános pénzszórást), ha magasabb, akkor kamatot emel (és takarékosságra csábítja a széles lakossági és befektetői tömegeket). A várható infláció mértékét hónapról hónapra áttekinti a szakmai stáb, majd a Monetáris Tanács, és ennek alapján hozzák meg döntésüket.

Túlerő

A dilemmát az okozza, hogy míg az inflációs célkövetéses rendszerben elvben semmi sem fontosabb a cél követésénél, a magyar árfolyamrendszer egy ezt felülíró feladatot is ad az MNB-nek, jelesül az árfolyamsáv védelmét. Az MNB-nek van egy olyan kötelezettsége, hogy az euró árfolyamát valahol 240 és 328 forint között tartsa. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy minden 240 forintnál olcsóbban adott eurót megvesz, és 328 forintnál drágábban mindig odaadja az euróját; amíg a készlet tart. Ez a nagyon tág árfolyam-ingadozási sáv eddig egyszer jelentett valódi cselekvési kényszert az MNB-nek (a 2003-as forintvásárlási láz megfékezésekor), vagyis nem beszélhetünk fenenagy kényszerről - csakhogy most kinéz egy olyan helyzet, amiben ez a szabály ismét tényleges korláttá válhat.

A forint ugyanis erősödik - részben tőlünk független (régiós devizák szárnyalása), részben általunk előidézett okokból (csökkenő fizetésimérleg-hiány) - és elég sokan okoskodnak úgy, hogy ez a tendencia folytatódik. Ha az MNB el akarja kerülni, hogy rengeteg eurót kelljen neki a sáv szélénél megvennie, akkor ki kell ábrándítania ebbéli hitéből ezt a sok embert. Nem lévén más eszköze, ezt avval teheti meg, ha csökkenti a kamatot, így a forint nem lesz olyan vonzó azok számára, akik csak a magas magyar kamatokon akarnak jó sokat keresni, mondjuk úgy, hogy jenben vesznek föl hitelt, fizetik rá a félszázalékos kamatot, a suskát meg átváltják forintra, beteszik a bankba, és felnyalják érte a 7-8 százalékot. Ha ezek a palik a csökkenő magyar kamat miatt máshová viszik a pénzüket, kevesebb forintot vesznek, így csökken a pénzpiacokon a forint iránti kereslet, az euró drágább lesz, és az erősödési nyomás lanyhul.

Csakhogy egy ilyen lépés ellentétes lehet az inflációs célkövetés egyszerű játékszabályaiból levezethető kamatdöntéssel. Most még csak-csak beleférhet egy kis kamatcsökkentés, de a jelenlegi magas infláció és a koccosan teljesülő célok mellett ez is furán venné ki magát. Ha azonban az inflációs várakozások romlanának, mert mondjuk drágulna a benzin, akkor az árfolyamsáv szélét elkerülni hivatott kamatcsökkentés nagyon hülyén venné ki magát. Ugrana a hitelesség, ami egy önmagát éppen most felépítő jegybankelnöknek finoman szólva is nagy tehertételt jelentene hátralévő csaknem hatéves elnöki pályafutása során. Ennek a kézzelfogható közelségbe került problémának a feloldása az lenne, ha eltörölnék az árfolyamsávot, és a forint oda menne, ahová akarna. Ezzel lényegében korlátlanná válna az MNB mozgástere, ahogyan az inflációs célkövetést alkalmazó országokban ez egyébként lenni is szokott. A másik igen határozott érv a sáv megtartása ellen az, hogy annak puszta léte tartalmaz egy üzenetet: azt tudniillik, hogy közepe, azaz a paritás valamiféle egyensúlyi árfolyamot fejez ki. Márpedig ez nem így van. A paritás olyannyira nem fejez ki semmit, hogy a forint soha nem ingadozott körülötte, a sáv hatéves pályafutása során az árfolyam néhány órától eltekintve mindig az erős oldalon tartózkodott.

Kimatekozzák

A sáv ennek ellenére nem véletlenül van, és annak eltörléséről, módosításáról nem véletlenül kell közösen döntenie az MNB-nek és a kormánynak. A forint árfolyama ugyanis egyfelől visszahat az inflációra, másfelől számos magyar vállalkozás megélhetését érinti. A jelenlegi, a feltörekvő piacok devizái iránt kitüntetett figyelmet tanúsító befektetési környezetben a forint a sáv elhagyása után túlerősödhet a 240 forintos euróárfolyamon, akár lényegesen is, amivel eddig senki nem számolt. A piaci szereplők ezt a jelentős erősödést szinte kivétel nélkül átmeneti jelenségnek tartják, de abban teljesen egyetértenek a lépéstől eddig elzárkózó kormányzattal, hogy már maga a jelentős ingadozás ténye sem tesz jót a gazdálkodási környezetnek. Sőt az általában inkább a szigorúan az inflációt szem előtt tartó jegybanki szerepfelfogást előnyben részesítő elemzők némelyike most azt is elismeri, hogy megszorítások idején, a belső kereslet potenciális csökkenésével szembenéző gazdaság számára egyedüli húzóerőt jelentő exportcégeket most nem kellene egy jelentős forinterősödéssel nehéz helyzetbe hozni. (Erősödés után ugyanis az exportálók a külföldön eladott termékeikért kapott euróért kevesebb forintot kapnak idehaza, vagyis csökken a nyereségük. Ezt úgy tudnák elkerülni, ha odakint euróban árat emelnének, ez viszont rontaná termékeik versenyképességét.) Ugyancsak a sáv eltörlése ellen szól az is, hogy előbb-utóbb ismét vissza kell térni a maival megegyező ±15 százalékos árfolyamsávhoz, ez ugyanis az eurózónába való belépés egyik feltétele.

A döntés egyelőre várat magára, de az biztos, hogy az elutasítás, a halogatás vagy a lépés megtétele nemcsak a szakmával most barátkozó Simor Andrásról, illetve a Monetáris Tanácsról, hanem a közös döntés miatt velük egy fedél alatt háló miniszterelnökről, sőt az összes nevezett együttműködési készségéről is kiállítja majd a bizonyítványt. A Járai-féle MNB-vezetés a hírek szerint háromszor kérte a kormánytól a sáv eltörlését, mindháromszor sikertelenül - és a kormány oldalán most is az ellenérvek vannak túlsúlyban.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.