Vita az árfolyamsávról: Kívánja-e törölni?

  • Máté Dániel
  • 2007. március 29.

Belpol

Talán a jól sikerült elnökváltás teszi, mindenesetre meglepő nyíltságú és elvszerű vita folyik az utóbbi időben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által követendő kamatpolitikáról. Érvek és ellenérvek sorakoznak, és csak néha jut szerephez a szakmai vitákat általában zátonyra futtató hit. A forint közben erősödik.
Talán a jól sikerült elnökváltás teszi, mindenesetre meglepő nyíltságú és elvszerű vita folyik az utóbbi időben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által követendő kamatpolitikáról. Érvek és ellenérvek sorakoznak, és csak néha jut szerephez a szakmai vitákat általában zátonyra futtató hit. A forint közben erősödik.

A jegybankelnökváltás előtt úgy tűnt, hogy az új elnöknek a szekértáborokból felé áramló "szélsőséges" nézetek között kell majd lavíroznia a monetáris politikai döntések meghozatalakor. Két, a laikus szemlélő számára nehezen elkülöníthető iskola csapott össze az elnökváltást megelőzően - időnként nemtelen módszereket is felvonultatva. Leegyszerűsítve a dilemmát, azt mondhatjuk, hogy a monetáris politikát a reálgazdaságot befolyásoló tényezőként értelmező tábor csapott össze azokkal, akik a mai mainstream gondolkodást követve úgy vélik, hogy a jegybanknak minden rendelkezésére álló eszközzel az infláció leszorítására kell törekednie, akkor is, ha az ellentmond úgymond a "gazdaság" céljainak.

A rejtélyes elnök

Az új jegybankelnök Simor Andrásban az a szép, hogy róla aztán senki nem tudhatja, hányadán is áll a monetáris politikával. A kinevezését megelőző időszakban a szakma és a szaksajtó lényegében az összes többi jelöltet besorolta valamelyik zászló alá, Simorról azonban nem tudtak semmit. Az ok egyszerű: a jelenlegi jegybankelnök korábban egy árva szóval sem minősítette a monetáris politikát, nem írt tanulmányokat a tárgyban, és jelöltként történő felbukkanása előtt nem is kérdezték róla soha. Simor úgy lett jegybankelnök, hogy korábban nem foglalkozott a monetáris politikával, félve írjuk le, nem is értett hozzá. Az elnök tanul, és talán éppen ez az, ami a vitát normális mederbe tereli: sokan szeretnének a mesterévé válni.

A vita tárgya nem új keletű. Összeegyeztethető-e a Magyar Nemzeti Bank által folytatott inflációs célkövetés rendszere az árfolyamsáv létével?

Az inflációs célkövetés lényege, hogy a várakozások befolyásolásával győzi meg a piac szereplőit arról, hogy döntéseikkel, árképzésükkel vagy a béremelésekkel önként és dalolva hozzájáruljanak a kitűzött inflációs cél teljesüléséhez. A módszer lényege, hogy ha sokszor és kellő hitellel állítjuk, hogy nálunk az infláció jövőre márpedig 3 százalék lesz, akkor az úgy is lesz. Egyszerűen azért, mert mindenki avval számol, ahhoz igazodik, amit mondunk. A hangsúly a hitelességen van, mert a döntéshozók, a devizapiaci spekulánsok vagy az árakról döntő szolgáltatók, termelők és kereskedők pont olyanok, mint a mosóporvásárlók vagy a választók. Ha nem hisznek az embernek, nem vásárolnak, vagy nem az ő szája íze szerint döntenek.

A hitelességért folytatott küzdelemben a jegybank eszköztára korlátozott. A kommunikáción kívül szinte semmi más nem áll rendelkezésére, csak a kamatszint befolyásolása. A Monetáris Tanács havonta összeül, és dönt úgymond a jegybanki alapkamatról. Hogy a jegybank ezt az alapkamatot konkrétan hogyan és kinek fizeti, tulajdonképpen mindegy is, a lényeg, hogy - mivel a kereskedelmi bankok is ehhez az "alapkamathoz" áraznak - evvel csökkenti vagy növeli a forintmegtakarításokon vagy -befektetéseken elérhető kamatot. A végtelenül egyszerű játékszabály a következő: ha az infláció várható mértéke kisebb a célul kitűzött értéknél, akkor a jegybank kamatot csökkent (és serkenti ezzel az általános pénzszórást), ha magasabb, akkor kamatot emel (és takarékosságra csábítja a széles lakossági és befektetői tömegeket). A várható infláció mértékét hónapról hónapra áttekinti a szakmai stáb, majd a Monetáris Tanács, és ennek alapján hozzák meg döntésüket.

Túlerő

A dilemmát az okozza, hogy míg az inflációs célkövetéses rendszerben elvben semmi sem fontosabb a cél követésénél, a magyar árfolyamrendszer egy ezt felülíró feladatot is ad az MNB-nek, jelesül az árfolyamsáv védelmét. Az MNB-nek van egy olyan kötelezettsége, hogy az euró árfolyamát valahol 240 és 328 forint között tartsa. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy minden 240 forintnál olcsóbban adott eurót megvesz, és 328 forintnál drágábban mindig odaadja az euróját; amíg a készlet tart. Ez a nagyon tág árfolyam-ingadozási sáv eddig egyszer jelentett valódi cselekvési kényszert az MNB-nek (a 2003-as forintvásárlási láz megfékezésekor), vagyis nem beszélhetünk fenenagy kényszerről - csakhogy most kinéz egy olyan helyzet, amiben ez a szabály ismét tényleges korláttá válhat.

A forint ugyanis erősödik - részben tőlünk független (régiós devizák szárnyalása), részben általunk előidézett okokból (csökkenő fizetésimérleg-hiány) - és elég sokan okoskodnak úgy, hogy ez a tendencia folytatódik. Ha az MNB el akarja kerülni, hogy rengeteg eurót kelljen neki a sáv szélénél megvennie, akkor ki kell ábrándítania ebbéli hitéből ezt a sok embert. Nem lévén más eszköze, ezt avval teheti meg, ha csökkenti a kamatot, így a forint nem lesz olyan vonzó azok számára, akik csak a magas magyar kamatokon akarnak jó sokat keresni, mondjuk úgy, hogy jenben vesznek föl hitelt, fizetik rá a félszázalékos kamatot, a suskát meg átváltják forintra, beteszik a bankba, és felnyalják érte a 7-8 százalékot. Ha ezek a palik a csökkenő magyar kamat miatt máshová viszik a pénzüket, kevesebb forintot vesznek, így csökken a pénzpiacokon a forint iránti kereslet, az euró drágább lesz, és az erősödési nyomás lanyhul.

Csakhogy egy ilyen lépés ellentétes lehet az inflációs célkövetés egyszerű játékszabályaiból levezethető kamatdöntéssel. Most még csak-csak beleférhet egy kis kamatcsökkentés, de a jelenlegi magas infláció és a koccosan teljesülő célok mellett ez is furán venné ki magát. Ha azonban az inflációs várakozások romlanának, mert mondjuk drágulna a benzin, akkor az árfolyamsáv szélét elkerülni hivatott kamatcsökkentés nagyon hülyén venné ki magát. Ugrana a hitelesség, ami egy önmagát éppen most felépítő jegybankelnöknek finoman szólva is nagy tehertételt jelentene hátralévő csaknem hatéves elnöki pályafutása során. Ennek a kézzelfogható közelségbe került problémának a feloldása az lenne, ha eltörölnék az árfolyamsávot, és a forint oda menne, ahová akarna. Ezzel lényegében korlátlanná válna az MNB mozgástere, ahogyan az inflációs célkövetést alkalmazó országokban ez egyébként lenni is szokott. A másik igen határozott érv a sáv megtartása ellen az, hogy annak puszta léte tartalmaz egy üzenetet: azt tudniillik, hogy közepe, azaz a paritás valamiféle egyensúlyi árfolyamot fejez ki. Márpedig ez nem így van. A paritás olyannyira nem fejez ki semmit, hogy a forint soha nem ingadozott körülötte, a sáv hatéves pályafutása során az árfolyam néhány órától eltekintve mindig az erős oldalon tartózkodott.

Kimatekozzák

A sáv ennek ellenére nem véletlenül van, és annak eltörléséről, módosításáról nem véletlenül kell közösen döntenie az MNB-nek és a kormánynak. A forint árfolyama ugyanis egyfelől visszahat az inflációra, másfelől számos magyar vállalkozás megélhetését érinti. A jelenlegi, a feltörekvő piacok devizái iránt kitüntetett figyelmet tanúsító befektetési környezetben a forint a sáv elhagyása után túlerősödhet a 240 forintos euróárfolyamon, akár lényegesen is, amivel eddig senki nem számolt. A piaci szereplők ezt a jelentős erősödést szinte kivétel nélkül átmeneti jelenségnek tartják, de abban teljesen egyetértenek a lépéstől eddig elzárkózó kormányzattal, hogy már maga a jelentős ingadozás ténye sem tesz jót a gazdálkodási környezetnek. Sőt az általában inkább a szigorúan az inflációt szem előtt tartó jegybanki szerepfelfogást előnyben részesítő elemzők némelyike most azt is elismeri, hogy megszorítások idején, a belső kereslet potenciális csökkenésével szembenéző gazdaság számára egyedüli húzóerőt jelentő exportcégeket most nem kellene egy jelentős forinterősödéssel nehéz helyzetbe hozni. (Erősödés után ugyanis az exportálók a külföldön eladott termékeikért kapott euróért kevesebb forintot kapnak idehaza, vagyis csökken a nyereségük. Ezt úgy tudnák elkerülni, ha odakint euróban árat emelnének, ez viszont rontaná termékeik versenyképességét.) Ugyancsak a sáv eltörlése ellen szól az is, hogy előbb-utóbb ismét vissza kell térni a maival megegyező ±15 százalékos árfolyamsávhoz, ez ugyanis az eurózónába való belépés egyik feltétele.

A döntés egyelőre várat magára, de az biztos, hogy az elutasítás, a halogatás vagy a lépés megtétele nemcsak a szakmával most barátkozó Simor Andrásról, illetve a Monetáris Tanácsról, hanem a közös döntés miatt velük egy fedél alatt háló miniszterelnökről, sőt az összes nevezett együttműködési készségéről is kiállítja majd a bizonyítványt. A Járai-féle MNB-vezetés a hírek szerint háromszor kérte a kormánytól a sáv eltörlését, mindháromszor sikertelenül - és a kormány oldalán most is az ellenérvek vannak túlsúlyban.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.