Vitézy Dávid: „Lázár János tavaly november óta közlekedési miniszter, a MÁV körüli problémák sokasodnak”

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 7.

Belpol

Összeszólalkozott Csepreghy Nándor és Vitézy Dávid, az utód az elődje szavahihetőségét hiányolja.

Tegnap arról posztolt Vitézy Dávid, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium nem pénzt spórolt, hanem forrásokat pazarolt azzal, hogy számos projektet a tervezési fázisban elkaszált. „Ugyanis évek óta zajló munkával, milliárdokért elkészült terveket sikerül a kukába dobni a tervezés vagy az engedélyezés leállításával” – írta Vitézy.

A korábbi közlekedési államtitkár szerint a budapesti pályaudvarok fejlesztési koncepcióját, a Nyugati–Déli vasúti alagút, valamint a Kőbánya felső és Rákos közötti vasúti szakasz rendbetételének megtervezését, a Déli Körvasút projektet hiba leállítani: „A tervezés uniós forrása biztosított az előző hét éves időszak forrásaiból, az engedélyezési tervek készítése két éve zajlik, eközben a szerződés felmondása és a beruházás leállítása sajnos tényleg nem több, mint egyszerű károkozás.”

„Uniós pénzből már megkezdett tervezéseket leállítani azt jelenti, hogy egyrészt ha lesz forrás, akkor se lesz majd terv, amit építeni lehetne, másrészt az eddig elköltött pénzeket használható eredménytermék híján nem az EU, hanem a magyar adófizetők állják innentől - tehát nem megtakarítással jár a projektek leállítása, hanem éppen többletkiadással” – vélekedett a volt államtitkár, kiemelte a Galvani híd beruházásának leállítását is. Ez utóbbiról hozzátette: „Tehát az előkészítés azonnali leállítása most azt fogja jelenti, hogy az elmúlt évek tervezési munkája és elköltött 4-5 milliárd forintja is a kukában végzi.”

Az Index megkérdezte Csepreghy Nándort is, aki

megkérdőjelezte Vitézy szavahihetőségét.

Csepreghy szerinte elődje többet foglalkozott a távoli jövővel, mint a jelennel. „Sajnos azonban többet költött látványtervekre és fantasztikus elképzelések kidolgozására, mint a pálya karbantartására, a meglévő járművek felújítására, vagy a kapacitások és a menetrendi álmok egymáshoz illesztésére.”

Ezek után Vitézy vádaskodásnak nevezte Csepreghy szavait. „Először is: nem én vagyok az, aki a vasutasokat sértegeti azzal, hogy felhívom a figyelmet a vasút kritikus működési problémáira. Legutóbb épp Lázár János üvöltözött magából kikelve a nyilvánosság előtt a MÁV vezetőivel, hogy »ne okoskodjanak«.” Vitézy szerint az ötvenes éveket idézi, hogy Csepreghy „szabotőrökre” és „kiszivárogtatókra” keni a MÁV problémáit. „Eközben az történt, hogy az elmúlt napokban valóban nagy tisztogatást rendeztek a MÁV-ban, úgy hallani, régóta ott dolgozó kiváló szakembereket távolítottak el, pusztán azért, mert azzal gyanúsítják őket Lázár Jánosék, hogy ők tehetnek arról, hogy a nyilvánosság értesült a MÁV működési zavarairól.”

Vitézy szerint a MÁV problémáiról az egyszeri utas is értesülhet, de Lázárék még sincsenek ezekkel tisztában: „csak mivel ők nem használják a vasutat, fogalmuk sincs, a vasút milyen fokú nyilvánosság mellett működik mindennap.”

„Lázár János tavaly november óta közlekedési miniszter, eltelt 10 hónap, a MÁV körüli problémák sokasodnak és ha őszinték akarunk lenni, a megoldások keresése helyett a beruházások leállításával, a járműtenderek visszavonásával eddig leginkább újabb problémákat sikerült előidézni”

– írta Vitézy. – „MÁV rendszeres utasaként is arra kérem a közlekedési tárca vezetését, hogy ne velem foglalkozzanak, ne mindenkiben a szabotőrt és a kiszivárogtatót keressék, hanem vállaljanak végre felelősséget és foglalkozzanak azzal, ami a munkájuk. Bőven van és lenne ugyanis mit tenni a magyar vasút ügyében.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.