Vizsgálja a NAIH a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, mert nem átláthatók a szerződései

  • narancs.hu
  • 2024. július 4.

Belpol

Egy állampolgár bejelentése nyomán indult eljárás, ami akár 50 milliós bírsággal is zárulhat. 

Átláthatósági hatósági eljárást indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Szuverenitásvédelmi Hivatallal szemben – értesült a 24.hu. A bejelentést, amely alapján a NAIH eljárást indított, egy olvasónk tette azért, mert sérelmezte, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal nem tett eleget az adatszolgáltatási és átláthatósági kötelezettségeinek, mivel a Központi Információs Közadat-nyilvántartásban nem tette közzé az ötmillió forintot meghaladó értékű szerződéseit, támogatásait vagy kifizetéseit.

A NAIH akár 50 millió forintra is bírságolhatja a hivatalt, ha 15 napon belül ennek nem tesznek ennek eleget. Remélhetőleg azért a NAIH eljárása elég lesz ehhez

– írta a lap olvasója, akit Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke arról tájékoztatott, hogy a bejelentését megvizsgálva a hatóság hivatalból átláthatósági hatósági eljárást indított a Szuverenitásvédelmi Hivatallal szemben.

A portál emlékeztet, a hivatalnak korábban úgy működött, hogy nem volt honlapja, nyilvános telefonos elérhetősége, nem lehetett tudni, hányan dolgoznak ott, továbbá azt sem, hogy kik a vezetői, leszámítva a miniszterelnök javaslatára kinevezett, ötmilliós fizetést bezsebelő Lánczi Tamás elnököt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”