XIII. Pártkongresszus: Szépek és okosak

  • Kunstár Csaba
  • 2001. május 10.

Belpol

az egyik alelnök. Az összejövetelen volt alapszabály-módosítás meg vitairat-bemutatás.
A dolgok olajozottan, mondhatni pompásan haladnak a Pártban."Nemcsak szebbek, okosabbak is vagytok, s az igazság is a ti oldalatokon áll" - e szavakkal acélozta Kövér László a kongresszusi küldöttek öntudatát. A leköszönő pártelnök ország-világ előtt egyértelműen jelezte: nem akar visszavonulni, sőt az embert és türelmet próbáló kampányban harcra buzdította övéit, mondván, a másik oldal, mivel nincs jövőképe és mondanivalója, azt a minden mértéket alulmúló politikát folytatja majd, ami az elmúlt három évben jellemezte. Szavait vastaps követte. A titkosszolgálati miniszterből lett pártelnök beszédében semmi újat nem mondott, korábbi lemezeiről idézett egy-két korábbi slágert: "Csak nekünk van érvényes mondanivalónk e nemzet számára. Csak bennünket érdekel..." stb. Beszédét újra és újra vastaps szakította meg, miközben a hallgatóság már az MTI legfrissebb jelentéseit adta kézről kézre, amelyek az FKGP háza tájáról, az egyre komikusabbá váló pártszakadás eseményeiről tudósítottak. A büfében az egyik asztalnál például gúnyos mosoly fogadta annak hírét, hogy Torgyán felszólította fideszes testvéreit: határolják el magukat a kisgazda szakadároktól. "Torgyi magasan a legintelligensebb az FKGP-ben, de nem hiszem, hogy a Viktorék engednének neki" - vélekedett erről egy, éppen a Coca-Coláját kortyolgató szőke hölgy. "Ez a kisgazdapárt belügye, amibe a Fidesz nem kíván beleszólni" - mondta lapunknak Szájer József frakcióvezető.

Az egyre kisebb kisgazdapárt feletti viharfelhők egy cseppet sem árnyékolták be a napfényes Szeged égboltját. Egy kívülállónak úgy tűnt, mintha a szappanoperák világába vagy egy mini Oscar-gálára csöppent volna be. "Az emberek nem pártot, hanem életszemléletet, életmódot, életfelfogást választanak" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint a polgári Magyarország jövőképének nincs alternatívája, legfeljebb a kákán csomókeresés, az élő fába való belekötés, a politikai epeömlés, esetleg a múltból feltörő "munkát, kenyeret" típusú szónoklatok. "A zaj semmit sem bizonyít. Egy tyúk van, hogy akkora ricsajt csap, mintha egy aszteroidát tojt volna" - bölcselkedett a kormányfő.

Orbán kijelentette: 2000-ben kitartottunk Ausztria mellett, amikor igaztalan és méltatlan támadások érték. Éppen ezért szolidárisnak kell lenni Berlusconival és az olasz polgári pártokkal is, amikor példátlan európai nyomás alatt állnak - mutatott utat a miniszterelnök.

A fiataldemokraták a hétvégén Szegeden végleg leszámoltak a liberális múlttal, ugyanis módosították a párt alapszabályát, így ezzel a korábban a Liberális Internacionáléhoz tartozó Fidesz hivatalosan is az Európai Néppárt tagja lett. Nagy meglepetést persze ez ugyanúgy nem okozott senkinek, mint ahogyan a többi kongresszusi történés sem: még az új elnök azon kijelentése nem, miszerint a MIÉP-et kizárja mint esetleges koalíciós partnert. A Fidesz számára nem járható az a radikalizmus, ami feldúlja a politikai intézményeket, és kizökkenti a társadalom életét a szokott medréből - határolta el magát a szélsőjobbtól Pokorni Zoltán. De hát neki ez a dolga, éppen erre lett - legalább a választások végéig - megválasztva; ha 2002-ben a pártnak esetleg koalíciót kell kötnie, arról úgysem ő dönt majd.

A pártrendezvény végeztével még megálltam a büfétől nem messze lévő könyvespultnál, kiváncsi lévén, milyen szellemi eledelt vesznek magukhoz manapság a Fidesz-tagok és -szimpatizánsok. Bayer Zsolt könyvei mellett többek között Lovas István Jobbegyeneseiből, Lakatos Pálnak, a Vasárnapi Újság felelős szerkesztőjének vörös milliárdosaiból és a magyar eredetkutatással foglalkozó Turán című tudományos folyóiratból okosodhatnak az egyébként is szépek és okosok, akik mellett, ahogyan azt Kövér László is megmondta, egyébként is ott áll az igazság.

Kunstár Csaba

Elnök, elnökség

Az új elnök Pokorni Zoltán lett 460 szavazattal. Az alelnökök a kapott voksok sorrendjében: Kövér László (475), Áder János (444), Varga Mihály (386), Szájer József (384), Deutsch Tamás (382), Németh Zsolt (304), Kósa Lajos (294), Rogán Antal (255). Illés Zoltán korábbi alelnök elnökségi póttag lett (208).

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.