Az eddig "felfedezett" háromból (Tállya, Recsk, Sárospatak) ugyanis kettő francia kézben van, márpedig a kormány a sztrádaberuházás kapcsán kimondottan a hazai vállalkozókat akarja előnyben részesíteni. Így nem csoda, hogy a magyar tulajdonban lévő sárospataki bánya támogatást kap a szükséges termelőkapacitások kiépítéséhez.

Az eddig "felfedezett" háromból (Tállya, Recsk, Sárospatak) ugyanis kettő francia kézben van, márpedig a kormány a sztrádaberuházás kapcsán kimondottan a hazai vállalkozókat akarja előnyben részesíteni. Így nem csoda, hogy a magyar tulajdonban lévő sárospataki bánya támogatást kap a szükséges termelőkapacitások kiépítéséhez. A két másikat üzemeltető francia Colas a negatív megkülönböztetés dacára is hajlandó zúzalékot szállítani, noha a sárospataki termelés felfutásával párhuzamosan a konzorcium egyre kisebb mennyiségekre tart igényt Tállyáról és Recskről. Amikor a mostani kormány úgy döntött, hogy az M3-as autópálya új, Füzesabony és Polgár közötti szakaszának építése "zárt ajtók mögött" zajlik majd, egyben azt is elhatározta, hogy a beruházásba elsősorban magyar tulajdonú vállalatokat von be. A szintén hazai kezekben lévő cégekből, a Vegyépszer Rt.-ből és a Betonút Szolgáltató és Építőipari Rt.-ből álló Magyar Autópálya-építő Konzorcium (MAK) ebben a szellemben látott munkához - hosszas készülődést követően - tavaly szeptemberben. A kivitelezés kezdeti fázisaiban ez a fajta toborzás nem okozott gondot. Sík terepről lévén szó, a földművekhez szükséges talaj jellemzően nem helyből, hanem az anyagnyerő helyekről származik, a MAK a töltésföldet és a homokos kavicsot is magyar érdekeltségű cégektől vásárolja.

Csak tiszta forrásból

Más a helyzet a hagyományos pályaburkolatok alapanyagául szolgáló zúzottkővel. A megfelelő minőségű követ kitermelni, azt feldolgozni képes kőbányákon ugyanis külföldi tulajdonosok, a Colas, a Bazalt AG és a Bauholding osztoznak (ennek oka többek szerint az, hogy a korábbi sztrádaépítésekben részt vevő cégek a kilencvenes években bevásároltak, arra játszva, hogy szolgálataikra minden kormány igényt tart a gyorsforgalmi úthálózat szükségszerű fejlesztésében). Az aszfalt alapanyagaként felhasznált kőzúzaléknál - különösen az autópálya felületének kialakításánál - elsődleges szempont a minőség. Mivel a sztráda építési költségeinek mintegy hatodát emészti fel a hozzávalók fuvarozása, a munkaterület és a bánya közötti távolság sem elhanyagolható szempont. Az M3-as új szakaszánál hamar kiderült: viszonylag közelről két francia tulajdonú bányából, Recskről és Tállyáról lehetne megfelelő minőségű zúzalékot szállítani. A pályaszakasz építésének folyamatosságára ügyelő, ugyanakkor a hazai szereplők kiválasztására ösztönzött MAK úgy kezdett tárgyalni a Colasszal, hogy közben lázasan kutatott magyar tulajdonú bányák után. A rossz nyelvek szerint a sztrádaépítés új fázisából kimaradt gall cég sértődöttségében eleinte nem volt hajlandó szóba állni a konzorciummal, s azt követően vált engedékenyebbé, hogy a Budapest Sportcsarnok újjáépítésére kiírt pályázatot a Bouygues nyerte: a Colast az elmúlt év közepe óta szinte kizárólagosan tulajdonló francia társaság nem kis meglepetésre a Nemzeti Színház építésén szorgoskodó Arcadom Rt.-t is megelőzte.

A továbbiakban a Colas elképesztő rugalmasságról tett tanúbizonyságot. Meg nem erősített információink szerint a MAK-nak sikerül elérnie, hogy a recski és tállyai bányákból annyi követ vásárolhat, amennyit a magyar tulajdonú bányákból nem tud beszállíttatni. Minél nagyobb mennyiség származik tehát "hazai forrásból", annál kevesebbet vesznek meg a Colastól. A konzorcium akkor sem sülhet fel, ha a végén mégsem talál magyar bányákat, hiszen a várhatóan július végén, augusztus elején jelentkező igényeket (az aszfaltozás kezdete nagyban függ a töltések konszolidációjától, "beérésétől") a francia cég két bányája is győzi szusszal. A Colasszal már tisztázódtak a feltételek - mondta a Magyar Narancsnak Turgyán Tamás, a MAK szóvivője, aki azt is megerősítette, hogy a konzorcium továbbra is keresi a magyar tulajdonú, megfelelő minőségű követ kitermelni és feldolgozni képes bányákat.

Kőzetminták

Ezek közül egyelőre egyet sikerült megtalálni, amit a Zemplénkő Kft. tart fenn a sárospataki Páncélhegyen. Itt a jó - egyes vélemények szerint a tállyainál és a recskinél lényegesen jobb - minőségű kőzet rendelkezésre áll, a gond az, hogy a kitermelés tárgyi feltételei nem adottak. (A kellő kőzetfizikai tulajdonságokkal bíró kő akkor válik valódi nyersanyaggá, ha azt a megfelelő minőségű zúzalékot a szükséges mennyiségben biztosító gépeken dolgozzák fel). Az infrastruktúra kiépítéséhez a MAK egyik tagja, a Vegyépszer járul hozzá, százmillió forint nagyságrendű hitelt nyújtva a Zemplénkőnek, aminek fedezete a páncélhegyi bánya. Mivel a Vegyépszer nem bank, egyesek tudni vélték, hogy valójában az egész beruházás finanszírozásáért felelős Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a hitelező. A Zemplénkő egyik tulajdonosa és ügyvezetője, Pifka Zoltán határozottan cáfolta, hogy tárgyalt volna az MFB-vel, az ügylet részleteit azonban nem kívánta felfedni. Megfigyelők elképzelhetőnek nevezték, hogy a Vegyépszer megvásárolja a bányához szükséges berendezéseket, és azokat valamilyen formában bérbe adja a működtetőnek. Szerintük ezzel a reménybeli beszállító módfelett kiszolgáltatottá válik, amennyiben a kölcsön törlesztéséhez - egyéb források híján - szüksége van az autópálya-szerződésre. Azaz a Vegyépszeren múlik, vissza tudja-e fizetni a hitelt.

Pifka úgy véli, sportszerű versengésben jutott a konzorcium megbízásához (ami egyelőre egy beszállítói szerződés lehetősége, hiszen a végleges megállapodás még nem született meg), legfeljebb a hazai pálya jó értelemben vett előnyeit élvezte. Bár a páncélhegyi bánya mintegy húsz kilométerrel esik távolabb az épülő szakasztól, mint a Colas létesítményei (Recsk cirka 40-50 kilométerre található Füzesabonytól, míg Tállya úgy 50-60 kilométerre van Polgártól), a fő kérdés az, hogy mennyit kóstál a kő. Pifka szerint egy megfelelő ajánlat esetén a megrendelő akár a távolsággal arányosan emelkedő fuvardíjjal együtt is jól járhat. Arra a kérdésre, hogy egy hasonló volumenű megbízás nem haladja-e meg a páncélhegyi bányát működtető, nem nagy múltú - tavaly ősszel alapított - Zemplénkő erejét, Pifka azt válaszolta: az indulást több tényező is késleltette. A kitermeléshez szükséges környezetvédelmi engedélyre például két évet várt, a bányászati joghoz szükséges utolsó hivatalos jóváhagyást 1999 szeptemberében kapta meg (lásd Páncélhegyi beszéd című írásunkat).

A bányászatban szerzett eddigi gyakorlata (a vállalkozó hét éve működteti Nagylócon a zsunypusztai kőbányát) ugyanakkor azt mutatta, hogy a termelés megkezdése előtt fel kell mérni a terepet, ismeretséget kell kötni a potenciális vevőkkel, s a tapasztalatokat leszűrve lehet hozzálátni az alapok építéséhez, a gépek beszerzéséhez - mindazokhoz a feladatokhoz, amelyek a sárospataki bányában jelenleg napirenden vannak. Pifka szerint két hónap múlva "tip-top" lesz a páncélhegyi bánya, készen a nyár végi hajrára.

A további magyar tulajdonú bányák felhajtását nehezíti a kínálat szűkössége, az új bánya megnyitása pedig drága mulatság (a költségek a félmilliárd forintot is meghaladhatják), nem beszélve a procedúra során felmerülő engedélykérelmek garmadáról, amelyek elbírálása hosszú hónapokat, nemritkán éveket vesz igénybe. Bár lapértesülések szerint a sztrádaépítés kapcsán elképzelhető lenne az eljárás felgyorsítása, ezzel a lehetőséggel a MAK nem akar élni - tudtuk meg a konzorcium szóvivőjétől. Szakértők szerint a "magyarítás" kézenfekvő módjául kínálkozik a térség külföldi tulajdonú bányái közül néhánynak a megvásárlása hazai cégek, vállalkozók révén. Egy, a neve elhallgatását kérő forrásunk úgy vélte: a MAK is felismerte, hogy ezen a téren nagyobb a mozgástere, ráadásul a teljes beruházás 61 milliárd forintos fővállalkozói díjában "vannak tartalékok az előre nem látható problémák kiküszöbölésére".

Csák Csongor

Páncélhegyi beszéd

A sárospataki páncélhegyi bánya jelenlegi tulajdonosa szerint érintetlen területnek számít. A két világháború közötti években megpróbálkoztak ugyan kézi fejtéssel, de a kő annyira keménynek bizonyult (állítólag ebből ered a hegy neve is), hogy felhagytak a kísérletezgetéssel. Pifka Zoltán úgy tudja, azóta itt nem folytattak bányászati tevékenységet, csak a "szomszédban", ahol a Colas üzemeltet egy kimerülőfélben lévő bányát.