444: Rossz nyomkövető miatt tudott elszökni a pedofil fociedző

  • narancs.hu
  • 2024. február 22.

Bűn

A rendőrségi rendszer októberben és novemberben leállt, így tudott eltűnni a gyerekek megerőszakolásával gyanúsított férfi.

A 444 arról ír több forrásból kapott információk alapján, hogy tavaly októberben és novemberben hetekre leállt az a rendőrségi nyomkövető rendszer, amellyel az otthonukban, jeladóval ellátott lábbilincset viselő gyanúsítottak mozgását figyelik. 

Így fordulhatott elő, hogy megszökött házi őrizetből N. László.

Az 54 éves férfi a kárpátaljai Beregszászról származik, magyar állampolgár. A tarpai labdarúgó-akadémián dolgozott fociedzőként, gondnokként és masszőrként, 42 ukrajnai gyermek felügyeletét bízták rá. A rendőrség azzal a gyanúval hallgatta ki, hogy szexuális erőszakot követett el. 2022. december 6-tól 2023. november 7-ig előzetes letartóztatásban volt, a bíróság rendelte el a bűnügyi felügyeletet, a számára kijelölt ingatlant nem hagyhatta volna el.

N. ellen a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság adott ki elfogatóparancsot.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.