9 év fegyházat kapott egy férfi, amiért 135 gyermekpornó felvételt találtak nála

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. szeptember 9.

Bűn

Az ítélet jogerős. 

Gyermekpornográfia bűntette miatt kilenc év, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt a Debreceni Járásbíróság egy 49 éves férfit, aki 135, gyermekekről készült pornográf képfájlt tárolt – tájékoztatott a Debreceni Törvényszék hétfőn. 

Dobó Dénes a közleményben azt írta, a járásbíróság a férfit „12. életévét be nem töltött személyt ábrázoló, sanyargatást vagy erőszak alkalmazását tartalmazó pornográf felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntettében mondta ki bűnösnek”.

A bíróság a vádlottat 9 év fegyházra ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá „végleges hatállyal eltiltotta őt bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna”. A bíróság a férfit a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárta.

Az ítélet szerint a vádlott 2023. január 27-ét megelőzően debreceni lakóhelyén internetezve „álnéven egy arra a célra létrehozott email címmel regisztrált egy felhőtárhely szolgáltatásra”. A férfi letöltött tíz darab, gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló, ismeretlen forrásból származó felvételt, majd azokat a saját nevére regisztrált tárhelyre feltöltötte.

„A felvételek a laikus által is egyértelműen beazonosítható, még tizenkettedik életévét be nem töltött személyek sanyargatását, a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázolják” 

– írták. 

Az Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzeti Központja jelzése alapján a szolgáltató a tartalmat 2023. január 27-én észlelte, így a vádlott a tárhelyén azt ezen időpontig tartotta.

A debreceni rendőrök 2023 augusztusában kutatást tartottak a férfi debreceni lakásában, ahol lefoglaltak tőle egy mobiltelefont, amelynek memóriakártyáján ismeretlen forrásból származó, összesen 125 olyan tiltott gyermekpornográfiát tartalmazó képfájlt tárolt, amelyeken a laikus szemlélő számára is első ránézésre megállapíthatóan 14. életévüket be nem töltött személyek szerepelnek és azok a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolják.

A felvételek közül 30 pornográf felvétel 12. életévét be nem töltött gyermeket ábrázol úgy, hogy sanyargatják őket vagy erőszakot alkalmaznak velük szemben.

Eszenyi-Degrell Csilla bíró az ítélet indokolása során súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott különös és többszörös visszaeső, ugyanilyen bűncselekmény miatt volt korábban büntetve. A vádlott jelenleg is jogerős börtönbüntetését tölti gyermekpornográfia bűntette miatt. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi beismerő vallomást tett – olvasható a közleményben. Az ítélet jogerős, mind az ügyészség, mind pedig a vádlott és védője tudomásul vette. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.