A két K. akcióban: szélhámosok ajánlottak „segítséget” bajba jutott vállalkozóknak

A nemzetbiztonsági szolgálat állományába tartozóknak hazudva magukat, egy bűnbanda tagjai olyan vállalkozóknak ígértek segítséget, akiknek a cégeivel szemben eljárások folytak. Büntetőperük nemrég kezdődött a Gyulai Törvényszéken. Minden ízében magyar történet következik.

„Valójában nem történt semmi, csak a telefonban szájkaratéztunk egy kicsit” – mondta alig leplezett magabiztossággal az ügy hetedrendű vádlottja, F. Ferenc a június közepi előkészítő ülésen, Gyulán. Ám hogy ennél többről lehet szó, azt a vádiraton kívül az is bizonyítja, hogy az egyik vádlott a tárgyaláson megjegyezte: az érintettek között „nagy barátság” nem alakult ki az elmúlt években. Az ügyészség üzletszerűen, hivatalos jelleg színlelésével, társtettesként elkövetett befolyással üzérkedés és befolyásolásvásárlás bűntettével vádol tizenhárom személyt.

Az állítólagos nemzetbiztonságiak segítségnyújtására a legtöbb esetben igényt tartó és azért sok pénzt áldozni hajlandó cégeknek a szintén a vádlottak padján ülő tulajdonosai és ügyvezetői többnyire beismerték tetteiket. Az értelmi szerző és a hierarchia csúcsán álló K. Antal első-, és K. Levente másodrendű vádlott, bár megértették a vádiratban foglaltakat, mindent tagadnak és nem is értik, mit keresnek a bíróságon.

Végső kétségbeesésében két pórul járt vállalkozó fordult egymástól függetlenül a hatóságokhoz. Ők is fizettek K. Antalnak és K. Leventének, ám az ígéretek ellenére az ellenük folytatott hatósági eljárásokban semmilyen kedvező fordulat nem állt be. Részletes, feltáró vallomásaik indították el a büntetőügyet, majd a nyomozók telefonbeszélgetések tucatjait rögzítették.

Felkutatták

Minden azzal kezdődött, hogy az egymással ismeretségben lévő K. Antal azzal hülyítette K. Leventét, hogy a nemzetbiztonsági szolgálat állományába tartozik. Mi több, azt mondta, hogy az általa képviselt nemzetbiztonságiak pénz ellenében és személyes kapcsolataik révén segítséget nyújtanak hatósági eljárások befolyásolásában, hogy azok a megbízók által kívánt eredménnyel végződjenek. K. Levente ezt bevette, és a „hivatalos személy” felkérésére vállalta, hogy felkutatja azokat a szóba jöhető vállalkozókat, akiknek ilyesfajta segítségre szükségük van. Ehhez elsősorban a gazdaság szürke és fekete zónáiban mozgó figurákat kellett ismerni. A megállapodások előkészítése érdekében és a nagyobb nyomaték kedvéért immár K. Levente is a nemzetbiztonsági szolgálatba tartozó hivatalos személynek adta ki magát.

Az ajánlattal megkeresett, és addigi működésük okán nem éppen feddhetetlen vállalkozók elmondása alapján aztán megismerték a rendezni óhajtott hatósági ügyet. Levente elkérte ezek iratait, majd az információkat továbbította K. Antalnak. Az elsőrendű vádlott a dokumentumok alapján és a vállalkozók előadása után döntött arról, hogy mekkora pénzösszeget kér a „segítségnyújtásért”. Amennyiben a megállapodás létrejött – és ez sokszor megtörtént –, a pénzt K. Levente vette át, majd továbbította azt a „főnökének”. A büntetőügyben szereplő vállalkozók a befolyás megvásárlásával, valamint a befolyási lehetőség ajánlásával, a befolyás megvásárlóinak felkutatásával, toborzásával követtek el bűncselekményeket. Hiszen e körben gyorsan híre ment, hogyan lehet „kócos ügyeket jó pénzért okosban megoldani”. Az üzlet igazi beindulásához azonban kellett egy szerencsés fordulat is.

A véletlen besegít

A jelen per harmadrendű vádlottja, B. János István egy polgári peres ügye miatt kért segítséget K. Antaltól és K. Leventétől évekkel ezelőtt. A két K. a közreműködésükért 4 ezer eurót kért. Mivel ez az összeg nem állt B. rendelkezésére, abban maradt a két férfival, hogy segítséget ígér három, Magyarországon tartózkodó kínai állampolgárnak a hosszú távú tartózkodási engedély megszerzésében, és ezért 30 ezer eurót kér, ami K. Antalé és K. Leventéé lesz – magyarán a kínaiakkal fizettették volna meg a B.-nek nyújtandó segítséget. A kínaiaknak szívességet tenni persze eszük ágában se volt, hiszen ha akartak, se tudtak volna eljárni az érdekükben.

A két K. azt is belengette B.-nek, hogy amennyiben 30 ezer eurónál is többre tudná lehúzni a kínaiakat, akkor a pénzből már B. is kapna. Kiváló motivációs eszköznek bizonyult az ajánlat, mert B. két részletben összesen 60 ezer eurót vett át a három kínaitól.

A pénzt K. Leventének adta, aki azt K. Antalnak továbbította.

Később egy büntetőeljárás keretében a NAV zár alá vett egy fővárosi zöldségkereskedést. E cég ügyvezetője a mostani büntetőper ötödrendű vádlottjának egyik fia volt. B. János István a „nemzetbiztonságis” ismerőseire hivatkozva felajánlotta a zöldséges testvérének, hogy rendezni lehetne az ügyet. A „segítségnyújtás” áráról K. Antal döntött: előlegként 60 ezer eurót kért, majd a sikeres „ügyintézést” követően még egyszer ennyit. Az apa kifizette a „beugrót”. A nem várt szerencsés fordulat ekkor következett be, ugyanis a zöldséges cég javainak lefoglalását elrendelő adóhatósági végzést az ügyészség hatályon kívül helyezte. Az érintett zöldségkereskedő és az első részletet kifizető apa mindezt annak tudta be, hogy lám, a „nemzetbiztonsági tiszt” teljesítette a megállapodást. Így aztán kifizették az újabb 60 ezer eurót. Sőt ezek után a fia üzletét megóvni próbáló apa havi 4 ezer eurót fizetett K. Leventének, hogy cserébe „védelmet” nyújtsanak a hatósági fellépésekkel szemben.

A történet futótűzként terjedt a szubkultúrában. Természetesen K. Antal, K. Levente és B. János István kihasználták a kedvező széljárást. A fővárosi zöldséges cég érdekében végzett „tevékenységük” eredményességére hivatkozva további vállalkozások képviselőinek ajánlottak fel hasonló segítséget.

 

 

Képünk illusztráció

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Beindul

A mostani büntetőper heted-, nyolcad- és kilencedrendű vádlottjai – F. Ferenc, K. Géza Zoltán és B. Bernát – az érdekeltségükbe tartozó cégeik érdekében elfogadták a sikeres „nemzetbiztonságiak” ajánlatát, és havonta több ezer eurót vagy több millió forintot fizettek ki, egyfajta védelmi pénzként. Ugyanígy tett a nemrég kezdődött per három másik érintettje is; a tized-, tizenegyed- és tizenkettedrendű vádlottak azt várták el a befolyásolás megvásárlásával, hogy cégeik folyamatos oltalomban részesüljenek hatósági eljárások esetén.

A korábban más ügyben 6 év börtönbüntetésre ítélt hatodrendű vádlott, K. András esete a fenti mintázattól némileg eltér. Neki azt ajánlották K.-ék, hogy legalább 160 ezer euró fejében elintézik, hogy 2-3 hónap szabadságvesztés büntetés letöltése után a lakóhelyén tartózkodhasson nyomkövetőt viselve; sőt azt is kijárják neki, hogy két év elteltével csak annyi korlátozás marad érvényben, hogy Budapestet, esetleg az ország területét nem hagyhatja el. K. András a büntetése megkezdése előtt kifizetendő 40 ezer eurót egyik ismerősétől, attól az F. Ferenctől kapta, aki a Gyulai Törvényszék előkészítő ülésén a történteket szimpla „telefonos szájkaraténak” nevezte. Az előleg a szokásos „szolgálati úton” jutott el K. Antalhoz, aki az irányítást egy pillanatra sem adta ki a kezéből.

Évekkel ezelőtt elszámolási vita alakult ki a heted- és a kilencedrendű vádlott között: az előbbi 10 millió forintot követelt korábbi üzleti partnerétől. A megbeszélésen azzal fenyegette meg utóbbit, hogy amennyiben nem fizeti meg a követelt összeget, úgy a találkozón jelen lévő, és állítása szerint a NAV állományába tartozó harmadrendű B. János István elintéz neki egy adóhatósági eljárást és őrizetbe vételt. B. Bernát azonban a fenyegetés hatására sem fizetett, ehelyett kis idő múlva elsőként ő értesítette a hatóságot az esetről, majd részletes, feltáró vallomást tett.

Közben K.-ék biznisze haladt előre, s többen is belerázódtak a munkamenetbe. A későbbi negyedrendű vádlott K. Levente megbízására azzal kereste meg az egyik ismerősét, hogy segít neki a folyamatban lévő polgári peres eljárásban az ő javára billenteni a mérleget. Ám közben K. Leventét őrizetbe vették a nyomozók, mert ekkorra összegyűlt már annyi bizonyíték, hogy a hatóság léphetett. Ezt követően egy „megsegített” vállalkozó is részletesen beszámolt a történtekről a nyomozóknak.

Ítéletre várva

Ha elismeri a vádiratban foglaltakat és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor 10 év 6 hónap börtönbüntetést, 10 év közügyektől eltiltást és közel 175 millió pénzbeli vagyonelkobzást javasol az ügyészség a bíróságnak az értelmi szerző és irányító K. Antallal szemben.

K. Leventét 8 évvel és 3,8 milliós vagyonelkobzással sújtanák, B. János Istvánra 5 év és 4 hónapos börtön és mintegy 8 millió forintos vagyonelkobzás várna. Az első- és másodrendű vádlott tagadja a terhére rótt bűncselekményeket, s egyelőre egyikük sem tett a bíróság előtt vallomást. A harmadrendű vádlott, ha nem is egészen pontosan a vádiratban foglaltak szerint, de elismerte bűnösségét, és ügyvédje arra emlékeztetett, hogy védence korábban részletes beismerő vallomást tett.

A többiekre – a hetedrendű vádlott kivételével – felfüggesztett szabadságvesztést kért a vádhatóság. Többük beismerő vallomását elfogadta a bíróság, és tárgyalás mellőzésével az ügyészi indítványnak megfelelően ítélt, felfüggesztett szabadságvesztéseket szabott ki. Az ötödrendű H. György az előkészítő ülésen azt mondta, nem tudta, hogy a befolyásolás elfogadásával és a befolyással üzérkedésre kifizetett sok tízmilliós összeggel bűncselekményt követ el. Ő jó szándékkal mindent a fia, a perben tizenharmadrendű vádlott H. Gábor vállalkozásának megmentéséért tett, ám mára mindezt megbánta.

Többek véleménye szerint amennyiben az ügyleteket irányító K. Antal és legközelebbi társa, K. Levente korábban leállnak és felszívódnak, akár meg is úszhatták volna a lebukást. Mások úgy látják, idő kérdése volt csak, hogy a könnyen megszerezhető pénz miatt leállni nem tudó „nemzetbiztonsági tiszteket” mikor kapcsolják le. A honi viszonyokról viszont sok mindent elárul, hogy ha végső kétségbeesésében is, de a kósza híresztelések alapján sok vállalkozó hitte és fogadta el a K.-ék ajánlatával beígért törvénytelen közreműködést.

(Címlapképünk illusztráció)