A koronavíruson nyerészkedőre csaptak le Vecsésen

  • narancs.hu
  • 2020. március 11.

Bűn

Koronavírus elleni autófertőtlenítést hirdetett.

Megtévesztés miatt fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indult egy vállalkozás ellen, amely közel 15 ezer forintos áron hirdetett koronavírus elleni autófertőtlenítést Vecsésen.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azt közölte, a vállalkozás egy kihelyezett molinón és a közösségi oldalán is hirdetett, de amikor a hatósági ellenőrök kedden helyszíni ellenőrzést végeztek Vecsésen, a molinó addigra eltűnt.

Mivel a szakemberek a közösségi oldalon közzétett bejegyzést lementették, annak alapján a cég ellen megtévesztés miatt fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indul.

A hatályos szabályozás szerint az eljárás akár többszázezer forintos bírság kiszabásával is zárulhat.

Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára korábban jelezte: a tárca országos fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el a koronavírus-veszélyen aggódó embereken nyerészkedni akaró kereskedők, szolgáltatók kiszűrése, szankcionálása érdekében.

A minisztérium továbbra is fokozott figyelemmel kíséri a hasonló jelenségeket, indokolt esetben haladéktalan intézkedésekkel védi a magyar családokat, vásárlókat.

További híreink a koronavírusról itt!

 


Hogyan védekezzünk a koronavírus ellen?

Mivel még nincs olyan gyógyszer, ami specifikusan a koronavírus-fertőzés ellen hat, ezért az alábbi, mindenki által könnyen betartható előírásokkal védekezhetünk ellene.

- Rendszeresen, alaposan mossunk kezet szappannal vagy fertőtlenítő folyadékkal legalább 30 másodpercig.
- Tüsszentéskor, köhögéskor tegyünk zsebkendőt az arcunk elé. Ha erre nincs lehetőség, akkor tüsszentsük a könyökhajlatunkba.
- Viseljünk az orrot és szájat takaró arcmaszkot.
- Kerüljük azokat a helyeket, ahol élő állatokkal vagy nyers hússal kapcsolatba kerülhetünk (ilyen például a piac).
- A koronavírus leggyakoribb tünetei a láz, a fáradtság és a száraz köhögés, de egyes betegeknél jelentkezhet izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, valamint légszomj. Ugyanakkor vannak olyan fertőzöttek, akiknél nem alakul ki semmilyen tünet és nem érzik magukat betegnek.

Ha betegnek érzi magát, akkor telefonon hívja fel háziorvosát. Amennyiben felmerül a koronavírus fertőzés gyanúja, akkor a háziorvos értesíti a mentőket, akik kórházba szállítják. Ott elvégzik a szükséges vizsgálatokat: ha a laboreredmény megerősíti a koronavírus-fertőzés tényét, akkor kórházi megfigyelés (másnéven karantén) alá kerül. A későbbi kezelés attól függ, hogy a betegség mennyire súlyos.

Ha kérdése van, akkor hívja az alábbi zöldszámokat, vagy keresse fel a kormány tájékoztató oldalát.

06 80 277 455
06 80 277 456

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.