Agyonvert három embert, elvitte a paprikás krumplit

Bűn

Élete végéig börtönben marad a rákóczifalvi gyilkos.

A 28 éves T. T.-t úgy ítélték jogerősen tényleges életfogytiglani börtönre kedden, hogy nem volt jelen a tárgyaláson. Állítólag szeretett volna ott lenni.

A Szegedi Ítélőtábla tanácsvezető bírója, Joó Attila a tárgyalás elején azt mondta, a vádlottat értesítették, mikor lesz a tárgyalása, kérdezték is tőle időben, hogy részt akar-e rajta venni személyesen vagy videókapcsolattal. Nem reagált – kedden reggel viszont bejelentette a gyulai börtönben, hogy neki Szegedre kell mennie. Ilyen rövid idő alatt nem volt lehetőség arra, hogy átvigyék. T. T. kirendelt védője, Pintér Ferenc ügyvéd azt mondta, a vádlott neki arról beszélt, hogy majd skype-on követi a tárgyalást, de erről sem szólt a bíróságnak. Törvényes akadálya nem volt, hogy a távollétében ítéljenek róla.

Elfogt?k a r?k?czifalvi kett?s gyilkoss?g felt?telezett te

 
Rendőrök kísérik az előzetes letartóztatásból tárgyalásra T.  T.-t, akit akkor még csak két ember megölésével gyanúsítottak (a fotó 2018 februárjában készült)
Fotó: MTI/Mészáros János

A rákóczifalvi férfi a Szolnoki Törvényszék ítélete szerint 2017. december 23-án egy falubelijénél járt. Ittak, és a házigazda állítólag szidta T. T. édesanyját – bár ezt magától T. T.-től tudják a rendőrök. Ő dühös lett, megütötte a nála sokkal idősebb embert, rátérdelt a mellkasára, és tovább ütötte a fejét, amíg a szerencsétlen már nem mozdult.

T. hazamenet magával vitte a paprikás krumplit, amit a házigazda főzött. 2018. február 19-én két másik idősebb férfit ölt meg, akik kertszomszédok voltak. Hozzájuk hívatlanul állított be; megmondták neki, menjen el, és állítólag ők is az édesanyját szidták. Mindkét áldozatának megtaposta a mellkasát. Tőlük is elvitte, amit értékesnek talált: bakancsot, illatszert, halkonzervet. Az egyik áldozatra a gázóra-leolvasó talált rá – írta a Bors.

A Szolnoki Törvényszék aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölésért és kifosztásért életfogytig tartó fegyházra ítélte T. T.-t, a lehetőségét is kizárva annak, hogy feltételes szabadságra bocsássák. A tavalyi ítélet nem volt jogerős, mert a vádlott fellebbezett.

A Szegedi Ítélőtáblán kedden a vádlott kirendelt védője arról beszélt, azért lenne indokolt T. T. felmentése, mert az elsőfokú ítélet a vádlott beismerő vallomásán nyugodott. Ám ezt a vallomást a bíró előtt visszavonta T. T., mondván, a rendőrök kényszerítették ki belőle, ő valójában csak megtalálta a halott embereket, nem nyúlt hozzájuk. A védőbeszéd szerint a nyomozás bizonyítékai alapján nem is lehet egyértelműen megállapítani, hogy tényleg ő lett volna a tettes. A védő kérte, hogy ha nem is menti föl T. T.-t a vád alól, legalább enyhítse a büntetést az ítélőtábla azzal, hogy lehetővé teszi a feltételes szabadlábra bocsátást később. Pintér Ferenc ügyvédnek az a véleménye, a börtönbüntetés ideje alatt biztonságosan meg lehet ítélni, hogy a nevelés elérte-e a célját, szabadon lehet-e bocsátani azt az embert, vagy nem. A „sértettek közrehatását” is figyelembe kell venni a védő szerint: ami történt, azt „a vádlott édesanyjának a vádlott jelenlétében történő szidalmazása” váltotta ki. A pszichológus szakértő véleménye T. T. személyiségét skizoidnak írja le, stresszhelyzetben indulatosan reagál.

 
Nagyné Günther Ágnes ügyész reagál a védőbeszédre a Szegedi Ítélőtáblán, 2022. január 11-én. A vádlott helye üresen maradt   
Fotó: A szerző felvétele

A vádat képviselő Nagyné Günther Ágnes, a Szegedi Fellebviteli Főügyészség ügyésze viszont arra emlékeztetett, hogy a szakvélemény azt is megállapította, a vádlott tényleg indulatos ember, de nem elmebeteg, tudatában volt annak, mit tesz. Vallomásához – amit később visszavont – több kihallgatáson is tartotta magát, ezekről hangfelvételek készültek, és az akkori védője is jelen volt. A tárgyi bizonyítékok pedig nem véleményesek, hanem egyértelműek voltak az ügyész szerint.

A Szegedi Ítélőtábla nem enyhített a büntetésen. Joó Attila tanácsvezető bíró szerint is jól tette a Szolnoki Törvényszék, hogy a visszavont vallomást alapnak tekintette, főleg annak fényében, hogy T. T. korábban megmondta, sörösüveggel ütötte egyik áldozatát, és azt a szelektív gyűjtőszigetet is megmutatta, ahol a rendőrök megtalálták a beledobott üveget, rajta az áldozat vérét. Azt, hogy az üveg ott van, más nem tudhatta a tettesen kívül. Az is egyértelmű bizonyíték – mondta a bíró –, hogy az egyik szerencsétlenül járt ember körme alatt megtalálták a tettes DNS-ét: az áldozat védekezés közben megkarmolhatta T. T.-t. Az ítéleten pedig azért sem lehet enyhíteni, mert a vádlott nyomozás közben, és később sem mondta, hogy megbánta volna, amit tett.

Az ítélőtábla pontosan meghatározta, hogy a kifosztott áldozatoktól elvett holmik értéke 13 ezer 600 forint, ilyen értékben rendelt el a vádlottal szemben vagyonelkobzást. A 38 ezer forintos perköltséget ki kell fizetnie. Annak viszont nincs értelme, hogy a korábbi, felfüggesztett büntetését – amelynek próbaideje alatt gyilkolt – kiróják rá, mert úgyis haláláig a börtönben marad.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Címszereplők

  • Kiss Annamária

Az elmúlt évad során a Katona József Színházban is láthattuk Médeia drámáját (Bagossy Júlia rendezésében), de hogy ne menjünk messzire, a Jurányiban is futott a Czukor Balázs által színre vitt változat.

Feladatmegoldás

Az OSA Archívum nem először foglalkozik azzal, hogy a legnagyobb haláltábor hogyan él tovább a magyar történeti tudatban. (Auschwitzba 56 nap alatt 430 ezer vidéki magyar zsidót hurcoltak, és a tábor minden harmadik áldozata magyar volt.)

Ki a mi barátunk?

„Ha a határ kellő sűrűséggel átjárható, az megkönnyíti az emberek életét. Ha viszont nem, akkor ez természetesen nehézségeket okoz az ott élőknek, és elválasztja az embe­reket egymástól. Éppen ezért számunkra stratégiai kérdés az, hogy van-e elég határátkelési pont két ország között” – mondotta Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere kedden, a Veľký Horeš (Nagygéres) és a magyarországi Nagyrozvány közti rövid összekötő út átadó ünnepségén.

Mindent jól csináltunk

„A négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül” – ezt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója közölte azon a múlt heti sajtótájékoztatón, amelyen a szeptember 20-án történtekről számolt be.

Arcah végnapjai

Alighanem az örmény–azeri konfliktus utolsó felvonásához ­érkeztünk a múlt héten. Azerbajdzsán visszanyerte ellenőrzését Hegyi-Karabah, a területén lévő, örmény többségű, s az 1992–1994-es háború óta magát függetlennek tudó enklávé ­fölött. Lesz-e maradása az itt élő 120 ezer örménynek, hogyan tékozolta el utolsó szövetségesét a térségben Moszkva, és ­maradtak-e jó fiúk a történet végén?

Herszoni történet

A háború alatt Herszon lakosságának java része elmenekült, csak néhány tízezren maradtak és dacoltak a megszállókkal. Olena férje nem sokkal azután halt meg, hogy az orosz hadsereg elfoglalta a várost.

Nicsak, ki hallgat?

„Ma Magyarországon, ahol az állami beruházások még mindig jelentős mértékűek, ahol kormány által támogatott hitelkonstrukciók működnek, ahol az adórendszer kevéssé stabil, ahol állami cégek hiteleket vesznek fel üzleti bankoktól; nos, egy ilyen gazdaságban elég tág tere van annak, hogy alkuk köttessenek a kormány és a bankok között.”

"Amióta az eszemet tudom, Orbán a miniszterelnök"

  • Dusza Erika

A TASZ a napokban osztotta ki az idei SZABAD-díjakat, a fiatalok kategóriában a jelöltek között volt az ADOM Diákmozgalom is. A szervezet 16 esztendős kommunikációs vezetőjével és borsodi koordinátorával, Merucza Tibor Alexszel a fiatalok közéleti aktivizmusáról, személyes indíttatásról, jövőképről beszélgettünk.

Új szelek

Érezhetően megélénkült a kádermozgás Dunakeszi és Göd térségében, miután nyáron igazságügyi miniszterré nevezték ki Tuzson Bence országgyűlési képviselőt. Dunakeszin bizonytalanná vált a kormánypárti polgármester újraindítása, a város fideszesei pedig közben Gödöt is „felügyelik”.

„Uram, nem csak fólia lesz itt”

Dolgozni jöhet, de munka után menjen vissza a szállására. Vásárolhat a boltban, de eszébe ne jusson körülnézni a falunapon! Akiknek van rá hatalmuk, úgy ­próbálják szabályozni a vendégmunkások életét, hogy ittlétük minél kevesebb ellenérzést váltson ki a ­helyiekből. Mégis akadnak letelepedők.