Brutális leszámolás történt Kaliforniában: egy család négy generációját ölték meg

  • narancs.hu
  • 2023. január 18.

Bűn

Egy 10 hónapos csecsemőt is kivégeztek. A gyilkosokat az FBI is keresi.

Egy család négygenerációnyi tagját, köztük egy 16 éves lányt és annak 10 hónapos csecsemőjét egy drogkartellekre emlékeztető leszámolásban ölték meg Kaliforniában – írja BBC.

A háromezer fős, Goshen nevű településen, múlt héten drogügyben razziázott a rendőrség. Majd hétfőn egy célzott leszámolásnak tűnő lövöltözésben meghalt a Parraz család hat tagja. Két holttestet találtak az utcán, négyet pedig a házban.

A leszámolást három ember élte túl. Ketten egy közeli kocsiban rejtőztek el, amikor meghallották a lövéseket. Egyvalakire pedig sokkos állapotban, a házban talált rá a rendőrség, ő a földön feküdt, lábát az ajtónak támasztva, hogy megakadályozza a támadókat abban, hogy bejussanak a szobába.

Tulare megye seriffje, Mike Boudreaux azt mondta, az ügynek két konkrét gyanúsítottja van, akiket egyelőre nem neveztek meg. Azt közölték, hogy a gyanúsítottak után kutatva a rendőrség figyeli a mexikói és kanadai határt is.

A nyomozást az FBI segíti, és 10 ezer dolláros (nagyjából 3,7 millió forintnak megfelelő) nyomravezetői jutalmat ajánlottak fel azért, ha valaki olyan információval szolgál, amely letartóztatáshoz vezet az ügyben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.