Civilek kérik a pedofília hazai büntetésének szigorítását

  • narancs.hu
  • 2020. július 9.

Bűn

A Kaleta-ügy kiverte a biztosítékot.

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöksége kéri a pedofília büntetési tételeinek lehető legszigorúbb módosítását – áll a szervezet által kiadott közleményben.

Mint írják, egyik legfontosabb céljuk, hogy a gyermekek biztonságban élhessenek, ezt viszont fenyegeti minden olyan döntés, amely súlyos büntetés nélkül hagyja a gyermekek elleni bűncselekményeket, biztatást adva ezzel a pedofil hajlamú embereknek, s kockáztatva a bűnismétlés lehetőségét.

A NOE elnöksége felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, hogy olyan ember is gyermekek között járhasson, dolgozhasson, akiről bebizonyosodott, hogy pedofil bűncselekményt követett el.

"Nemet mondunk a pedofíliára, az azt bármilyen szempont miatt mentegető, felmentő érvelésekre, és nemet mondunk arra a jogi szabályozásra, amely lehetőséget ad szabadon engedni a legaljasabb módon bántalmazott gyermekekből élvezetet, hasznot húzó bűnözőket. Nincs olyan indok, nincs olyan szándék, amely ezt megengedhetővé teszi" - áll a NOE közleményében, melyben arra kérik a jogalkotókat, hogy a lehető legszigorúbb büntetési tételekkel módosítsák a Büntető Törvénykönyv vonatkozó jogszabályait.

A napokban Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövetet a bíróság egy év - végrehajtásában 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre és 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográfia, csaknem 20 ezer gyermekpornográf felvétel birtoklása miatt.

Kaleta bűntársainak többsége 5 év letöltendőt kapott

Kaletát ugyanis egy nemzetközi nyomozás közben buktatták le, melynek során egy gyerekpornó oldal üzemeltetője és felhasználói után nyomoztak. Az amerikai elkövetők messze nem kaptak olyan enyhe ítéletet, mint az exnagykövet Magyarországon. "Az alapján, amit eddig lehet tudni az ügyről, nagyon úgy néz ki, hogy minden idők egyik legsúlyosabb és legaljasabb pedofil bűnügyében vett részt" - írja a 444.hu.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.