Egyre több atrocitás éri a MÁV és a Volánbusz dolgozóit

  • narancs.hu
  • 2024. december 29.

Bűn

Volt, hogy az utas csavarhúzóval szúrta lábon a buszsofőrt.

"Az utóbbi két évben meredeken emelkedett a bántalmazások száma a MÁV-csoport közfeladatot ellátó munkatársaival szemben: 2023-ban 78 alkalommal szenvedtek el erőszakos támadást jegyvizsgálók, míg 2024. december közepéig 100 eset történt, ebből 59 alkalom tettlegesség, 39 tettleges becsületsértés, 2 esetben pedig 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett munkatársunk, egyiküket pedig életveszélyesen megfenyegették" – írja közleményében a MÁV.

A szóbeli fenyegetéseken túl többször előfordult, hogy leköpték vagy megdobálták, de volt példa arra is, hogy sörrel leöntötték a munkáját végző jegyvizsgálót. Az agresszív utasok gyakran nem állnak meg a verbális erőszaknál, hanem lökdösik, megütik, megrúgják vagy akár késsel sebesítik meg a jegyvizsgálót. A járatokon 1 esetben utastársát bántalmazta egy jegy nélküli agresszív utas, míg 262 lopást regisztrált a vasúttársaság.

Idén egy támadás érte a MÁV-HÉV egyik járművezetőjét, akit egy utas a vállán megütött. A MÁV-HÉV adatai alapján idén a legtöbb atrocitás a H8/H9-es vonalon történt, ezért ezen a vonalon jelentősen megnövelték a rendészek létszámát. A biztonság növelése érdekében számos állomásra és megállóhelyre térfigyelő kamerákat telepítettek, emellett testkamerákat szereztek be a HÉV-rendészek számára, ami után az intézkedés alá vont személyek együttműködőbbé váltak.

A Volánbusz kollégái 2024-ben 224 alkalommal kényszerültek különböző okokból rendőri segítséget kérni munkájuk során.

Ebből 116 esetben kifejezetten autóbusz-vezetők elleni szóbeli atrocitás vagy fizikai támadás miatt kellett a hatósághoz fordulniuk, és 8 esetben meg is sérültek a közfeladatot ellátó munkatársaink, további három esetben pedig az állomásokon szolgálatot teljesítő biztonsági őrök is. Csak decemberben 13 alkalommal inzultálták az autóbusz-vezetőket, további 7 esetben pedig egyéb okok, például egymással összeverekedő utasok miatt vált szükségessé a rendőri beavatkozás.

Karácsony előtt pár nappal egy utas azt sérelmezte, hogy az autóbusz-vezető lassan vezet és emiatt lekéste a csatlakozást. Ezután leszálláskor verbálisan bántalmazta és négyszer arcon ütötte a munkáját végző és a forgalmi viszonyoknak megfelelően közlekedő járművezetőt. Novemberben egy másik utas vette zokon az autóbusz-vezető felszólítását, hogy hagyja abba a szemetelést, és társával együtt tettlegesen torolta meg a figyelmeztetést. Augusztusban egy utas sérelmezte a járművezető intézkedését, ezért ülőhelyéről felállva fenyegetőzött, leköpte és több alkalommal megütötte, illetve ököllel arcon ütötte a buszsofőrt. Júniusban egy utas csavarhúzóval szúrta lábon az autóbusz-vezetőt.

Legtöbbször az utazási jogosultságok ellenőrzésekor alakulnak ki konfliktusok, amikor az utazni szándékozó személynek nincs jegye vagy nem a megfelelő jeggyel rendelkezik, és azt a helyszínen sem akarja megvenni. Sokszor különösebb indok sem kell hozzá, többen ok nélkül, vagy ittasan, tudatmódosító szerek által befolyásolt állapotban zaklatják a járművezetőket és akár a többi utast is. A bántalmazó és garázda viselkedés a fizikai sérülések mellett lelki traumát okoz az áldozatoknak, és az utasok biztonságérzetét is rontja – írja a MÁV közleményében..

A  különféle kamerák és a rendőrség segítségével végül sikerül elfogni az elkövetőket. A jegyvizsgálók, az autóbusz-vezetők, a mozdonyvezetők, a HÉV járművezetők és a rendészek is közfeladatot ellátó személyek, tettleges bántalmazásuk bűncselekménynek számít, az elkövető súlyos büntetésre számíthat, akár szabadságvesztést is kaphat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.