Elfogták azt a szerb-magyar férfit, akit több ember meggyilkolásával gyanúsítanak

  • narancs.hu
  • 2019. július 20.

Bűn

D. Csaba a gyanú szerint két férfit ölt meg, az egyiket Hollandiában, a másikat Magyarországon.

Letartóztatták a Prágában elfogott, több gyilkossággal gyanúsított szerb-magyar férfit – tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész szombaton az MTI-t.

A közlemény szerint a több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt folytatott nyomozásban a gyanúsított letartóztatását eredményesen indítványozta a Fővárosi Főügyészség, a nyomozási bíró szombaton ugyanis elrendelte a letartóztatást a szökés-elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében. A végzés – védelmi fellebbezés miatt – nem végleges, írta a főügyész.

A 38 éves D. Csaba a gyanú szerint tavaly július 30-án Amszterdamban megölt egy horvát férfit, szeptember 19-én pedig Rákospalotán, a Szilas-pataknál újra gyilkolt, ezúttal egy 49 éves magyar férfi vált az áldozatává.

D. Csabát nemzetközi elfogatóparancs alapján március 1-jén Prágában, egy szállodában fogták el. A férfit csütörtökön a Terrorelhárítási Központ Rajkánál szlovák kommandósoktól vette át, majd a fővárosban átadta a BRFK-nak.

Dócs András, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozó főosztályának vezetője pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján azt közölte: előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség D. Csaba szerb-magyar kettős állampolgár ellen. Azt mondta, hogy egyelőre két gyanúsítást közöltek a feltételezett elkövetővel, de sok más emberölési ügyet is meg fognak vizsgálni. Sajtóhírek szerint D. Csaba Szerbiában és Spanyolországban is bűncselekményt követett el. A férfit a két emberölésen kívül csalással is meggyanúsították, a nyomozás várhatóan hosszú lesz – jelezte az ezredes.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.