Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a Hont Andrást inzultáló Bede Zsoltot

  • narancs.hu
  • 2020. január 31.

Bűn

Garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség.

Mint arról beszámoltunk csütörtök este a Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester szerencsétlen megszólalása miatti, fideszes rasszizmus elleni tüntetésen inzultálták a HVG újságíró-publicistáját, Hont Andrást, akihez a Vadhajtások nevű szélsőjobboldali portál munkatársa, Bede Zsolt azzal a felkiáltással ment oda a tömegben, hogy "rakjátok ki a provokátorokat", majd kétszer elvette a szemüvegét, lökdösni kezdte és azt kiabálta neki, hogy "bolsevik sz*r", és "takarodj innen". Az incidensről maga a Vadhajtások tett közzé videót a Facebokkon.

A rendőrség pénteken délután azt közölte, a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága hivatalból indított nyomozást a történtek miatt,

és az erzsébetvárosi nyomozók B. Zsoltot 2020. január 31-én a délutáni órákban garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség a történtekről azt írja, a tüntetésen "résztvevő B. Zsolt budapesti lakos szóváltásba keveredett egy, a gyűlésről tudósító, munkáját végző újságíróval. B. Zsolt az újságírót szidalmazta, meglökte, valamint a szemüvegét is levette".

A tüntetésen a 444.hu munkatársait is hasonló inzultus érte mások részéről, egy férfit pedig azért vett őrizetbe a rendőrség, mert megütötte a tüntetés egyik szervezőjét.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”