Hálapénzt elfogadó főorvosokra csapott le a rendőrség

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 10.

Bűn

Ki volt írva a rendelőjükben, hogy hálapénzt nem fogadnak el, de mégis elfogadtak. 

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy fővárosi kórház két főorvosa és egy asszisztense ellen a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya - írja a police.hu.

A megalapozott gyanú szerint a két főorvos több alkalommal pénzt vett át a rendelésen megjelenő betegektől. A pénzből egyikük asszisztense is részesült.

A nyomozók 2021. szeptember 8-án kutatást tartottak a két főorvos rendelőjében, ahol az íróasztal fiókokban közel 200 olyan üres borítékot találtak, amelyekben a gyanú szerint a páciensek a hálapénzt adták át. A két orvosnőt és az asszisztenst a rendőrök elfogták és előállították, összesen 14 rendbeli vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket gyanúsítottként. Vallomást nem tettek, az eljárás során szabadlábon védekeznek.

A rendőrség közleménye kitér rá, hogy a szóban forgó rendelében egyébként kifüggesztették a hálapénz elfogadásának tilalmára figyelmeztető táblát, de a rendelkezést nem tartották be. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.