Három és fél év börtönt kér az ügyészség az Orosz Bernadettet összeverő férfira

  • narancs.hu
  • 2021. november 8.

Bűn

Két éve történt a támadás. Most emeltek vádat.

A Nógrád Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és két rendbeli súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat azzal az 54 éves férfival szemben, aki 2019-ben a bujáki honvéd üdülőben tartott rendezvényen brutálisan megverte barátnőjét. Szabadságvesztés kiszabására és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt az ügyészség, valamint arra, hogy a Törvényszék a korábban a férfival szemben elrendelt távoltartást továbbra is tartsa fenn.

A támadást elszenvedő Orosz Bernadett a történtek után saját Facebook-profilján tett közzé fotókat a szinte felismerhetetlenségig összevert arcáról. Posztjában akkor azt írta, hogy bár volt barátja majdnem halálra verte, és az ügyben eljáró nyomozó is arról beszélt a kihallgatás után, hogy „ennyire brutális támadást nő ellen még nem követtek el”, támadóját mégis elengedték. Azért döntött a fotók megosztása és a történet megírása mellett, mert úgy érezte, nincs más eszköz a kezében, hogy a férfit felelősségre vonják. A férfi ezt követően 5 millió forintra perelte a poszt miatt, így állt elő az a helyzet, hogy a bántalmazott nőnek hamarabb kellett bíróságra mennie rágalmazás miatt, mint a bántalmazónak tettéért.

 
Fotó: Facebook/Orosz Bernadett

A most előterjesztett vádirat szerint a férfi és a nő 2018-ban ismerkedett meg, kapcsolatuk a férfi féltékenysége miatt konfliktusokkal volt terhelt. 2019 júniusában egy családi rendezvényen vettek részt, ahol összevesztek, a részeg férfi a nő fejét a falhoz verte, majd menekülés közben kétszer tarkón ütötte. Később a nő miskolci otthonába utaztak, ahol a férfi a teraszon megtépte a nő haját, és megpofozta őt. Néhány hónap múlva a férfi a hajnali órákban saját kulcsával bement a nő otthonába, felébresztette, beszélgetni kezdtek, de ezúttal is összevesztek, és a férfi többször nagy erővel arcon ütötte.

2019 novemberében a pár a bujáki honvéd üdülő egy rendezvényén vett részt. Vacsora után az emeleti szobájukban a részeg férfi újra féltékenykedni kezdett, majd a homlokán megütötte a nőt, aki ezután kizárta őt a szobából. Később a férfi az ajtót betörve rárontott, és gátlástalanul, hosszasan bántalmazta a sértettet, aki egyszer ki tudott menekülni a szobából, hogy segítségért kiáltson, de a férfi a szobába visszahúzva ezután is tovább verte. A bántalmazásnak végül a segélykiáltásra az emeletre siető vendégek és az üdülő dolgozói vetettek véget. A nő az arcán és a fején zúzódásos és töréses, 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, a támadás erejére, a támadott területekre, valamint a bekövetkezett sérülésekre figyelemmel fennállt a lehetősége az életveszélyes sérülések keletkezésének is.

(Ügyészség)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.