Nyitott, ártatlan és valamennyire szemtelen derű is az övé, mint egy kíváncsi gyereké; leginkább hajlongva, rogyasztott térdekkel, métermagasságba levitt horizontból fotózott. Élmény volt nézni az alanyokat egyre becserkésző koreográfiáit, közelítéseit, kattintásait. Még 80 évesen is simán térdelt egy jó képért. Innen látszik az ember igazán. Egyenesen nézett, és azt szerette, ha rá is így néznek. Ám a gondosan komponált, szelektált, albumba rendezett sorozatai miatt csak felnézni lehetett rá.
A képek iránt érdeklődők hamar ott találják magukat, hogy hogyan tudnának nem „benkősen”, máshogy fényképezni. Máshogy látni, elfelejteni az ő erős világát. Mert aki találkozott Imre fotóival, a hatásuk alá került, és nem feledi azokat soha. A képekből Imre figurája sugárzik: derű, alázat, empátia, önirónia. Ő a dicséretet szerényen, békésen elutasította. Utálta a személyi kultuszt, bár az jó fotótéma volt Észak-Koreában, Romániában, a Szovjetunióban.
Örökifjú volt, sebes, impulzív mozgású. Mindig fotózott. A saját képeit is fotózta. A karóráját fotózta, amikor elkezdte az aznapi Sziget-fesztivál fotózását a K-hídon. A saját kiállításainak installációját is negatívra archiválta. A saját Kossuth-díjának átadóján is azt lehetett látni, hogy Imre hajlong a széksorok közt, keresi a pozíciót, a momentumot, hogy kattinthasson. Ő, aki 1992-ben a csepeli munkaközvetítőben állt sorban, mint kétszeres World Press-díjas fotós.
Egy gép, két lencse: egy nagylátó és egy 50-es portréobjektív. (Később még bejött a Horizon202-es panorámagép, és egy költségkímélő digitális.) Ötven éve óvatlanul ilyet rakott a gépére, és ma már banalitás, felfedezte, hogy minden éles, a terek ugyan szétválnak, de minden értelmezhető és jelentőségteli. Két, fára mászó muzsikust fotózott így egy falunapon, és a lenagyított kép után eldöntötte, ő innentől ebben a stílben megy tovább. Ahogy mondta: kinyílt a kép.
Akkor is fotózott, amikor már alig látott, injekciózták a szemét hályog ellen. Megadó mosollyal viselte. Azt is, amikor az Iparművészetin (ma MOME) egy vizsgafeladatban átverték: megrendezett balkáni háborús jeleneteket adott le egy hallgató a dokumentarista kurzusra.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
