Mi van a fájdalmon túl?

Marina Abramović az Albertina Modernben

Képzőművészet

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Arról beszél, mit jelent a valódi kockázatvállalás, mit a személyes jelenlét ereje, mit jelent elmenni a tűréshatárig. Ezek a minőségek a digitális korban, amikor küzdelmeinket főként online folytatjuk, ezúttal múzeumi környezetbe kerültek.

Abramović közvetlenül a háború után, 1946-ban született Jugoszláviában, Belgrádban. Szülei partizánként harcoltak a II. világháborúban, hősként kerültek be Tito kormányába, így a gyereknevelést a mélyen vallásos nagymamára bízták. Abramović 6 éves volt, amikor a fegyelemben és a kommunista ideológiában hívő édesanyja – később a forradalom belgrádi múzeumának igazgatója – visszavette magához. Szülei utóbb elváltak, de Marina 29 éves koráig, amíg Belgrádban élt, szigorú keretek mellett zajlott az anyjával közös élete. Kissé túlzó iróniával: volt hol gyakorolnia a kínok fegyelmezett és türelmes elviselését. Az engedelmesség és az áldozatvállalás a neveltetése része volt, innen is ered az a rendíthetetlen fegyelem, amely egész életművét áthatja. Belgrádban végezte képzőművészeti tanulmányait. Kezdetben festészeti irányba indult, de viszonylag korán váltott a testet, az időt, a fizikai jelenlétet és a közönséggel való intenzív viszonyt vizsgáló performance felé. A testét tette médiummá, és a hetvenes években e művészeti ág egyik úttörőjévé vált. Olyan kísérletező, gyakran extrém fizikai és pszichikai kihívással járó előadásokat hozott létre, amelyekben már a kezdetektől fontos szerepet játszott a fájdalom, a kontroll elvesztése vagy átadása, az emberfeletti türelem.

A hetvenes évek a performance nagy időszaka, Abramović hamar híres, de ellentmondásos és megosztó művésszé vált. Később női ikon lett, mára pedig megkerülhetetlen világsztár, de életművét egyben látni jóval több, mint egy művészeti irány megismerése. Egy leköszönő korszak összefoglalója. A fejlődésbe, az előrehaladásba és a gonosz legyőzésébe vetett hit kudarca is felsejlik az anyagon keresztül, valamint annak a felmutatása, hogy a propagandának sosem érdemes bedőlni. Mostanában távozó generációja nézőpontját és igazságait is átélhetjük a kiállításán, ahol nem kronologikusan, hanem fontos tematikák, gondolkozási csomópontok szerint mutatják be az életművet, száz művel és négy performance újrajátszásával. A kiállítás nyolc tematikus szekcióra tagolódik, egyebek mellett olyan címszavakkal, mint Bevonódás, Kommunizmus, Testhatárok, Spiritualitás és Jelenlét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.