Ideiglenes kiadatási letartóztatásba helyezték az Iszlám Állam egy tagját Budapesten

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. november 3.

Bűn

Zsoldostevékenységek bűncselekménye miatt.

Elrendelte a bíróság annak a tádzsik férfinak az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akivel szemben zsoldostevékenységek bűncselekménye miatt Tádzsikisztán bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot – közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.

A közlemény szerint a férfi ellen a Dusanbe Körzeti Bíróság 2019 májusában bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot zsoldostevékenységek miatt indult büntetőeljárás lefolytatása érdekében. A férfi 2016 áprilisában apjával együtt ment Isztambulba, majd törvénytelenül átlépve a Törökország és Szíria közti határt, Szíriában csatlakozott az Iszlám Állam terrorista szervezethez. Itt az állami erők elleni háborús bűncselekményekben vett részt, emiatt Tádzsikisztánban legfeljebb 12 év szabadságvesztésre büntethetik.

A közleményben hangsúlyozták: a bíróság a csütörtöki tárgyaláson kizárólag a kiadatás, illetve az ideiglenes kiadatási letartóztatás feltételeit vizsgálta. A férfi nem járult hozzá a kiadatásához. A bíróság – nem végleges – végzésében elrendelte a férfi ideiglenes kiadatási letartóztatást, de azt meg kell szüntetni, ha december 13-ig a szabályszerű kiadatási kérelem nem érkezik meg. 

A bíróság végzése szerint a terhelt kiadatásának további feltétele, hogy Tádzsikisztán igazságügyi hatósága a határidőig nyújtson megfelelő jogi garanciát arra, hogy az elfogatóparancsban írt bűncselekményen kívül más büntetőeljárást nem folytatnak le vele szemben, illetve nyilatkozniuk kell arról is, hogy az ottani büntető törvények szerint lehetőség van-e halálbüntetés kiszabására.

(Címlapképünk illuztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.