A tetthelyen hagyta iratait a mezőhegyesi gyilkos

Bűn

A 25 éves férfi megölte, felgyújtotta áldozatát. Elfogták.

Emberölés bűntette miatt a Békés Megyei Főügyészség a letartóztatását kezdeményezte annak a többszörösen büntetett előéletű 25 éves mezőhegyesi férfinak, aki a bűncselekmény helyszínén elhagyta az iratait.

A vádhatóság közleménye szerint a férfi a november 3-ára virradó éjjel Mezőhegyesen együtt italozott a 44 éves sértettel. Még éjfél előtt együtt indultak haza, amikor a város erdős területén összevitatkoztak, majd a férfi olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy az a helyszínen életét vesztette.

A gyanúsított ezután hazament, benzint vett magához, visszament a tetthelyre és a holttestet felgyújtotta. Ám a helyszín közelében elhagyta a pénztárcáját, és az abban talált iratok vezettek a nyomára.

 
A gyilkosság helyszíne.
 

 A helyiek elmondása szerint a két ember között hosszabb időre visszanyúló vita dúlt. A gyanúsított a múltban ittas állapotban többször is halállal fenyegette a 44 éves férfit. Mezőhegyesi forrásaink szerint ha a rendőrök nem találják meg a gyilkossági helyszín közelében a pénztárcát, a nyomozás akkor is hamar elvezetett volna a gyanúsítotthoz. A helyi források megjegyezték, hogy lakásbetörés miatt a 25 éves férfi ellen a múlt héten indult egy újabb büntetőeljárás.

Az áldozat hegesztőként dolgozott az egyik helyi cégnél, és négy gyerek maradt utána.

A bűncselekmény 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A Békés Megyei Főügyészség azért kezdeményezte a férfi letartóztatását, mert a várható szabadságvesztésre tekintettel fennáll a férfi esetében a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani lehet attól is az eljárás kezdeti szakaszában, hogy a férfi szabadlábon a bizonyítékok manipulálásával, tanúk befolyásolásával a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné. Büntetett előéletére is tekintettel fennáll a bűnismétlés veszélye.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványával egyetértett és egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.