Kábítószert csempészett be a nagykanizsai javítóintézetbe egy gyermekfelügyelő

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. május 20.

Bűn

Tévesen értelmezett empátia alakult ki benne.

A Zala Megyei Főügyészség szóvivője, Pirger Csaba tájékoztatta csütörtökön az MTI-t arról, hogy a 25 éves nagykanizsai férfi tavaly májustól dolgozott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Nagykanizsai Javítóintézetében gyermekfelügyelőként.

Pedagógiai képzettsége nincs, és mivel életkorban közel áll a javítóintézetben elhelyezett fiatalokhoz, „tévesen értelmezett empátia alakult ki” benne, amivel a felügyelete alá tartozó neveltek bizalmába kívánt férkőzni. 

Egy 18 éves és egy 19 éves fiúval bizalmi viszonyt alakított ki, segítették is a munkáját, ezért a férfi úgy döntött, hogy „megjutalmazz” őket. Tavaly nyáron, egy éjszakai műszakra érkezve egy cigarettásdobozba rejtve – Nagykanizsán ismeretlen forrásból beszerzett – speedet csempészett be. A rendészeti vezetőnek a takarodó után a biztonsági kamerákon tűnt fel a gyermekfelügyelő és néhány fiatal találkozója.

A látottak miatt ezután az intézetvezetővel közösen mentek be a fiatalok szobájába, amelynek átvizsgálásakor megtalálták az elfogyasztott amfetamintartalmú por nyomait és maradványait, illetve egy – a neveltek számára nem engedélyezett – mobiltelefont is találtak, amelyet szintén a gyerekfelügyelő adott a fiúknak.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség gyermekvédelmi intézményben közfeladatot ellátó személyként, csekély mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat a gyermekfelügyelő ellen.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.