Kegyelmet kapott Geréb Ágnes
gereb.jpg

Kegyelmet kapott Geréb Ágnes

  • MTI
  • 2018. június 28.

Bűn

Kegyelmet kapott Geréb Ágnes Áder János államfőtől, így nem kell a szülész-nőgyógyászra kiszabott szabadságvesztés büntetést végrehajtani – derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján csütörtökön megjelent közleményből.

A KEH Sajtóigazgatósága kommünikéjében azt írta: a Fővárosi Bíróság 2011. március 24-i és a Fővárosi Ítélőtábla 2012. február 10. napján kelt határozatával jogerőre emelkedett ítéletében Geréb Ágnesre kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását az államfő kegyelemből elengedte. Ugyanakkor a mellékbüntetést, azaz a szülész-nőgyógyász orvosi, valamint a szülésznői foglalkozás gyakorlásától való eltiltást érintetlenül hagyta, és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés iránt benyújtott kegyelmi kérelmét is elutasította a köztársasági elnök.
Geréb Ágnes ellen otthon szülési ügyek miatt emeltek vádat. Az egyik esetben ikerszülésben az egyik gyermek holtan jött világra, a másikban pedig a gyermek maradandó egészségkárosodást szenvedett, és fél évvel később meghalt.
Geréb Ágnest jogerősen két év fogházra ítélték, és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői foglalkozástól.

Korábbi írásunkat Geréb Ágnes büntetéséről itt olvashatja:

Az eretnek

A legszikárabb híreken túl csak a forrongó indulatok és érzelmek hangján zajlik a párbeszéd a múlt heti jogerős ítéletről, amely minden további jogorvoslati lehetőséget kizáróan fogházba küldi a híres-hírhedt szülésznőt (hacsak Áder János meg nem kegyelmez neki).

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.