Kényszervallatással vádolják a zalai rendőröket

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. március 30.

Bűn

A 15 éves diák előbb elismerte, ő fenyegetett robbantással. Ám elfogása után is jött két fenyegető üzenet.

Tovább nyomoznak a rendőrök a zalaegerszegi iskolák ellen hetek óta ismétlődő bombafenyegetések miatt; a korábban a tettét elismerő gyanúsított diák visszavonta a vallomását, a zalai főügyészségre az esettel kapcsolatban kényszervallatás miatt érkezett feljelentés.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság március 14-én adott hírt arról, hogy a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 15 éves fiatalt, miután a korábbi hetekben háromszor is bombarobbantással fenyegető elektronikus levelet kapott számos zalaegerszegi oktatási intézmény. Az egyik érintett iskola diákja a kihallgatásán elismerte, hogy ő követte el a bűncselekményt, ami esetenként mintegy hatezer embert érintett.

A gyanúsított elfogását követően újabb két esetben érkezett bombafenyegetés a zalaegerszegi oktatási intézmények ellen.

A zaol.hu csütörtökön arról írt, hogy a lapot megkereste a diák jogi képviselője, aki közölte: a fiatalkorú fiú három nappal a kihallgatását követően visszavonta beismerő vallomását, a szülők pedig panaszt tettek a kihallgatás körülményei miatt. A keddi újbóli kihallgatása kapcsán az ügyvéd azt is jelezte, hogy indítványozták a büntetőeljárás megszüntetését bűncselekmény hiánya miatt, mert azt nem a 15 éves fiatal követte el.

Az MTI-nek a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság annyit mondott: a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt nyomoz, de erről további részleteket nem adhat ki.

Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy kényszervallatás miatt érkezett feljelentés a vallomástétellel kapcsolatban, ami miatt a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség indított nyomozást.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.