Kerényi tagadja, hogy elfenekelt volna egy 13 éves fiút, az akkori gyerekszínész most levélben jelentkezett

  • narancs.hu
  • 2017. november 14.

Bűn

És megcáfolta Kerényi állítását.

Hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kerényi Miklós Gábor reagált az őt ért vádakra, és ismételten elmondta, nagyon sajnálja, ha bárkit is megbántott, egyébként maximálisan kijelentheti, hogy semmiféle szexuális töltet nem volt a tetteiben. Hozzátette: nem fogdosta senkinek a nemi szervét, azt pedig egyértelműen tagadta, hogy 1992-ben az Operaház rendezőjeként egy 13 éves gyerekszínész fenekét elverte volna egy vállfával.

Azt is elmondta, ő „egy üvöltözős rendező”, ugyanakkor nagyon kedves és közvetlen is tud lenni, sajnálja, ha ezeket bárki félreértette. Erkölcsi értelemben nem tartja bűnnek, amit tett, szerinte a színházban bárminek lehet szexuális jellege. Végül közölte: most csendet és békét akar, perelni senkit sem szeretne, hiába javasolták neki.

atv.hu

ATV Live: Kerényi Miklós Gábor csak itt, az Egyenes beszédben, élőben reagál az eddig ellene elhangzott vádakra.

Ehhez képest ma délelőtt Vujity Tvrtko Facebook-oldalán közzétett egy levelet, melynek szerzője az egykori 13 éves gyerekszínész, aki a tegnapi ATV-s adás után kereste meg. Ugyan korábban nem ismerték egymást, de most egy levélben kifejtette, mi is történt sok évvel ezelőtt. Nyilvánosan nem kíván szerepelni vagy a sajtó elé állni, a bíróság előtt viszont vállalja szavait.

Íme a teljes levél:

„Tisztelt szerkesztő úr!

Kerényi Miklós Gábor az ellene felhozott vádakra reagálva esztelen hazudozásba és bugyuta magyarázkodásba kezdett. Az én esetemre reagálva – amely a 1993–94-es színházi évadban az Operaházban történt – először azt állította, hogy több mint 40 éve nem dolgozott gyerekszereplőkkel – számomra ez nagyon furcsa, hiszen Lőrinczy György a vele készített riportban azt állítja, hallott egy Kerényi Miklós Gáborról rebesgetett gyermekmolesztálási ügyről, de ez Kerényi Miklós Gábor egyik erkölcsi bizonyítványában sem szerepel –, majd másnap elismerte, hogy történhetett ilyen valami, de ez közös megegyezés alapján, oktató szándékkal történt.

Rossz pedagógiai módszert választott – állítja, de egy gyerek megfélemlítése, megalázása, elfenekelése nem pedagógia, hanem perverzió. Jelezni szeretném, hogy sem akkor, sem most semmiféle oktató szándékot nem véltem, nem vélek felfedezni abban, hogy egy gyerekkel elhiteti, szörnyű bűnt követett el és ezért büntetést érdemel, majd levetkőzteti és ráparancsol, hogy hasaljon az íróasztalára. Akkor én csak szégyent, félelmet és amikor teljes erőből megütött a vállfával, szörnyű fájdalmat éreztem. Közös megegyezésről szó sem volt, hiszen én elmondtam, hogy nem érzem magam hibásnak, bűnösnek meg főleg nem. Az a lelki nyomás, terror, amit verbálisan rám zúdított, bénító volt. Nem tudom megítélni, hogy az ő agyában hol húzódnak a határok, de számomra legalábbis betegesnek, perverznek tűnik, feketepedagógia. Akkor csak félelmet éreztem, de felnőtt fejjel már egyértelmű volt a szexuális töltet akkori megléte. Amit tett, nem pedagógia, nem művészet, ez veszélyeztetés, bántalmazás, ez abúzus. Nem érdemes, sőt gusztustalan ismert művészek, pedagógusok mögé bújni.

A hvg hírportál nov. kilencedikén reggel megjelent cikkének alcíme: Kerényi Miklós Gábor elismerte, valóban elfenekelhetett egy 13 éves gyereket, ami szerinte pedagógiai hiba volt. Ehhez képest tegnap este az ATV Egyenes beszéd című műsorában már mindent tagadott. Kero azt nyilatkozta, hogy szeretne szemtől szembe leülni velem, velünk, és hogy térden állva kérne bocsánatot… ettől eltekintek, hiszen mások megalázása számomra sem örömöt, sem élvezetet nem okoz, de szemtől szemben találkozhatunk, beszélhetünk, erre lehetősége van… a bíróságon.

Az akkor 13 éves áldozat”

Vujity Tvrtko

„...Jelezni szeretném, hogy sem akkor, sem most semmiféle oktató szándékot nem véltem, nem vélek felfedezni abban, hogy egy gyerekkel elhiteti, szörnyű bűnt követett el és ezért büntetést érdemel...

 

Figyelmébe ajánljuk

Helikopterezni muszáj

A két éve nyáron Szivásváradra a huszárokhoz és a lipicai méneshez helikopterrel utazó Szalay-Bobrovniczky Kristófnak most jutott eszébe vizsgáltatni Ruszin-Szendi Romulusz korábbi helikopterhasználatát. 

A gépben feszít az erő

  • - minek -
A kanadai performer-zenész-költő, Marie Davidson jó másfél évtizede olyan szereplője az elektronikus tánczene kísérletező vonulatának, aki sosem habozott reflektálni saját közegére és a rideg, technológia-központú világra.

A bogiság és a bogizmus

  • Forgách András

bogi – így, kisbetűvel. Ez a kiállítás címe. Titokzatos cím. Kire vonatkozik? Arra, akit a képek ábrázolnak, vagy aki a képeket készítette?

Az igazi fájdalom

Reziliencia – az eredetileg a fizikában, a fémek ellenállására használt kifejezés a pszichológia egyik sűrűn használt fogalmává vált a 20. század második felében.

Ezt kellett nézni

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Sohaország

Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.